A pokoli operátor Angliában #1 … - …Szeretném, ha komolyan venné ezt a hívást… - Hogy micsoda? - nem tehetek róla, de a fickó hanghordozása meglep egy kicsit. - Szeretném kihangsúlyozni, hogy fontos ügyben telefonálok. Biztos vagyok benne, hogy önnek a maga helyzetében nagyon nagy a felkészültsége a nemzetközi szabványokból, amik a hibakövetésre és javításra vonatkoznak… Ez nem normális. Más okot nem tudok elképzelni arra, hogy ilyen kora hétfő délután zavarjon, rögtön azután, mikor beérek a munkába. - Mi is a loginneve? Megmondja, ezért egy kis ideig csak az a túl ismerős clickety-click hallatszik. Látom, hogy az accountjára be van állítva a perverz jelzés, de egy darab gif file sincs nála. Ez pedig csak egy dolgot jelenthet… - Aha, na ami azt a fontos ügyet illeti. Azt szeretné, hogy megnöveljem a prioritást, amivel ezt a hívást kezelem? - Igen! - Tudja mit, megduplázom - mondom kedves, megnyugtató hangon. - Nagyszerű - motyogja. --…Namármost, mivel kétszer semmi az még mindig semmi, és mivel ez egy kiemelt hívás volt, ezért a PIROS szemétládámba fog kerülni, a barna helyett. - MI??? - sikolt fel - TUDJA MAGA, HOGY KIVEL BESZéL?!?!?!? - Hát, megkereshetném a loginnevét és kitalálhatnám, de hát annyi emberrel foglalkozunk mi itt. A neve semmit sem jelentene nekem. Legalábbis, ha nem csinált valami tényleg perverz dolgot valamelyik rejtett biztonsági kameránk előtt - tudja, azok előtt, amik a laborokba voltak szánva, hogy megelőzzék a kalózkodást, de véletlenül a vécékbe kerültek, miután az utasítás megkeveredett a beszerzők és a szerelők közötti úton. Talán valami elektromos vihar lehet a bűnös… Mindenesetre, hacsak nem csinált valami tényleg undorítót a kameráink előtt… …mint… (Megkeresem a nevét a zsaroló füzetecskémben) …mint amikor valaki női fehérneműkbe öltözött és olyasvalamit táncolt ami (legalábbis a felkészületlen néző számára) a Mary Poppins” egyik főszerepének tűnhetett; nem, azt hiszem a neve semmit sem mondana nekem… Hallom, ahogy sípolva levegőt vesz - és ő is tudja, hogy meghallottam, ráadásul azt is, hogy neki vége. - Na persze, ha maga is olyan lenne, mint azok az emberek, akkor emlékeznék a nevére, főleg, ha az előléptetési bizottságról van szó, tudja, azokról a bűvöskocka fejűekről. De jelenleg feledékeny kedvemben vagyok. Remélem nem bánja, hogy ha elfelejtem a hívását, ugye… - Persze, természetesen - mondja, önbizalmának utolsó leheletével. - Akkor viszhall mostanra! - kiáltom vidáman. - De mielőtt leteszi, megkérném, hogy küldjön már egy kis pénzt az Operátorok Jótékonysági egyletének számlájára legyen szíves. Igen hálás lennék - sőt, talán még a lemágnesező egységgel sem takarékoskodnék annyit, már ha érti mire gondolok… Mary… Valami idomtalan mennyiségű ígérgetés után leteszi, és én meg is tartom az egyezség rám eső felét. A backup anyagai immáron csak halvány emlékek… Ezután végignézem a kérdéses filmet (a címkéjén: Archív-26/5/99), majd odadobom a főnöke postájához… Tényleg a legjobbat akartam neki. Elvégre csak a nagy feszültség okozott nála problémákat. A nap következő hívása a Felhasználók Szövetségétől jött, ami valami olyasféle csoportosulás, amit néhány felhasználó hozott létre, mert azt hiszik, hogy igazságtalanul bánnak velük. Néhány embernek semmi sem jó. No mindegy. Hogy levakarjam őket a hátamról, meghívom őket, hogy lássák, milyen nehéz az operátorok élete, majd gyorsan előkészítek egy pár villogó lámpát és figyelmeztető berregőt, hogy elbolondítsam ezeket az agytalan kreténeket… Mindnyájan bezsúfolódnak az irányító szobába, kb. tízen, abból a szaglász fajtából, amelyik mindenhová csoportosan jár. Vécére is. A dolog egész jól halad, telefonokra válaszolgatok, figyelmeztetéseket” állítok le, mikor az egyik savanyú arcú floppy-zsoké elszúrja az egészet. - Tudja, ezek a csengők és fények nem vernek ám át engem. Valaha mérnök voltam jómagam is, azokban az időben, mikor ezek a kicsik kijöttek. Ez a riasztás nem igazi. Olyan hibaüzenet meg egyszerűen nem létezik, hogy 00-10-03-15-E. Ez nem lehetséges. Maga biztosan csak átprogramozta a kijelzőt, hogy ezt mutassa! Ez az egész csak egy színjáték!!! A fene sem gondolta volna, hogy jön egy okostojás, és tönkrevágja a napom. Akkor már csakis a B terv marad, bár az egy kicsit rázós… - Igen, ez így igaz - ismerem el szégyenkezve. - Ez az egész hamis. Csak nem akartam, hogy lássák mi van a gépteremben… Bekapják a csalit. Amint úgy tűnik, hogy valamit rejtegetek odabent, lecsapnak, mint a kiéheztetett piranhák. - MIéRT, MI VAN A GéPTEREMBEN??!?!?! - kiáltanak fel, rágódva a husin. - Nos, - mondom az én legjobb na-látjátok-pupákok hangomon - azt hiszem, legjobb, ha megnézik… … Később, még aznap, segítek a rendőröknek betörni, és megpróbálom velük együtt összerakni a megrázó eseményeket. - Ez rémületes! - mondom, hangomban az elfojtott szörnyülködéssel. - Egyszerűen félelmetes! - Igen, igen, - mondja a rendőr egy kicsit idegesen. - Menjünk csak ezen az egészen végig még egyszer. Azt mondja, hogy maga ott hagyta őket a gépteremben, mert el kellett rohannia valami papírért, mikor ők valahogyan beindították a halonnal oltó berendezést? - Igen, igen, hát nem rémítő? - …és bár van egy harminc másodperces figyelmeztető periódus, mégsem tudtak kijutni az ajtóig… - Igen micsoda tragédia. - …Ráadásul az a két ember, aki állítólag dohányzott, és ezzel beindította az oltószerkezetet, nem is volt dohányos… - Igen, milyen szerencsétlen dolog ilyenkor rászokni! - …Aztán, akárhogy is nézzük, az ajtó tele van kaparásnyomokkal, és az egész úgy néz ki, mintha az ajtó beragadt volna, vagy el lett volna torlaszolva… - …Valószínűleg beragadt. Már többször szóltam ezidáig, amint az látszik is a rengeteg e-mail-ből, hogy az ajtó zárjával valami gond van, de egyik szerelő sem tudta megmondani, hogy micsoda… - Ráadásul valaki odakintről az irányító szobából látta, hogy maga megnyomta a halon kézi kioldóját… - PERSZE, hogy megpróbáljam leállítani a rendszert és megmentsem azokat a szegény, ártatlan szerencsétleneket… - és ezek után még mindig azt várja, azt higgyem, baleset volt ez az egész? - …Hát, nem is tudom, hogy mit várjak öntől, de azt hiszem az arca nagyon ismerős nekem valahonnan. Ugye járt már errefelé valamelyik vécében, nem? - Háááát, egyszer, vagy kétszer - mióta maga itt van elég sok hívást kapunk innen - főleg öngyilkosságok miatt. - á, igen? Nem volna kedve eljönni velem, megnézni egy kis videó filmet arról, hogy egyes emberek mit meg nem tesznek egy vekni kenyérrel? … Hohó! Javulnak a dolgok… A pokoli operátor Angliában #2 - ó, Simon, köszönöm, hogy eljött. Kérem foglaljon helyet. Az előléptetési bizottság ma valahogy nagyon csendes. általában nem különböznek egy falkányi csaholó kutyától, ráadásul magabiztosabbak is szoktak lenni. Biztosan valami jó hír. - Simon, ugye tudja, hogy az operátori hely megüresedett amiatt a tragikus baleset miatt, ami a személyzeti öltözőben történt. - Igen - suttogom. - Tragikus. - Hogy miként kerülhetett az a kenyérpirító a zuhanyzóba, nem a bizottságunk feladata kideríteni. Nekünk mihamarabb utánpótlást kell találnunk. Normális körülmények között kívülről töltenénk be az állást, de sajnos az a szörnyű eset, ami a lifttel és a jelentkezőkkel történt, meghiúsítja ezt a lehetőséget… - Rémítő - húzom el a szám, szívemben teljes sajnálattal a jelentkezők iránt, miközben elképzelem, ahogy azok a szerencsétlenek a halálukba zuhannak liftestől, mindenestől… Baleset volt, remélem értik. - …Ugyan nagyon különösek a körülmények; a rendőrök szerint a lift gyorsabban zuhant, mint azt a gravitáció indokolná. De azt hiszem, ezt már nem fogjuk megtudni, mivel az irányító egység leégett abban a nagy tűzben… Tulajdonképp ezt a dolgot érzékenyebben kéne felfognom, de látom, hogy a teremben egy kicsit sok az ellenséges pillantás. A bizottság némelyik tagja még nem tudja eldönteni, hogy megengedje-e, hogy én legyek az operátor, vagy esetleg áldozatául essen egy titokzatos balesetsorozatnak. Eldöntöm, hogy átvágom a szalagot, és döntök helyettük. - Szóval, minden ellenkezésüket félretéve, úgy döntöttek, engem fognak megválasztani operátornak… - Nos… - mondja az elnök, miközben kétségbeesetten körbenéz segítséget várva - … igen. - Oké. Rendben. Szükségem lesz egy pár tízezres fizetésemelésre a megnövekedett felelősség miatt, valamint még egy pár tízesre a költözködéshez. - DE HISZEN CSAK KéT IRODáNYIRA VAN ONNAN! - Nem rossz ötlet. Kétszer tíz elég lesz a költözésre. Ja, és új irodabútor is kell. Talán egy bőrfotel meg fog felelni. ó, és ne felejtsék el a kávéfőzőt. Felkelek a székről. - Nos, egyenlőre csak ez jut eszembe, majd később még jelentkezem. Most vissza kell mennem dolgozni. Miközben egymás között pusmognak, visszatérek a szobámba. Mivel lassan vége a munkanapnak (3 óra), írásvédetté teszem a lemezeket, majd elindítom a shutdownt 1 perces beállítással. Cseng a telefon. - Nem tudom elmenteni a munkámat - sírja egy hang. - Pedig igazán meg kéne próbálnia. - De a rendszer nem engedi. Nem tudja megállítani a rendszerleállítást? - Hát, szívesen megtenném, de sajnos ez teljességgel lehetetlen. Senki nem tudja, hogy ilyenkor mi történhetne. Talán még az összes munkáját is elveszíthetné. Ki tudja. - Um… - szinte hallom, ahogy forognak a kerekei - … Uh… Lerakom. Nagyon határozatlan volt. Eddigre a shutdown már befejezte, én bootolok egy nagyot, majd úgy határozok, hogy beleviszek egy kis mulatságot az életükbe. Kihúzgálok véletlenszerűen egy-két terminálkábelt, majd ugyancsak véletlenszerűen máshová dugdosom. A diákok termináljait általában a tanári gépekre, és vice versa. Ezután kiválasztok egy szerencsétlent a panaszládából, hogy az e heti Külső Behatoló” lehessen, majd letörlöm az összes fájljukat. Kitaláltam egy új mókát. Előkaparom a telefonszerelők kézibeszélőjét, majd átsétálok a kommunikációs szobába, hogy belehallgatózzam az emberek beszélgetéseibe. Többnyire semmiségek, de a dolog ad nekem egy ötletet. Az egészet áteresztem egy hangfelismerő egységen, hogy figyeljen az én nevemre (biztonsági szempontból), a szexuális témákra, és ahol élő csirkékről van szó. A lehetőségek végtelenek. Egy felhasználó telefonál. - ó, jó napot. Meg tudná mondani, hogy mi a jelszavam? - kérdi. - Sajnálom - mondom ezredszerre. - A jelszavak titkosítva vannak a rendszeren, emiatt sokkal könnyebb új jelszót beírnom, mint megmondani a régit. (Ami hülyeség; mivel a jelszótitkosító rutinban van egy kis házi változtatás, amivel a fejlesztők fogadni merek nem számoltak.) - ó, oké - meg tudná változtatni homok”-ra, kérem? Ez volt a régi jelszavam. - Sajnálom, de nem változtathatjuk meg a jelszavakat olyanra, amit a felhasználó mond. Ez ellenkezik a biztonsági előírásainkkal. - ó, akkor tudna nekem új jelszót adni? - Persze. Mit szólna mondjuk a homok”-hoz? - Hogyan? .. ..Ja, oké, ez megfelel. Lerakom. ő is. Tíz perc múlva megint telefonál. - Megváltoztatta már a jelszavamat? - Megváltoztatni???? - kérdem. - Csak azt kérte, hogy adjak új jelszót, szó sem volt változtatásról. - De… ó, na mindegy. Meg tudná esetleg változtatni 'homok'-ra, kérem? - Sajnálom, de ahogy azt már korábban megmondtam, a biztonsági előírások ezt nem teszik lehetővé. Ugye ha én tudnám a maga jelszavát, akkor minden további nélkül be tudnék magához lépni. Nem így van? - Hát, igen… - és ha ez történne, a maga adatai máris nem lehetnének megbízhatóak, ugye? - Uhh, igen, azt hiszem. - Más szóval, ha már két ember tudja egy felhasználó jelszavát, akkor a biztonság a felére csökken, ugye? - Igen, azt hiszem igaza van. - Persze, hogy igazam van. én vagyok az OPERáTOR. és nem csak akkor van igazam, ha igazam van, hanem akkor is, ha véletlenül tévedek… - Uhh… Azt sem tudja, hogy helyeseljen, vagy ne. Balek. - Namármost - mondom, megszakítva kínlódását. - Mindjárt megváltoztatom azt a jelszót. - Köszönöm. - Semmi gond. Visszhall.. - D…>click< Visszatelefonál. - Nem mondta meg nekem a jelszavam! - Persze, hogy nem. Már megegyeztünk abban, nem, hogy ha két ember tudja a jelszavát, akkor kevésbé biztonságos a rendszer, nem? - Na igen, de… - Semmi de. A biztonság az biztonság. Visszhall. Az az egyetlen baja ennek a melónak, hogy nem magától megy - az embernek DOLGOZNIA kell rajta. 29
5.nap Valami eszméletlenül unatkozom ma, úgyhogy a felhasználók leveleiben csemegézem. Hát mit ne mondjak, valami nagyon unalmas a mai nap, egy darab szaftos levél, vagy ilyesmi. Legalább egy-két hasznos információt elvárna az ember, de semmi. Ki a fenét érdekelnek a szokásos családi nyavalygások, meg az, hogy milyen idő van itt-ott a világban meg effélék. Hogy megszüntessem az unatkozást, átmásolok egy parti meghívást az egyik usertől, és a küldő nevében feladom az alt.singles.with.severe.social..dysfunctions területre és feljegyzem magamnak a címet, időpontot, hogy ott legyek egy videó kamerával. Micsoda buli lesz! A következő dolgom, hogy végignézem az online orvosi nyilvántartást, amelyikben a dokik a vállalat egészségügyi feljegyzéseit tárolják. Kiválogatom belőle azokat, ahol a herpesz, vagy valami nemi betegség van feljegyezve, majd az eredményt eladom egyik helyi szennylapnak. Hogy elfedjem a nyomaimat, az egyik orvos számlái közé berakom azt a bejegyzést, hogy 100.000 Ft, Orv. feljegy. az újságnak”. Azt hiszem ez elég lesz. Néhány szalagot átrakok a polcról a kocsira, hogy úgy látsszon dolgozom, majd keresek egy olyan internet címet, ahol pornóképek vannak. Találok egyet, úgyhogy elindítom az egyik user nevében a letöltést. Csinálok egy kis helyet nála magamnak azzal, hogy letörlöm azokat a file-okat, amik nekem nem kellenek. Ilyen hülyeségek, mint Doktorátusi Vizsga Feladat meg ilyesmi. úgyis olyan sok helyet foglalnak az utóbbi hetekben. Már éppen megint visszakavarnék a levelek közé, mikor elmegy az áram. Szinte másodperceken belül csöng a telefon. - Igen? - mondom idegesen, mert a farkas már épp készült elfogni a gyalogkakukkot. - Mikor lesz a szá… Lecsapom a telefont, hiszen ez most itt élet-halál kérdése. Amilyen gyorsan csak tudom kitépem a számítógép kábelét az UPS-ből, majd bedugom a helyére a TV-t. A francba. Ez a hülye farkas megint elhibázta. Menet közben minden riasztás megszólal, hogy a fő számítógép haldoklik, meg, hogy a lemezek leállnak, de sebaj mert az én gépem külön rá van kötve az UPS-re minden eshetőséggel számolva. Különben is. Egész jól állok a DOOM-ban. A telefon csöng, úgyhogy annak is kivágom már a biztosítékát gyorsan. Hogy úgy nézzek ki, mint aki dolgozik, elkezdek körbe-körbe rohangálni a szalagos kocsival. A megfigyelő ablakból minimum olyan effektívnek látszom majd, mint mindig… 10 perccel később visszajön az áram, itt meg két lemez le van állva. De a fenébe is! Egy életet sem veszettem, és különben is az utolsó pályán vagyok! A telefon csöng. Egy felhasználó (micsoda meglepetés) - Számítógépszoba - mondom fontoskodóan. - Haló! Mikor lesz a számí… Gyorsan lerakom. Elég jól haladok, már csak azt a két nyavalyás rakétavetőst kell kinyírnom, és már bent is vagyok. A telefon megint csöng. Lerúgom, hogy ne kelljen a kezeimet használni. - Számítógépterem - üvöltöm, elmélyülve a játékban. - Elvesztettem a file-jaimat - hallom a felhasználó vinnyogását. - Na ebben már biztos lehetsz… - mondom, mert emiatt a barom miatt eltévesztettem, és lelőtt egy szörny. - Mi is a loginneved? - kérdem, hangom csöpög a kedvességtől. Megmondja, megnézem, és tényleg. A rohadt… és még csak nem is én tettem. Na, azért, hogy én se maradjak le, gyorsan átirányítom a login shelljét a null device-ra, az ösvényét "."-ra veszem, majd a news” parancsára írok egy scriptet, ami szennyes üzeneteket küldözget a főnökének, majd törli magát. Na ezt próbálja meg a rendszer lefölözni!! … 6.nap Ma péntek van, úgyhogy ma korán jövök melóba. Még ebéd előtt! A telefon csöng. Affene… Fellapozom a kifogás naptáramat. A Napfolttevékenység” bámul vissza rám. Hmmm, ebben érdemes elmélyedni. Két perc múlva felveszem a kagylót. - Igen? - mondom. - HOL A FéSZKESBEN VOLT??? REGGEL óTA PROBáLOM ELéRNI! Utálom, hogy ha velem kora reggel üvöltöznek. Ettől csak rossz kedvem lesz. Asszem sejthető, hogy milyen… - Ja, persze. Ma reggel nagyon erős a napfolt tevékenység. Tudja, ez mindig megzavarja az elektronikát… - mondom édesen, mint a mézes cián. - Huh? Hiszen reggel kitűnően tudtam beszélni a barátaimmal! - Igen, ez teljességgel lehetséges. A napfolt tevékenység ugyanis nagyon kiszámíthatatlan időben és helyen csap le. Például múlt héten is; volt itt egy fickó, akinek a file-jai aközben törlődtek, hogy ő velük dolgozott. - Tényleg? Ez borzasztó! - Ugye? Hé, tudja mit? Megnézzem a könyvtárát? - ó legyen szíves. Van egy-két nagyon fontos dolgom ott! - Oké. Mi is a loginneve? Megmondja. Az igazat megvallva ez arra hasonlít, mint amikor az ember egy halat akar lelőni egy hordóban. Kétszer. Elefántlövő puskával. Fejbe. (Kell még nekem mondanom azt a clikety-click” dolgot? Azt hiszem nem..) - Hány file is van a könyvtárában? - Umm, hát van ugye az elméletem kidolgozása, ami kb. 20, akkor ott vannak az adatok, az szintén 20, aztán még kb. 10 a könyvemből amit most írok. - Hmmm, azt hiszem időben elkaptuk. Még van két file a könyvtárában… valami .cshrc, meg valami .login … - AAAAAAAAAAAAAAAAAAAaaaaaaaaggggggggghhhh! Hallom, hogy a könnyei csobognak a telefonba - pfujj, felfordul a gyomrom. - Most akkor mit tegyek??? - szipogja. - Sebaj. Le van mentve a cucc floppyra? - Igen, de az már több hetes! Begyújtom a lemágnesező egységet… - Oké. Mi van akkor, ha leugrom érte, aztán majd felrakjuk a rendszerre, hogy nyugodtan tovább dolgozhasson? - Nagyszerű lenne, de sajnos otthon van. Azt hiszem majd bejövök este, és én majd egyedül felrakom. - Persze, nyugodtan. De aztán ne felejtse a napfolt tevékenységet. Valahogy védje le a lemezeit a sugarak elől. - Hogyan? Csomagoljam alufóliába? - NE!!!! Az alufólia a legrosszabb a világon! Tudja, hogy mit csinál a mikróban, nem? - De… - Na látja. Akkor ne azt használjon. Csak egy dolog mentheti meg a lemezeit a napsugaraktól… A mágnes. Csomagolja a lemezeit egy mágnesekkel megrakott zacskóba, a napfoltok azt ugyanis nagyon utálják. - Wow! Köszönöm! - Nem gond, szívesen. 7. nap Végre el tudok menni egy pár órácskát ebédelni, de mivel nem hagyhatom az asztalomat gazdátlanul, előrángatom a takarítót, hogy figyeljen oda, nehogy véletlenül lerakja valaki a telefont. Beleegyezik, ezért el is megyek. Első megálló a bank. Felváltom az ötven dolcsimat negyeddollárosokra, aztán megkérdezem, hogy mennyi van a számlámon. Aztán észrevétlenül kitépem a termináljából a tápot. Naná, hogy lepusztul. Természetesen sietek, ezért követelem az igazgatót. úgy gurul ide, mint egy túlméretezett úthenger, és megkérdezi, hogy mi a gond. Mondom neki, hogy csak a számlámról akarok egy kimutatást. Keresztbe fonom az ujjaimat. IGEN! A megtalálja a kihúzott vezetéket, bedugja, majd az IGAZGATóI loginnal lép be!!! Végre itt az alkalom - gyorsan odacsapom magam a pulthoz, és az a rengeteg pénz szétfröccsen a pulton, meg körülötte. A diri nem néz oda, de a pénztárosok mindnyájan buknak az apróra. Tehát innentől kezdve minden figyelemtől megszabadulva, nyugodtan nézhetem, mit ír az a pacák az észveszejtő percenkénti egy karakteres tempójával. Ennyi erővel akár milliomos is lehetnék itt… befejezi. MONEY”. Wow! De okos! Na mindegy. Legalább ma este gondot viselhetek a jelzálogomra. Hirtelen egy olyan felhasználót látok meg, amelyiket valamikor még '89-ben töröltem. Azt hiszem beszélni akar velem. Még a bankigazgató is rázza a fejét. De már késő. A pacák idejön. - Um, elnézést, meg tudná mondani, hogy melyik a legjobb számítógép arra, hogy a diplomamunkámat megírjam rajta? ?????!!!! Iiiigeeeen… - Hallott már a C64-ről? - kérdem. - Igen?… - Na azt kerülje, mint a leprát! Nem sok ember tudja, de a számítógépek nem arra készültek, hogy ennyi memóriát kezeljenek tudja, néha 64000 dolog is egyszerre benne van. Ez egyenesen katasztrofális tud lenni néhány esetben! - ó! - Próbáljon ki mást, ami sokkal biztonságosabbnak bizonyult eddig. Egy ZX81 duplakazettás egységgel, az a jó, már ha tud szerezni. Az 1K-s modell. írja fel. Nehogy véletlenül diszket vegyen hozzá - maga is tudja milyen megbízhatatlanok, de a hagyományos audió kazetta örökké tart. - Hé! Köszönöm! - Nincs mit. Mi is volt a maga loginneve? Megmondja. Ezt idén is törölni kéne. Az ember igazán azt hinné, hogy tanulnak a dolgokból. Visszatérek a melóba. A takarító ott alszik a terminálnál. Megkérdezem, hogy itt akar-e dolgozni, de azt mondja, hogy ő jobb szereti rátépkedni az emberekre a vécé ajtót. Visszarakom a telefont a helyére, és az egyből csörögni is kezd. Utálom, mikor ezt teszi, hiszen így hetekbe telik, míg fel tudom tenni a fejemre a fejhallgatót. Ez a legnagyobb duda, akivel eddig találkoztam, és éppen számítógépes problémája van. Imádom! - Mi is a loginneved? - kérdem. Megmondja (mintha nem tudnám már rég…) Amilyen gyorsan csak tudom, végignézem a postáját (Elég unalmas anyag), aztán megnézem, hogy ki írogat neki levelet. Senki. Kiváló! - Mi a probléma? - kérdem mosolyogva, édesen. - Nem tudom elmenteni a szövegemet, és valamit a helyről dumál gép. - Már nem sokáig! - mondom, és gyorsan letörölök mindenki mást, aki azon a lemezen dolgozik. - Mostanra már rendben kell lennie… - Köszönöm szépen! - búgja nekem itt a kagylóba. Meg is jegyzem magamnak, hogy holnap is kéne valamit tenni a könyvtárában. - Nincs mit. A felhasználókért vagyunk… A telefon szinte azonnal csöng, amint leteszem. - A könyvtáram kiürült! - sikolt rám egy hang. - Mikor történt az eset? - kérdem. - épp az előbb… - hallatszik a könnyeken keresztül. - Látom. Hát, én nem aggódnék a helyedben. Még három nap van hátra a szemeszterből. Ha éjjel nappal dolgozol, talán futja még egy kettesre… Még csuklik egy párat, aztán lerakja. A hülye. A TELEFON úJRA CSöRöG!!! - A számítógépem képernyője nagyon homályos. nem kéne vajon tekernem a fényerő szabályzón? - NEHOGY! - sikoltok fel - Hozzá ne nyúljon! Tudja mekkora sugárzást okoz azzal, hogy feltekeri a fényerőt???!!! - Nos, én… - mondja teljesen bizonytalanul. - Fogadja meg a tanácsom. Csak egy módon lehet meggyógyítani, és az a módszer a meghajtók sokkterápiája. Azok a szavak, hogy meghajtó, meg hogy sokkterápia így együtt, valószínűleg készületlenül érték. Az emberek, amikor valami ilyesmiket hallanak, tisztára kikapcsolnak, annyira, hogy bármit megtennének, amit mondok nekik. Ha azt mondanám neki, hogy fusson körbe az udvaron egy szál 220-as vezetékbe öltözve, akár még azt is megtenné… Hmm… - Nincs véletlenül egy felesleges 220-as kábele? - Nincs… - Hm, na mindegy. Akkor mégis csak a sokkterápia… Oké. Tehát, amilyen gyorsan csak tudja, kapcsolja be és ki a gépet egymás után harmincszor. - Kivegyem a diszkeket? - NE! El akarja az összes adatát veszteni??! - ó, nem… oké, kezdem… Figyelmesen hallgatózom.. .. …clicky..clicky…clicky.. .. .. …clicky. …clicky.. . . BOOM! Csodálatos, majdnem huszonhét - pedig a táp általában tizenötnél összeszarja magát… - A SZáMíTóGéPEM FELROBBANT!!! - Tényleg? Akkor biztos a tápegység volt a hibás. Még szerencse, hogy rájöttünk. Garanciális még a gép? - Nem! - Ajjaj. Na mindegy. Azért meg kéne javíttatni… Lementette a dolgait? - Igen. Még tegnap. A nagygépre, de a mai munkám már elveszett. - Ajjaj. Mi is volt a loginneve? Megnézem, hogy sikeres volt-e a mentés? Megmondja… 8. nap Az asztalomnál ülök, mint rendesen, mikor egy felhasználó telefonál. - Helló, Számítógépterem, Simon vagyok, mit segíthetek? - mondom. - Nem tudok bejelentkezni! - nyögi kétségbeesetten egy felhasználó. - Mi is a loginneve, kérem? - kérdem tőle. Megadja. - Nem gond, mindjárt megnézem. Semmi baj, csak egy rosszul megírt login fájl. Meg is csináltam, akár már be is léphet. - Köszönöm! - Semmi gond, mihamarabbi viszonthallásra! MI EZ??? kérdezhetik maguktól. Talán a pokoli operátor megtért? Megőrült? Netán szerelmes? Nem, nem. Egyik sem. A pokoli operátor tevékenységét naplófájlba irányítják. és ha már ez történik, akkor én is be vagyok poloskázva. Tehát, amíg meg nem találom a bogarat, addig kedves vagyok. Nem tart sokáig. Ezt én mondom… Aha! Egyet találtam a telefonkagylóban. Alapvető. De tudom, hogy a főnök egy trükkös fazon, ezért tovább keresek. Igen! Egy a telefon alján, és egy a billentyűzeten. Ideje egy kis kávéfröcskölésnek. Elég nagy adagnak kell lennie, ezért az egész kávés edényt idehozom, és egy szemtanúra várok. A rendszergazda jön be. - Hol van a nyomtatásom? - kérdi savanyúan - biztos mérges, hogy még nem kompromittáltam magam. Oké, bűnös azonosítva. Mint azt a pokoli operátor (azaz én) kimondja, nincs a világon akkora probléma, amit ne lehetne megoldani egy felhasználó kiölésével, a fájljaik letörlésével, loginjuk megszüntetésével, valamint a VALóDI keresetük adóhatósághoz való bejelentésével.” Kihúzom a nyomtatását a kávé alól, ahová tettem, és naná, hogy a kávé végigfröccsen a telefonon és a billentyűzeten, amik valahogy egymásra keveredtek. - Hoppacsek… - mondom, rémülettel arcomon. A rendszergazda arca elárulja, hogy okfejtésem helytálló volt. - Ne hidd, hogy ezzel megúsztad! - röffen rám, és elrobog. átkapcsolok a hálózati figyelőre, és nézem, hogy mi jön ki az ürge PC-jéből. Aha! Egy kis feljegyzés, hogy engem függesszenek fel, épp igyekszik a diri lézerprinterére. Teszek egy-két változtatást bele, majd engedem tovább. Gyorsan még elindítom egyik kis programkámat, amire a nagy gép összeszarja magát. Később, miközben a rendszer egyfelhasználós módban bootol, kitörlöm azt a naplófile-os dolgot. Ezután átmegyek a kommunikációs részlegbe, és rákapcsolódom a főnök irodájában lévő RS232-es csatimra. Csodálatos, hogy milyen könnyen le lehet hallgatni embereket, ha már egyszer adatkábel megy be az irodájukba… Igazgató: - Biztos benne? RendszerGazda: - PERSZE! I: - Nem akarja meggondolni magát? R: - SOHA! I: - Rendben, akkor faxolom a személyügyiseknek… R: - CSODáLATOS!! Két perc múlva a rendszergazda begörög hozzám, mosolyogva. - Hát, azt hiszem hiányozni fogsz nekünk, Simon… - mondja, eltelve magától. - ó! - mondom neki, édesen, csöpögve a kedvességtől -és hová megy? - Nem Simon, - vigyorogja az arcomba - TE fogsz elmenni. - ELőLéPTETéS! - kiáltok fel. - Végre megírta azt a levelet a főnöknek, amiben talpnyaló vén banditának hívja, és hogy kilép a cégtől? - Nem… - Biztos benne? Pedig sokkal jobban hangzik, mint az, amit a kirúgásomról írt… - T… - kerekednek el a szemei. Mintha egy fókát csapkodnék halálra egy fürdőkefével. Odarohan, hogy leállítsa a faxot, de mivel most rúgták ki, >clicky clicky< a kártyája nem működik többé. Amatőrök… A telefon csöng. Ugyanaz a fickó, aki az előbb. - Most már be tudok jelentkezni, de kifogytam a helyből. - Egy pill, mindjárt megnézem. >clicccky< rm -r * …
Büdös egy forró nap ez a mai. Itt ülök az én kis nem-légkondícionált szobámban és ideges vagyok. Az ilyenre szokták mondani eléggé elítélhetően, hogy vörös az idegtől. A helyes szín persze a fehér. Beloginolok az accountomra, ahol három segélykérő levél árválkodik. A sorsuk előbb-utóbb a kiöregedés lesz, majd újra elküldik őket, majd megint, majd írnak utána egy másik levelet, aztán azt is elküldik újra, aztán a harmadikat is, majd megpróbálnak egyszer-kétszer telefonálni, aztán újabb levél, utána már sűrűbb hívások, majd végül, szomorú, de az erőszak következik. Ami nem olyan szomorú, hogy én előbb jutok el idáig…és ezt ők is tudják. Mivel azelőtt én voltam a… POKOLRóL SZALAJTOTT OPERáTOR !!! …aztán meg néha esténként rámjönnek ezek a rángatózások. Mint néha a hullákra (Vagy ahogyan a kifejezést én jobban kedvelem: a tökéletes felhasználókra). Néha reggel is elkap. Pl. amikor a telefon csöng. Meg e-mail-t kapok. Meg amikor valaki hozzám szól. MEG amikor egyesek hörgetik azt a rohadt kávéfőzőt, hogy habos legyen a kávéjuk. De azért kigyógyítottak. Egy új ember vagyok. Elmosolyodom a gondolatra és elérzékenyülve nézek végig múltam maradványain. Egy pár 8mm-es backup szalag, amin rajzfilmek vannak, 23 köszönőlevél, amiért részt vettem azokon a temetéseken ahol a számítógépközpont emberei voltak a főszereplők. Aztán azon a kis vicces 220-as kábelen, aminek a végére az ethernet csatlakozót buheráltam. Ezt még ki sem tudtam próbálni, úgyhogy azt sem tudom mit csinálna ha… Unatkozom. Bizony. Abszolúte, rohadtul, MEGáLLíTHATATLANUL unatkozom. Felkelek és egy ujjlenyomatmentes mágnest teszek a fölé a piros kapcsoló fölé amit a Főnök szereltetett fel amíg odavoltam szabin, majd kifeszítem az üvegajtót egy csavarhúzóval. Amennyire tudom, a kapcsolónak az a feladata, hogy beindítson egy riasztót, amennyiben nyitva van az ajtó. Ezerszer elmondtam, de mintha soha nem hallották volna – „Az olcsó megoldás nem megoldás.” Kinyitom az ajtót és felharsan a … csend. Na jó, a csend és John Lee Hooker „Mr. Lucky”-ja a CD-mből. Felmarkolom az előbb említett ethergyilkosomat, elsétálok a folyosó végére, és miután ott is felrakok egy kis mágnest, halkan kinyitom a kapcsolószekrényt. Egy dolog hiányzik ebből a társadalomból manapság. A bizalom. Kiszedem a tárgyaló biztosítékát, majd sétálgatok egy kicsit és bedugom az ethergyilkost egy olcsó időzítőbe, amit mostantól számított 5 percre állítok. Miközben haladok visszafelé, már kezdem hallani a mormogást, amiből a „csomagok ütközése” hallatszik ki. Bedugom jogvédetlen szögbiztosítékomat (kb. 200-300 A a tűréshatár) egy igen jól leszigetelt kombinált fogóval, majd elcsoszogok a teázóba és elkezdem a kávéfőzést. A gép csak félig jut, mikor leáll. Na EZ az amit én csomag ütközésnek neveznék. Vadul körbepillantok, ahogy körülöttem kitör a pánik, egy fél kávéval kezemben. Kilépek a folyosóra, ami a pokol előszobájává vált. Két programozó harcol a poroltóért, azon igyekezve, hogy kioltsák lángokban álló termináljaikat. Elsétálok a fülkémhez, ahol az a trágya X terminálom az utolsó lángokat eregeti, majd letargikusan hamukupacba omlik. – A fülkém!! – kiáltok fel rémülten, majd hallom hogy a poroltóért folyó harc hirtelen véget ér, és a két izgatott programozó a vállam fölött bámul a helyiségbe. Nem sokkal később a főnök is odaér. – Hát ez a mágnes meg mit keres itt? – kérdem, miközben felkapom és hallom, hogy a messzeségben megszólal egy csengő. – Te gazember! – nyögi az egyik programozó. – Tessék? – fordulok hozzá. – TE tetted, ugye? – Mit? A betörést? De hát nekem van kulcsom… Ez a pokoli dolog, hogy mindig alibit akarnak – ebben a mai világban mindig kéznél kell, hogy legyen egy hihető mentség. Befut egy hír miszerint az egyik fickó a hálózati PC-jük CD-jét szokta hallgatni fejhallgatón. Többé már nem. Hirtelen van egy szabad hely az osztályon. Szerintem az Ethernet specifikáció az oka az egésznek. Majd biztos 3 kV… Mielőtt kimondhatnák, hogy „Válaszolna egy pár kérdésünkre”, már válaszolok is a rendőrök kérdéseire. – Mi ez? Meg tudná mondani? – kérdezi egy göndör zsaru, kezében a mágnessel, amit az arcomba nyom. – Egy mágnes. Volt egy a fülkében is! – sikkantom. – Igen. és honnan szerezte őket? – ragadja magához az irányítást… …majd elveszti. – Hát a fülkében! Most mondtam! – Nem, nem ezt. A többit. Hol szerezte őket? – Többit? Milyen többet? Azt mondja hogy nem csak ez volt amit én találtam? Hogyhogy??! (A hülyeséget akár örökké is folytathatjuk, nem véletlenül tanultam évekig a luserektől.) Más csapást próbál. – Mi is mondott honnan szerezte? – Hát a fülkéről! Mondtam, nem? Az előbb vettem le… és azt hiszem, egy csengő is megszólalt akkor valahol… … .. . Pár óra múlva ismét ott ülök Mr. Lucky mellett, vádak nélkül. Bezárom a fülkét, végre boldogsággal eltelve oly hosszú idő után. Aztán egyszer csak megcsörren a telefon…
Első nap -------- Mivel ma mentési nap van, eléggé tele van a hócipőm. De sebaj, elvégre én lennek ugye a pokoli operator, ezért azt hiszem igazan kellemes a helyzetem. A szalagos egységet null-ra irányítom - így sokkal gazdaságosabb minden szempontomból: nem kell a szalagokat ötpercenként cserélgetni, ráadásul meg gyorsítja is a mentési folyamatot, tehát csak jó lehet. Hirtelen egy felhasználó rámcsörrenti a telefont. - Nem tudja, miért ilyen lassú a rendszer? - kérdi. - Talán... - gyorsan megnézem a mai napra rendelt kifogást - az órajel lehet a bűnös. - Oh! - (ha nem tudják miről beszelek, mindig megnyugodnak) - Nem tudja, mikorra fog rendbe jönni? - Rendbe??? 275 user van a rendszerben és ezek közül egy vagy te! Ne legyél ilyen önző! Lépj ki, és szerezd meg a többieknek az örömet, hogy gyorsul a rendszer! - De hát a kutatási eredményeimet ma kell leadnom és csak egy nyomtatásra lenne szükségem! - (Nana, mindegyik ezt mondja.) Tudod mit? Mondogasd csak magadnak! Ezzel lerakom. Fujj. Igazan megtanulhatnák már, hogy ne hívjanak állandóan... A telefon ismét csöng. Aha, ez megint ő lesz, érzem. Tisztara kikészít! Felveszem a legszívélyesebb hangon. - Igen? Beszerzési osztály... - O, bocsi, mellé ment - IiiIiIIgeEEn???? Na mi is a neved pajtikám? Tudod, hogy az ilyen elpocsékolt telefonok mennyi pénzébe kerülnek a vállalatnak? HE??? Le is fogom vonatni a fizetésedből a hívás árát! Naná, hogy le! Mire ezt itt befejezzük, komoly pénzekkel fogsz nekünk lógni! Mi is a neved figura? De nehogy hazudj! Tudjuk a login nevedet! Hallom, ahogy a telefon kiesik a kezéből, és futólépésben elmenekül. Fogadni mernek, a dékánhoz megy, hogy legyen alibije arra az esetre ha valami történne. Gyorsan megnézem a login-nevét és megkeresem a részleget. Fel is hívom a dékán titkárnőjét. - Igen? - mondja a nő. - Hali! Az Operator vagyok. Figyelj! Mikor az a fickó kb. 10 mp múlva berohan az irodádba, átadnál neki egy üzenetet? - Hááát, nem is tudooom... - Na, rendben. Mondd meg neki: lehet, hogy elfuthat, de elbújni nem tud! - üm. Oké. - Ja, és ne felejtsd el, nem szeretnek senkinek beszelni arról a fájlról, amiben a meghamisított vizsgaeredményeket tartod... Hallom, ahogy elkezdene gépelni a terminálján. - Ne aggódj, van másolatom. Légy csak jó kislány és add át azt az üzenetet! Hümmög valamit, mikor lerakom. A vicces az egészben, hogy a hamis cuccról csak blöfföltem. No mindegy, ha már így alakult, akkor le is másolhatom ennyi erővel. Talán jó lesz meg valamikor elolvasni. Ezalatt a backup be is fejezte. Rekordidő! 2.03 perc. Hogy mi mindenre jó ez a mai technika! Egy másik felhasználó. - Több helyre van szükségem! - kezdi. - Igen? Költözz az Alföldre! - Nem, nem! A gépen mondom te bolond! Bolond?!?... ooo! - O, nagyon sajnálom! - mondom olyan udvariasan, mint Rozsa Gyuri a show-jaiban - Felreértettem. Mit is mondtál? Szinte szagolható a félelem a vonalban, de már késő. Ezt már elveszítette, és ezt ő is tudja. - Um, Azt mondtam, hogy több helyet szeretnek a gépen. *Kéérem!* - ó! Persze, semmi akadálya. Egy pill! Hallom, hogy megnyugodva sóhajt, bar letakarta a kagylót. - Meg is van. Most mar rengeteg helyed van. - Mennyi? Na neeeee! Ez már aztán tényleg sok! Nem elég, hogy ugráltat, meg azt is akarja, hogy leellenőrizzem, és ha neki nem elég, meg adjak? Na azt azért már mégsem engedhetem! Nemhogy elég lenne neki amit kap! Ismét Rózsa Gyuri stílus. - Hadd lám csak! Van 4 megád! - Wow! Akkor az összesen nyolc mega! Szupi! Köszi! - mondja, és fogadni merek, hogy oda van magáért, hogy ennyire tud alkudni. - Nem, nem! - szakítom felbe negédesen - összesen 4 mega! - Hogyan??? De hát már négyet elhasználtam. Hogy lehet, hogy csak 4? Nem is mondok semmit... Majd eszébe jut. - "AaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaarrrrgggggghhhhhH!" Jujj, de piszok vagyok. Az már egyszer biztos. Második nap ----------- épp az asztalomnál ülve szaggatom az x-tankot, mikor valami szívtelen bestia megcsörrenti a telefonomat. Felveszem. - Igen? - kérdem. - Ki van ott? - kérdi a valaki. - Hát, azt hiszem én - mondom neki, merthogy én telefonos tárgyalásokban is otthon vagyok ám! - Na de ki az az én? - Mi van? Nem elég, hogy én vagyok? - kérdem tőle, miközben megpróbálom visszafogni magam. OOOPSZ! Késő! Ennek a pacáknak vége. Most aztán igazan tele a pumpa! - Mit tehetek önért? - kérdem udvariasan (ez egyike a legfontosabb figyelmeztető jeleknek) - Nos, csak azt szeretnem megkérdezni, hogy egy program rajta van-e a rendszeren... - Melyikre kíváncsi? - őőő, a neve B-A-S-I-C clickety clickety click d-e-l b-a-s-i-c.e-x-e< - Sajna nincs meg. Pedig úgy emlékeztem, hogy igen... - No mindegy. Ja, és meg azt szerettem volna megkérdezni, hogy le lehetne-e menteni a loginom alatt található dolgokat szalagra, arra az esetre, hogyha netán megtörténne a legrosszabb? - A legrosszabb??? - Hat tudja, letörlődne, vagy miegymás... - LETöRLőDNE??? ó, ne aggódjon emiatt egy cseppet se, vannak biztonsági menteseink. (Hú, de pocsék alak vagyok) - Mi is a login-neve? Megadja. (A kis butus!) >clickety click< - De hát nincs egy fájl sem a könyvtárában! - mondom, a meglepettség felhangjaival hangszálaimon. - De igenis van! Biztos rossz helyen keresi! Aha! Először tönkrevágja az x-tank játszmámat, most meg hazugnak nevez! >clickety click< - ó, tényleg, hibát követtem el. - mondom neki. Vajon azt mormogta ez a bajsza alatt, hogy "tipikus"? Medve anyám! - Azt akartam mondani, hogy ez a login név nem is létezik! - Hogyan? - hatalmas nyeles - De hiszen ma reggel használtam! - Aha! Ez lehet a probléma; reggel szabadult el ugyanis aaa... aaa... De Vinci Vírus, amelyik minden user-t, aki be van jelentkezve, kitöröl. - De hat ez lehetetlen, a barátnőm is be volt jelentkezve, és én most is az ő neve alatt dolgozom! - Mi is a login név? Megmondja (Hmm, egyes emberek soha nem tanulnak!) - Látom, ő épp akkor lépett be, mikor felfedeztük a vírust. >clickety click< ő csak a fájlokat vesztette el a könyvtárából. - De hiszeeen... - Ne aggódjon, minden megvan szalagon. - Hála az égnek! - Papírszalagon. Hozzon magával nagyítót meg ceruzát. Viszlát a gépteremben!!!!! NYAHAHAHAHAHA! Hát nem vagyok rossz? Harmadik nap Megint itt dolgozom, annyi a meló, hogy alig van időm beugrani a városba megnézni egy filmet, mielőtt azt mondanám itt az embereknek, hogy várjanak, míg megkapjak a nyomtatásaikat. A sor valami baromi hosszú, túl hosszú ahhoz, hogy én mindnyájukat egyszerre csináljam, rendezzem, kiadjam. A legegyszerűbbnek azt latom, hogy kilövöldözöm a kisebb taszkokat, hogy csak kettő maradjon, amit aztán mindjárt könnyebben tudok rendezgetni; szinte pillanatok alatt. Aztán, mikor mozi után (tudják, az a Bertolucci féle, amiben három órát vesz igénybe, hogy kinyírják a főhőst valami vizuális orgazmus keretében), visszajövök, hogy letisztázzam ezeket a nyavalyás printeléseket. Kb. 50 ember álldogál odakint, nekem meg van két nyomtatásom. Ez már majdnem el is éri a szokásos átlagomat. Bar azt hiszem, most egy kicsit többet lőttem ki. Mindegy. Kirakom a papírokat, majd szép lassan besétálok, kezemben a dossziéval, amire az van írva nagy betűkkel: "TöRLENDő LOGINOK". Valahogy mindenki csöndben van. Mint mindig. . . . éppen hátul üldögélek az operátori főnökszékben, nézem a géptermi zártláncú TV hálózat adását, ami rá van kötve a gépem video-grabber kártyájára, (ami valamikor '93-ban került ide javításra), mikor csorog a telefon. Ma már talán másodjára, ezért eléggé fel is idegesít. - Igen? - mondom, miközben leállítom a képet. - Véletlenül letöröltem az önéletrajzomat! - sírja a másik oldalon a hang. - Igen? Mi a login-neved? Megmondja. Mi a szösz! Kezd unalmassá válni a tag. - áá, dehogyis, nem te törölted, én voltam az! - Micsoda??? - én töröltem. Tele volt mindenfele hazugsággal! Még csak négyesed sem volt egy tantárgyból se! - Huh? - No meg az az átverés, hogy külföldön tanultál. Az a barátnőd volt te barbár, és ezt mindketten tudjuk! - Huh?!! - Ja, és az akadémiai feljegyzéseid?! Leellenőriztem. Hazudtál!!! - Hogy me... - majd hirtelen kapcsol - NEEE! Ugye nem! Ugye nem a POKOLI OPERATOR vagy ???!?!?!!!! - Teljes valóságában, és tövig a könyvtáradban.... Azt hiszem nem kellett volna megadnod a login nevedet... >clickety click< Ráadásul azt a levelet sem kellett volna megírnod, amit a rendszergazdának szántál, amiben látványosan megmondod neki, hogy mit gondolsz rólam. - De hát nem is küldtem semm... >clickety click< - Naná, hogy nem. De hát ki a fene tudja ezt a mai világban. De ne aggódj, hamar vége lesz. NAGYON hamar! >clickety click< ...na vissza is állítom a login nevemet, és már... - D-d-d.. - dadogja, mint akinél megakadt a tű. - Visszhall... - mondom neki szívélyesen - Egy csomó cuccot kell meg összepakolnod, és az új életed is el kell kezdened. Szia! Aztán lerakom. Két másodperc múlva csorog a piros telefon. Felkapom. A főnök. Bemondja az előbbi pacák login nevét, majd mondd valamit egy fura E-mail-ről, aztán azt mondja nekem "UGYE tudod mit kell tenned...", tudják, a pontokkal meg a nagybetűkkel meg mindennel. Aztán, mikor később szerencsétlen alak villanyszámláját megtoldom néhány nullával, elgondolkozom azon, hogy mi a fenének kell ezeknek mindig telefonálni. Majd amikor a fényképet belerakom az FBI online "élve, vagy halva, fegyveres és veszélyes" bűnöző listájára, rájövök, hogy már soha nem fogom megérteni az indítékaikat. De sebaj! Az élet megy tovább. Aztán mikor pár óra múlva az FBI kocsijai a lakása előtt leparkolnak, elgondolkozom rajta, hogy sajna nem mindenkinek. De ez mar a következő nap története. Negyedik nap Csütörtök van, fizetésnap, emiatt ma jó kedvem van. Azt hiszem szóba fogok állni a telefonálókkal. Helyére is rakom a kagylót. Szinte azonnal csörög. - Mar órák óta próbálom elérni! - sikoltozik a másik végén egy hang. - Neeem, nem lehet órák óta - mondom, miközben egy pillantást vetek a Szárnyas Fejvadász borítójára, "maximum 114 perc lehetett. Tudja épp a főnökkel beszélgettem, hogy maguknak, felhasználóknak beszerezhessek egy pár új programot! Nyelés, sóhajtás, nyelés... - ó, bocsánat. - Semmi gond, értem én - bár azért megjegyzem magamban, hogy a napokban nem ártana a tag jelszavat lecserélni valami furfangosra. - Szóval, azt szeretnem tudni, hogy hogyan kell egy file-t átnevezni? Medve anyám! Na várjunk csak, ma van fizu nem? Ma jó kedvem van. - Persze! Csak annyit kell beírnia, hogy 'rn' és a file neve! - á, köszönöm! - Semmi gond. (Most már teljesen jó a kedvem. Igazán meg kéne már csinálnom azt a scriptet, ami lehetetlenné teszi a mentest. Már régóta tervezem!) A telefon megint csörög. - Halló? - üdvözlet! - mondom neki. - Az operátorral beszélek? - Naná! - mondom, édesen mint egy málnatorta, amiben csörgőkígyók fészkelnek. - Megkaphatnám a nyomtatásaimat, kérem? Nagyon sürgős lenne, és már öt perce elküldtem. - Login-neve? Megmondja, amit le is írok, hátha jó lesz meg valamikor. - Semmi gond! - mondom neki, és mar megyek is a printerhez. Hat ott valami IRRRRRRDATLAN nagy kupac papír van, de azért 90 százalék, hogy az övé van felül. Magamhoz veszem, a többit kidobom, erre meg öntök egy kis szennyezett tisztító alkoholt, néhányszor rácsapkodom a printer ajtaját, no meg egy párszor át is megyek rajta a szalagszállító kocsival. Gyönyörű. - Itt a printelése - mondom neki - Bocs, hogy késtem, de volt egy kis printer problémánk! Ránéz, majd összepiszkítja magát. - Kinyomtathatnám még egyszer? - kérdi aggodva. - Persze, persze, de nem ígérhetek semmit, ma valahogy piszkoskodik a printer. - Hát, nem is tudom. Talán akkor a lézer? Az működik? - Persze, de az meg pénzbe kerül! - Mondom, miközben mindenféle pofákat vágok. - Nem érdekes! Fizetem, DE SüRGőS! Visszavonszolom magam a printerekhez, majd behelyezem azt a festékkazettát amit különleges alkalmakra tartogatunk. Azt, amelyik azokat az aranyos kis fekete vonalakat húzogatja keresztbe a lapon, meg olyan halványra csinálja a nyomtatás egyik felét. Elég sokáig tartott, mire ilyen pipecre meg tudtam csinálni. A printelés pillanatokon belül átrohan a nyomtaton, magamhoz ragadom és mar rohanok is. Ezt ugyebár nem akarom kihagyni... - D-D-d-d-d-de hát mi történt már megint? - gagyogja a képembe. Még jó, hogy leírtam a login-nevét! Igazán; mintha kezdene kifejlődni bennem egy kis érzék a kínzásokhoz... - Tulajdonkeppen semmi. Igaz egy kicsit furán néz ki, de hát ez a kazetta már negyvenhétezer lapot szolgált ki, és már tizenhétszer volt újratöltve. Bár némelyik kazettához képest ez maga a gyönyör. A fickó kiborul és elkezd nyüszögni. - Na, ne sírjon már! Van magánál egy diszk, amin a munkája van? Odaad nekem egy doboz lemezt; visszamegyek a gépterembe, gyorsan lemágnesezem, majd visszajövök. - Bocs, most jutott eszembe, hogy a gépünk is kifeküdt. át kell vinnie az egyetem másik gépéhez. Nekik van tutti friss kazettájuk, majd szépen kinyomtatják. - Nagyszerű! Köszönöm! - Nincs mit. Ja, és az odaúton tartsa a feje fölé a lemezeket. Ma valahogy nagyon erős a Föld mágnesessége! - Huh? - Ne vitatkozzon, csak csinálja! Aztán csak figyelem, ahogy elhúzza magát, kezeit a feje fölé emelve. A mindenségit, hogy néha én mennyire utalom magam...
A teremtés Rohadtul unatkozom. Tudjátok mennyire tud unatkozni az ember, mikor a meló csak megy, megy a maga útján, semmi érdekes nem történik, aztán hallgatod a benti rádiót, amin csak EGY szerencsétlen URH állomás szól, de az is csak azért, hogy a város leggagyibb adója legyen, mindig csak maximum 5 számot játszik, és ezek közül a You're so Vain” az egyik; ami ugyan nem egy olyan rossz szám, feltéve, hogy nem hallod egy évig naponta háromszor, ráadásul MINDEN alkalommal, amikor leadják, az a kretén bemondó elmeséli, hogy az egész Warren Beaty-ról szól, no meg hogy most ő kivel szokott lefeküdni, valami olyan tramplival, akinek juice van a lábujjai között, és az ember nemhogy nem esne bele szívesen, de még találkozni is nehezen akarna. és MINDEN alkalommal amikor Warren Beaty terítékre kerül, valami állat megemlíti, hogy azelőtt Madonnával is járt, és hogy látták-e már az In Bed With Madonnát”… AZTáN valaki MáS benyögi, hogy Tulképp nem is Warren Beaty-rol van szó, hanem James Taylorról”, mire az első fazon azt mondja Mi? James Taylor egy ágyban Madonnával?”, mire röhögni kezdenek, mire én előrántom a Magnumomat a fiókomból amit arra az esetre tartogatok ha valaki egy olyan száraz viccen nevetne, amibe külön szökőkutat kellene építeni, és a köz érdekében szétloccsantanám a fejét. Látom. Erre a mondatra csak valakinek a vérével tehetek pontot. Szóval mostanság kevés a látogató, a winyók csak telnek, telnek, úgyhogy már csak a teljes backup van hátra mielőtt hazamehetnék. Hogy feloldjam az unalmat, előkapok egy kis vasreszeléket, beleszórom a terminálom hátuljába, és megvárom míg elszikrázik (ami nem is tart olyan sokáig), majd hívom a szerelőket, és bejelentem a hibát. Néha küldenek olyasvalakit is, aki érti amit csinál, de sokkal jobban szórakozom, mikor nem - ami igaz az esetek 98%-ára. Meg is jön a szerelő, és ez tuti, hogy új! Ezt onnan tudom, mert a belépőjén a fotó TéNYLEG úgy néz ki, mint ő. Nem úgy, mint a főmérnöké, akinek a fényképe még fekete-fehér (ő aztán tényleg vén róka). A szerelőink mindig szépen öltöznek fel: nyakkendő, meg minden, mivel azt hiszik, hogy az emberek már azért is rá mernek bízni egy milliós berendezést, mert nyakkendője van. Mivel úJ és EGYEDüL van, látszik, hogy csak arra szolgál, hogy valaki a szerződésben kikötött négy órán belül odadugja a hibához az orrát. (Egyre jobban tetszik az ügy). Az ilyenek általában annyit értenek a dologhoz, mint amennyire egy valamire való hacker be tud illeszkedni a társadalomba. A legfőbb munkájuk az szokott lenni, hogy megnézzék, a 220-ba be van-e dugva és be van-e kapcsolva a masina, aztán felhívják a központot alkatrészért”. Az igazán igyekvők még a gép fedelét is leveszik, hogy úgy tehessenek, mintha ismernék az alkatrészeket. - Szóval lehalt a terminálja? - kérdi szépen. - Ja - mondom neki, és beviszem a gépterembe. - Melyik? - kérdi zavartan, mert csak az egyik füstöl. - A hármas modell az - mondom, ügyelve, hogy ne segítsek neki. - Aha! A jó öreg hármas modell! - mondja tudálékosan, miközben fingja nincs mi az a hármas modell, meg hogy melyik az a három gép közül, ami nem meglepő, mivel most találtam ki az egészet. -Rengeteg problémánk van a hármas modellekkel - bólint. - Tehát mi is történt? Igyekvő, de nem elég jó. Nem mondom el neki. - Egyszerűen csak lehalt - luser módra váltok. - értem. Azért el tudná mesélni, hogy pontosan mi történt és abból talán ki tudom találni, hogy mi lehet a gép baja? Nagyon ügyes. Azért én még fennhagyom a horgon… - Nézze, nekem most el kell mennem vécére. Ott van a nyavalyás - mutatok a villanyrezsóra. - De hát az egy villany… - kezdi, de megakad. Mivel kezdő, elképzelhetőnek tartja, hogy a cégnél van egy pár olyan terminál, ami hasonlít a rezsóra. Bekapja a csalit. - Bocsesz, - mosolyog, - egy pillanatra azt hittem, hogy egy kettes modell! Elég jó mentség, de ezzel nem ússza meg. - Nem, a kettes modell egyáltalán nem így néz ki. EZ a kettes modell - mutatok a kávéfőzőre. Bólint és én otthagyom, ami azt jelenti, hogy darabokra kell szednie, különben tudja, hogy úgysem hinnék neki. Adok neki egy pár percet, hogy szétkaphassa, mint Foki a rongyot, majd visszaflangálok. - No, hogy áll a dolog? - kérdem érdeklődve. - Hát, úgy tűnik, processzorhiba… - mondja, miközben csavarhúzóval feszeget egy alkatrészt. …Annyira koncentrál, hogy nem veszi észre, hogy bedugom a hálózatba. - Nem kellene valami földelő kábelt viselnie? - kérdem ártatlanul. Mikor azt hiszi nem látom, megfogja a keretet. - á nem gond, jól le vagyok én földelve. - De mi van akkor ha hirtelen egy nagy áramütést kap? - kérdem még ártatlanabbul. - ó, semmi gond - mondja - úgysincs bedu… click BZZZZZZZZZZEEEEEEEERRRRRRRT! Plotty… Felhívom a szerelők diszpécserét… Juhé, Rhonda az! - Hé, Rhonda! Szükségem lenne egy másik szerelőre és egy új rezsóra, mert az emberetek valami okból kifolyólag szétkapta a mostanit anélkül, hogy kihúzta volna. Rhonda ismer engem. Ez idén már a harmadik hívásom, és az ő harmadik emberük. - De nagy fasz vagy - mondja mérgesen. - Tudod mit Rhonda? Gyere és megnézzük azt a hármas modellt… ha? 29