A Pokoli operátor megszületik, 1. rész. Még mindig unatkozom. De legalább a rádió már nem megy. Lelőttem, mivel már 12-szer ismételte meg a wildfire”-t. Ezen a héten. Pedig még csak kedd van. No gyorsan letisztogatom a szerelőről az ujjlenyomataimat majd valamikor visszaküldöm a FedEx-el, és nekiülök várni a következőt. Mivel a második szerelőnek már nem kell négy órán belül kiérnie, ráadásul ezért nem is ítélhetik halálra (bár gondolkozom a rendelet bevezettetésén), el kell valahogy csapnom az időt. Ez a szerelő már szakember lesz; az a fajta, akinek gyűrött a nyakkendője, mivel néhány évvel ezelőtt bekapta a sornyomtató, ami 3000-res fordulattal kavart. Az arcán még ott lesznek a csíkok, amik azt jelzik, hogy nem tudta időben felnyitni a rácsot… Ismerem a fajtájukat… Szóval el kell töltenem egy pár órácskát. Kiirtok néhány lusert, letörlöm a file-jaikat, aztán várom a hívásukat… - öö, nem találom a file-jaimat - nyafog az egyik nyavalyás. - File-ok? Milyen file-ok? - A könyvtáramban. Az elméleteim, a kutatásom - mind eltűnt! - Eltűnt, he? Mi is a loginneve? - RANCO. - RAKO? Mint a koton? - Nem, RANCO. R-A-N… - ó! Ranco, mint RONGY, csak ANCO van az ONGY helyett… értem. Várjon. Kattogó zajokat keltek a halott szerelő ujjaival a billentyűzeten. - Hmm-hmmm <áthúz-visszahúz> - Aha!… - Nincsenek file-ok a könyvtárában! - TUDOM! - Akkor meg minek hív fel ENGEM? Mi nem csináljuk azokat az adatokat tudja, csak felügyelünk rájuk. és ahogy elnézem, egy pár nap múlva le is kellene adnia a dolgozatait… Lerakom. úgyis vissza fog hívni. Addig is felcsapom a VMS POKSI OPSI KéZIKöNYVET” és megkeresem benne azt a cikket amit még én írtam arról, hogy miként szabaduljunk meg a problémás felhasználóktól: …Aztán változtassuk a luser jelszó hossz minimumát hatról 32-re, adjunk neki 1 napos élettartamot, állítsuk be úgy, hogy mindenféleképpen a jelszó generáló programot kelljen használnia (így a jelszó valami iszonyatosan nehezen megjegyezhető marhaság lesz), állítsunk be egy második jelszót is az előző feltételekkel, írjuk át a CLI táblázatukat úgy, hogy az egyetlen működő parancs a DELETE legyen, és minden más parancs erre mutasson…” Gyönyörű. Néha meghatódom milyen jó is vagyok… Visszahív. - MINDEN FILE ELTűNT! - sikítja. - Volt backupja? - kérdem édesen mint az almáslepény. - De hát azt ti szoktátok csinálni! - nyüfögi. - Na ja - de aztán áttértünk azokra a 8mm-es szalagokra, és azok meg pont jók a videómba, ezért inkább a szomszédom szex kalandjait filmeztem rájuk… Hallom ahogy elsül a revolver. De a francba is, már délután 5 van, és ez amúgy sem az én problémám… A Pokoli Operátor még mindig születik (2. rész) Hát, előkerült a második szerelő, de a FedEx-es emberke már lement, úgyhogy lekéste a csatlakozást. Ez a ficere is techno (látszik a nyakkendőn), de okos is mellé (nincsenek az arcán rácsnyomok), ezért óvatosnak kell lennem. - No mi a gond? - kérdezi mindjárt a lényegre térve. - A hármas modell - válaszolom (végül is legutóbb bevált a dolog) - Mi a fasz az a hármas modell? - kérdi zavartan. Lehet ám, hogy csak próbálkozik, de azért elhatározom, hogy végigviszem a dolgot. Csak nem veszi észre. Kacsázunk egy pár percig ide-oda, majd megmutatom neki a terminált, amibe a vasreszeléket szórtam. - Egyszer csak lehalt! - mondom. (Persze a vasreszeléket már az előbb kiporszívóztam - nem faszfej a nevem, hanem Simon). No mindegy, nekiáll a melónak, lecsavarozza a burkolatot, és olyan hangokat ad ki, mintha az alaplapot cserélné ki. úgy döntök segítek és rámutatok egy elszállt biztosítékra a tápegységnél. - ó, sajnos ahhoz nincs semmi alkatrészem, csak egy csere alaplap van nálam - mondja kissé szégyenkezve. Melyik is az a biztosíték? Megmutatom. - Nahát! Mit is csinál ez a vacak? Tudja már 6 éve dolgozom ezen a helyen de ilyen biztosíték micsodát még nem láttam. Csodálatos miket nem tanul az ember, nem? - Mi is a beosztása? - kérdem, sejtve már a választ. - Főmérnök. Tudtam. - Mondja csak, ért a rezsókhoz? - Egy kicsit… Click Fzzzzzzeeet! Plotty… 29
Elég meleg a mai délután itt a gépteremben. Nem t'om miért, talán vissza kéne kapcsolnom a klímát, de a fenébe is, tisztára meg vagyok fázva, melegnek kell lennie, ha be akarok menni. Kikeresem a mai napra rendelt kifogást. Hitelkártya által gerjesztett mágneses interferencia” Elég misztikus ahhoz, hogy ne tudjanak belekötni. A telefon csöng. - Haló, gépterem - mondom. - Szia! - kezdi a hívó. - Szeretnélek megkérni benneteket, hogy rakjatok be legyetek szívesek négy mega RAM-ot a gépembe. Most vettem a városban egy fickótól, és gondoltam ti meg tudnátok csinálni nekem. - Nos, rendes körülmények között meg tudnánk, de sajnos most a műszerész fiúk el vannak foglalva azzal, hogy lángvágóval kinyissák a szalagtárolót, mert valami bűz szivárog onnan. De szerintem te is be tudod tenni. - Igen? én azt hittem veszélyes - mondja. - Ugyan már, csak annyira, mint házban lakni. Csak ne felejtsd el, hogy kivedd a chipeket abból a műanyag zacskóból, mielőtt összeragadnának. - Igen? Miért tennék azt? - Ugye hallottál már sztatikus RAM-ról, nem? - Igen… - Namármost, mi a fenének rakják ezeket antisztatikus zacskókba? Elég gyanús, nem? Lehet, hogy a tieid már rég összeragadtak, szerintem jobban jársz, ha azonnal kiveszed őket. >BUTA MóD BEKAPCS< - ó! >crinkle crinkle< Oké. Most mit tegyek? - Csak annyit, hogy meg kell szabadulnod a töltéstől, amit valószínűleg már a RAM-ok is megkaptak; végül is nem akarod a gépedet felrobbantani, ugye? Vegyél le minden gyapjút magadról, és cseréld ki nylonra. Utána fésüld meg magad egy párszor, és rakd a chipeket a fésűbe, hogy ott készenlétben legyenek. Kapcsold be a géped, aztán a bent lévő memóriát húzgáld ki-be körülbelül tízszer, hogy a dugasz bemelegedjen. Aztán rakd be az újat, kapcsolgasd be a gépet egy pár tucatszor, és ezzel minden meg van oldva. - Hé, köszi! - Szóra sem érdemes, értetek vagyunk. Elindulok ebédelni - elvégre már vagy tíz perce folyamatosan dolgoztam -, miközben elhaladok a tanulók laborja előtt. Masszív csipogás hallatszik az egyik gép felől. Vagy egy image fájlt nézett meg a gazdája szövegesen, vagy pedig ráeresztette a fingert az accountomra, amivel magára szabadította azt a core fájlt, amit átneveztem .plan”-re. Mire kiválogatja a dolgait addigra már az egész gépideje letelik. Ejj, de kár. Visszatérek az ebédből egy pár óra múlva, és becsusszanok a Usenet hírei közé, az alt.binaries.pictures.erotica területre, majd letörlöm az igazán hosszú képek harmadik és negyedik részét. Persze csakis azután, hogy lementettem őket magamnak és rámásoltam a legutolsó felhasználó backup szalagjára. Aztán felkészülök, hogy megnézzem a frissen kivett videófilmeket, azzal, hogy kikapcsolom a nyomtatókat, kihúzom a telefonokat, mikor észreveszem, hogy a videómat valaki eltüntette. Hmm, valaki itt kutakodott, míg nem voltam itt… Diszkréten utána érdeklődöm néhány helyen az esetnek, rm -r”-rel fenyegetőzve, és ki is derítem, hogy a főnök titkára orozta el. Le is suhanok, hogy visszakérjem. Csakis akkor, mondja, ha aláírom a KöNYVET, amiben megmondom, hogy mikor viszem vissza, hány percnyi filmet akarok vele megtekinteni, és vajon PAL, vagy NTSC-t fogok-e nézni, satöbbi. Azután ő majd ezt felviszi az ő személyes számítógépére (amihez hozzá sem nyúlhatok, mert nem tartozik hozzánk), amiből színes grafikonokat tud arról készíteni, hogy ki nem dolgozik az osztályon. Megmondom neki, hogy ez soha nem fog visszakerülni - elvégre én voltam az, aki korábban belevágta a kalapácsát, ezért nekem kell, hogy a tulajdonomban legyen az a nyavalyás masina. Azt mondja nekem, hogy ez teljességgel elfogadhatatlan, és nekem másik videót kell magamnak találnom, mert erre neki huszonnégy órán át szüksége van, hátha kell valakinek. és mivel minden este a PC-jét hazaviszi magával, ne is gondoljak semmiféle hamis kölcsönigazolásra. Ebből már látom, hogy valójában mi folyik itt - egy alig álcázott próbálkozás arra, hogy a hatalom székét (az operátori szobában) megszerezze a Pokoli Titkárnő. úgy döntök, ezt a pontot neki adom. Elvégre elég jó titkárnő. általában húsz százalék alatt van azon levelek száma, amit a megfelelő levelesdobozba tesz, mikor a posta megérkezik. Következő reggel, mikor kettőre beérek három figyelmeztetést találok az asztalomon, amikben további dolgok iránt érdeklődnek, amik a gépteremben vannak javításra váróként elkönyvelve. Az a lökött technikus szigorúan titkos információt juttatott ki, az iránti törekvésében, hogy lefektesse a titkárnőt. Kár érte, pedig már kezdtem megkedvelni. Találok még egy kis papírkát, amiben a nagyfőnök felhatalmazza a nőt, hogy nyomozzon. Mindezek mellett látok még egy kis fecnit, amin kijelenti kedvenc billentyűszagú boszorkányom, hogy huszonnégy-órás belépési kulcs kell neki a gépteremhez. ISMéTELTEN rájövök, hogy ezeknek még egy icipici pontocskát sem szabad hagyni. Utánanézek a csaj RS232, Ethernet, Appletalk és telefon port címeinek, és kipakolom a hubból. Lerúgom a biztosítékot a hálózatán csakúgy mint a világításáét. Aztán már csak egy pár drót lecsupaszítása van hátra, és már lehet is bedugni… Pár perc múlva csörög a telefon. - MI TöRTéNT A SZOBáMMAL?! - nyikorog titkárnőcském. - A szobájával? - kérdem ártatlanul, kedvesen, miközben a telefon alapján leellenőrzöm, hogy hová költözött. Aha! Csak ide a folyosó végére. - Igen, az éN SZOBáMMAL. Elment az áram és minden lehalt. - Uram atyám! Mit csinált, mikor elment az áram? Csak nem valami butaságot? - Nem! Dolgoztam a PC-men! Ahogyan kihangsúlyozza, hogy a PC az övé, tisztára megőrjít. - Az ön saját PC-jén? - kérdem. - Igen! - Az ön saját nagyon személyes PC-jén? - Igen… - Ez még nem tudja mit akarok… és most megmutatom neki a Pokoli Operátorok egyik alapvető törvényét, miszerint a Pokoli Operátor nem csak győzni szokott. Győzni bárki tud. A pokoli Operátor győz, és totálisan DEMORALIZáL. Ez az igazi győzelem. - Remélem a gépét kikapcsolta, mielőtt felhívott. - Miért? - kérdi, egy kissé bizonytalanul. - Csak azért, mert az ön saját, külön bejáratú, személyes tulajdona nem része a cég biztosítási elképzeléseinek. Teszem azt véletlenül egy kis túláram lépne fel, isten tudja csak, hogy mi történhetne egy ilyen értékes, érzékeny személyes szerkezettel mint… Hallom, ahogy nagyon halkan melléteszi a telefont és lábujjhegyen visszasprintel a szobájához. Miközben többször levágom a biztosítékát, elgondolkozom azon, hogy mit is fogok délután a videón nézni. Mivel még mindig a telefonon csüngök, hallom a háttérből a nagy durranást. A PC-je összepiszkította magát. Tíz perccel később csöng a telefon a kontrollszobában. Persze ő az, bár mintha már egy kis kétségbeesés is beférkőzött volna a hangjába. Nagyjából lefordítom elcsukló szavait, miszerint azt szeretné, hogy a terminálját kapcsoljuk be a hálózatba. Persze, semmi akadálya; mondom is neki, hogy addig nyugodtan hetyeghet a technikusával. Lerakja. Semmi humorérzéke sincs. Megint tíz perc múlva a szerelő szól ide, hogy a szoba összes vezetéke halott. Mondom neki, hogy mindjárt megnézem, majd visszadugom az Ethernetjét, telefonját és Appletalkját. így már csak az RS232 maradt… A következő tizedik percben ismét a telefon kelt fel szunyókálásomból. Megint a szerelő az, amint a titkárnője előtt hatékonynak akarja feltüntetni magát. Panaszkodik, hogy az RS232 még mindig nem jó. Kivágom magam, azzal, hogy biztos tönkrement a vezeték vége, és megkérem, hogy rakjon fel újat. Hallom a >snip!< hangot mikor letépi a régit, majd a recsegést, ahogy férfiasan a fogaival tisztítja a vezetéket. Rákapcsolom az áramot a vezeték felém eső végére. Amint meghallom, hogy >ERRRRRREEEERRKKK!, Máris tudom, hogy a leltárhiány” többé nem fog problémát okozni. Ismét egy gond, amit a Pokoli Operátor távirányítással és véglegesen megoldott. Nos, igen. Piszkos, büdös, sintérmeló, de valakinek ezt is élveznie kell, nem? Egyenlőre ez az utolsó rész amit Simon, a Pokolból Futtatott Operátor megírt. állítólag egy még pokolibb rendszeradminisztrátort láttak a környéken, bár a hírek nem vehetők megalapozottnak, mert számítógépen keresztül terjedtek el… 29
Első nap -------- Mivel ma mentési nap van, eléggé tele van a hócipőm. De sebaj, elvégre én lennek ugye a pokoli operator, ezért azt hiszem igazan kellemes a helyzetem. A szalagos egységet null-ra irányítom - így sokkal gazdaságosabb minden szempontomból: nem kell a szalagokat ötpercenként cserélgetni, ráadásul meg gyorsítja is a mentési folyamatot, tehát csak jó lehet. Hirtelen egy felhasználó rámcsörrenti a telefont. - Nem tudja, miért ilyen lassú a rendszer? - kérdi. - Talán... - gyorsan megnézem a mai napra rendelt kifogást - az órajel lehet a bűnös. - Oh! - (ha nem tudják miről beszelek, mindig megnyugodnak) - Nem tudja, mikorra fog rendbe jönni? - Rendbe??? 275 user van a rendszerben és ezek közül egy vagy te! Ne legyél ilyen önző! Lépj ki, és szerezd meg a többieknek az örömet, hogy gyorsul a rendszer! - De hát a kutatási eredményeimet ma kell leadnom és csak egy nyomtatásra lenne szükségem! - (Nana, mindegyik ezt mondja.) Tudod mit? Mondogasd csak magadnak! Ezzel lerakom. Fujj. Igazan megtanulhatnák már, hogy ne hívjanak állandóan... A telefon ismét csöng. Aha, ez megint ő lesz, érzem. Tisztara kikészít! Felveszem a legszívélyesebb hangon. - Igen? Beszerzési osztály... - O, bocsi, mellé ment - IiiIiIIgeEEn???? Na mi is a neved pajtikám? Tudod, hogy az ilyen elpocsékolt telefonok mennyi pénzébe kerülnek a vállalatnak? HE??? Le is fogom vonatni a fizetésedből a hívás árát! Naná, hogy le! Mire ezt itt befejezzük, komoly pénzekkel fogsz nekünk lógni! Mi is a neved figura? De nehogy hazudj! Tudjuk a login nevedet! Hallom, ahogy a telefon kiesik a kezéből, és futólépésben elmenekül. Fogadni mernek, a dékánhoz megy, hogy legyen alibije arra az esetre ha valami történne. Gyorsan megnézem a login-nevét és megkeresem a részleget. Fel is hívom a dékán titkárnőjét. - Igen? - mondja a nő. - Hali! Az Operator vagyok. Figyelj! Mikor az a fickó kb. 10 mp múlva berohan az irodádba, átadnál neki egy üzenetet? - Hááát, nem is tudooom... - Na, rendben. Mondd meg neki: lehet, hogy elfuthat, de elbújni nem tud! - üm. Oké. - Ja, és ne felejtsd el, nem szeretnek senkinek beszelni arról a fájlról, amiben a meghamisított vizsgaeredményeket tartod... Hallom, ahogy elkezdene gépelni a terminálján. - Ne aggódj, van másolatom. Légy csak jó kislány és add át azt az üzenetet! Hümmög valamit, mikor lerakom. A vicces az egészben, hogy a hamis cuccról csak blöfföltem. No mindegy, ha már így alakult, akkor le is másolhatom ennyi erővel. Talán jó lesz meg valamikor elolvasni. Ezalatt a backup be is fejezte. Rekordidő! 2.03 perc. Hogy mi mindenre jó ez a mai technika! Egy másik felhasználó. - Több helyre van szükségem! - kezdi. - Igen? Költözz az Alföldre! - Nem, nem! A gépen mondom te bolond! Bolond?!?... ooo! - O, nagyon sajnálom! - mondom olyan udvariasan, mint Rozsa Gyuri a show-jaiban - Felreértettem. Mit is mondtál? Szinte szagolható a félelem a vonalban, de már késő. Ezt már elveszítette, és ezt ő is tudja. - Um, Azt mondtam, hogy több helyet szeretnek a gépen. *Kéérem!* - ó! Persze, semmi akadálya. Egy pill! Hallom, hogy megnyugodva sóhajt, bar letakarta a kagylót. - Meg is van. Most mar rengeteg helyed van. - Mennyi? Na neeeee! Ez már aztán tényleg sok! Nem elég, hogy ugráltat, meg azt is akarja, hogy leellenőrizzem, és ha neki nem elég, meg adjak? Na azt azért már mégsem engedhetem! Nemhogy elég lenne neki amit kap! Ismét Rózsa Gyuri stílus. - Hadd lám csak! Van 4 megád! - Wow! Akkor az összesen nyolc mega! Szupi! Köszi! - mondja, és fogadni merek, hogy oda van magáért, hogy ennyire tud alkudni. - Nem, nem! - szakítom felbe negédesen - összesen 4 mega! - Hogyan??? De hát már négyet elhasználtam. Hogy lehet, hogy csak 4? Nem is mondok semmit... Majd eszébe jut. - "AaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaarrrrgggggghhhhhH!" Jujj, de piszok vagyok. Az már egyszer biztos. Második nap ----------- épp az asztalomnál ülve szaggatom az x-tankot, mikor valami szívtelen bestia megcsörrenti a telefonomat. Felveszem. - Igen? - kérdem. - Ki van ott? - kérdi a valaki. - Hát, azt hiszem én - mondom neki, merthogy én telefonos tárgyalásokban is otthon vagyok ám! - Na de ki az az én? - Mi van? Nem elég, hogy én vagyok? - kérdem tőle, miközben megpróbálom visszafogni magam. OOOPSZ! Késő! Ennek a pacáknak vége. Most aztán igazan tele a pumpa! - Mit tehetek önért? - kérdem udvariasan (ez egyike a legfontosabb figyelmeztető jeleknek) - Nos, csak azt szeretnem megkérdezni, hogy egy program rajta van-e a rendszeren... - Melyikre kíváncsi? - őőő, a neve B-A-S-I-C clickety clickety click d-e-l b-a-s-i-c.e-x-e< - Sajna nincs meg. Pedig úgy emlékeztem, hogy igen... - No mindegy. Ja, és meg azt szerettem volna megkérdezni, hogy le lehetne-e menteni a loginom alatt található dolgokat szalagra, arra az esetre, hogyha netán megtörténne a legrosszabb? - A legrosszabb??? - Hat tudja, letörlődne, vagy miegymás... - LETöRLőDNE??? ó, ne aggódjon emiatt egy cseppet se, vannak biztonsági menteseink. (Hú, de pocsék alak vagyok) - Mi is a login-neve? Megadja. (A kis butus!) >clickety click< - De hát nincs egy fájl sem a könyvtárában! - mondom, a meglepettség felhangjaival hangszálaimon. - De igenis van! Biztos rossz helyen keresi! Aha! Először tönkrevágja az x-tank játszmámat, most meg hazugnak nevez! >clickety click< - ó, tényleg, hibát követtem el. - mondom neki. Vajon azt mormogta ez a bajsza alatt, hogy "tipikus"? Medve anyám! - Azt akartam mondani, hogy ez a login név nem is létezik! - Hogyan? - hatalmas nyeles - De hiszen ma reggel használtam! - Aha! Ez lehet a probléma; reggel szabadult el ugyanis aaa... aaa... De Vinci Vírus, amelyik minden user-t, aki be van jelentkezve, kitöröl. - De hat ez lehetetlen, a barátnőm is be volt jelentkezve, és én most is az ő neve alatt dolgozom! - Mi is a login név? Megmondja (Hmm, egyes emberek soha nem tanulnak!) - Látom, ő épp akkor lépett be, mikor felfedeztük a vírust. >clickety click< ő csak a fájlokat vesztette el a könyvtárából. - De hiszeeen... - Ne aggódjon, minden megvan szalagon. - Hála az égnek! - Papírszalagon. Hozzon magával nagyítót meg ceruzát. Viszlát a gépteremben!!!!! NYAHAHAHAHAHA! Hát nem vagyok rossz? Harmadik nap Megint itt dolgozom, annyi a meló, hogy alig van időm beugrani a városba megnézni egy filmet, mielőtt azt mondanám itt az embereknek, hogy várjanak, míg megkapjak a nyomtatásaikat. A sor valami baromi hosszú, túl hosszú ahhoz, hogy én mindnyájukat egyszerre csináljam, rendezzem, kiadjam. A legegyszerűbbnek azt latom, hogy kilövöldözöm a kisebb taszkokat, hogy csak kettő maradjon, amit aztán mindjárt könnyebben tudok rendezgetni; szinte pillanatok alatt. Aztán, mikor mozi után (tudják, az a Bertolucci féle, amiben három órát vesz igénybe, hogy kinyírják a főhőst valami vizuális orgazmus keretében), visszajövök, hogy letisztázzam ezeket a nyavalyás printeléseket. Kb. 50 ember álldogál odakint, nekem meg van két nyomtatásom. Ez már majdnem el is éri a szokásos átlagomat. Bar azt hiszem, most egy kicsit többet lőttem ki. Mindegy. Kirakom a papírokat, majd szép lassan besétálok, kezemben a dossziéval, amire az van írva nagy betűkkel: "TöRLENDő LOGINOK". Valahogy mindenki csöndben van. Mint mindig. . . . éppen hátul üldögélek az operátori főnökszékben, nézem a géptermi zártláncú TV hálózat adását, ami rá van kötve a gépem video-grabber kártyájára, (ami valamikor '93-ban került ide javításra), mikor csorog a telefon. Ma már talán másodjára, ezért eléggé fel is idegesít. - Igen? - mondom, miközben leállítom a képet. - Véletlenül letöröltem az önéletrajzomat! - sírja a másik oldalon a hang. - Igen? Mi a login-neved? Megmondja. Mi a szösz! Kezd unalmassá válni a tag. - áá, dehogyis, nem te törölted, én voltam az! - Micsoda??? - én töröltem. Tele volt mindenfele hazugsággal! Még csak négyesed sem volt egy tantárgyból se! - Huh? - No meg az az átverés, hogy külföldön tanultál. Az a barátnőd volt te barbár, és ezt mindketten tudjuk! - Huh?!! - Ja, és az akadémiai feljegyzéseid?! Leellenőriztem. Hazudtál!!! - Hogy me... - majd hirtelen kapcsol - NEEE! Ugye nem! Ugye nem a POKOLI OPERATOR vagy ???!?!?!!!! - Teljes valóságában, és tövig a könyvtáradban.... Azt hiszem nem kellett volna megadnod a login nevedet... >clickety click< Ráadásul azt a levelet sem kellett volna megírnod, amit a rendszergazdának szántál, amiben látványosan megmondod neki, hogy mit gondolsz rólam. - De hát nem is küldtem semm... >clickety click< - Naná, hogy nem. De hát ki a fene tudja ezt a mai világban. De ne aggódj, hamar vége lesz. NAGYON hamar! >clickety click< ...na vissza is állítom a login nevemet, és már... - D-d-d.. - dadogja, mint akinél megakadt a tű. - Visszhall... - mondom neki szívélyesen - Egy csomó cuccot kell meg összepakolnod, és az új életed is el kell kezdened. Szia! Aztán lerakom. Két másodperc múlva csorog a piros telefon. Felkapom. A főnök. Bemondja az előbbi pacák login nevét, majd mondd valamit egy fura E-mail-ről, aztán azt mondja nekem "UGYE tudod mit kell tenned...", tudják, a pontokkal meg a nagybetűkkel meg mindennel. Aztán, mikor később szerencsétlen alak villanyszámláját megtoldom néhány nullával, elgondolkozom azon, hogy mi a fenének kell ezeknek mindig telefonálni. Majd amikor a fényképet belerakom az FBI online "élve, vagy halva, fegyveres és veszélyes" bűnöző listájára, rájövök, hogy már soha nem fogom megérteni az indítékaikat. De sebaj! Az élet megy tovább. Aztán mikor pár óra múlva az FBI kocsijai a lakása előtt leparkolnak, elgondolkozom rajta, hogy sajna nem mindenkinek. De ez mar a következő nap története. Negyedik nap Csütörtök van, fizetésnap, emiatt ma jó kedvem van. Azt hiszem szóba fogok állni a telefonálókkal. Helyére is rakom a kagylót. Szinte azonnal csörög. - Mar órák óta próbálom elérni! - sikoltozik a másik végén egy hang. - Neeem, nem lehet órák óta - mondom, miközben egy pillantást vetek a Szárnyas Fejvadász borítójára, "maximum 114 perc lehetett. Tudja épp a főnökkel beszélgettem, hogy maguknak, felhasználóknak beszerezhessek egy pár új programot! Nyelés, sóhajtás, nyelés... - ó, bocsánat. - Semmi gond, értem én - bár azért megjegyzem magamban, hogy a napokban nem ártana a tag jelszavat lecserélni valami furfangosra. - Szóval, azt szeretnem tudni, hogy hogyan kell egy file-t átnevezni? Medve anyám! Na várjunk csak, ma van fizu nem? Ma jó kedvem van. - Persze! Csak annyit kell beírnia, hogy 'rn' és a file neve! - á, köszönöm! - Semmi gond. (Most már teljesen jó a kedvem. Igazán meg kéne már csinálnom azt a scriptet, ami lehetetlenné teszi a mentest. Már régóta tervezem!) A telefon megint csörög. - Halló? - üdvözlet! - mondom neki. - Az operátorral beszélek? - Naná! - mondom, édesen mint egy málnatorta, amiben csörgőkígyók fészkelnek. - Megkaphatnám a nyomtatásaimat, kérem? Nagyon sürgős lenne, és már öt perce elküldtem. - Login-neve? Megmondja, amit le is írok, hátha jó lesz meg valamikor. - Semmi gond! - mondom neki, és mar megyek is a printerhez. Hat ott valami IRRRRRRDATLAN nagy kupac papír van, de azért 90 százalék, hogy az övé van felül. Magamhoz veszem, a többit kidobom, erre meg öntök egy kis szennyezett tisztító alkoholt, néhányszor rácsapkodom a printer ajtaját, no meg egy párszor át is megyek rajta a szalagszállító kocsival. Gyönyörű. - Itt a printelése - mondom neki - Bocs, hogy késtem, de volt egy kis printer problémánk! Ránéz, majd összepiszkítja magát. - Kinyomtathatnám még egyszer? - kérdi aggodva. - Persze, persze, de nem ígérhetek semmit, ma valahogy piszkoskodik a printer. - Hát, nem is tudom. Talán akkor a lézer? Az működik? - Persze, de az meg pénzbe kerül! - Mondom, miközben mindenféle pofákat vágok. - Nem érdekes! Fizetem, DE SüRGőS! Visszavonszolom magam a printerekhez, majd behelyezem azt a festékkazettát amit különleges alkalmakra tartogatunk. Azt, amelyik azokat az aranyos kis fekete vonalakat húzogatja keresztbe a lapon, meg olyan halványra csinálja a nyomtatás egyik felét. Elég sokáig tartott, mire ilyen pipecre meg tudtam csinálni. A printelés pillanatokon belül átrohan a nyomtaton, magamhoz ragadom és mar rohanok is. Ezt ugyebár nem akarom kihagyni... - D-D-d-d-d-de hát mi történt már megint? - gagyogja a képembe. Még jó, hogy leírtam a login-nevét! Igazán; mintha kezdene kifejlődni bennem egy kis érzék a kínzásokhoz... - Tulajdonkeppen semmi. Igaz egy kicsit furán néz ki, de hát ez a kazetta már negyvenhétezer lapot szolgált ki, és már tizenhétszer volt újratöltve. Bár némelyik kazettához képest ez maga a gyönyör. A fickó kiborul és elkezd nyüszögni. - Na, ne sírjon már! Van magánál egy diszk, amin a munkája van? Odaad nekem egy doboz lemezt; visszamegyek a gépterembe, gyorsan lemágnesezem, majd visszajövök. - Bocs, most jutott eszembe, hogy a gépünk is kifeküdt. át kell vinnie az egyetem másik gépéhez. Nekik van tutti friss kazettájuk, majd szépen kinyomtatják. - Nagyszerű! Köszönöm! - Nincs mit. Ja, és az odaúton tartsa a feje fölé a lemezeket. Ma valahogy nagyon erős a Föld mágnesessége! - Huh? - Ne vitatkozzon, csak csinálja! Aztán csak figyelem, ahogy elhúzza magát, kezeit a feje fölé emelve. A mindenségit, hogy néha én mennyire utalom magam...
Büdös egy forró nap ez a mai. Itt ülök az én kis nem-légkondícionált szobámban és ideges vagyok. Az ilyenre szokták mondani eléggé elítélhetően, hogy vörös az idegtől. A helyes szín persze a fehér. Beloginolok az accountomra, ahol három segélykérő levél árválkodik. A sorsuk előbb-utóbb a kiöregedés lesz, majd újra elküldik őket, majd megint, majd írnak utána egy másik levelet, aztán azt is elküldik újra, aztán a harmadikat is, majd megpróbálnak egyszer-kétszer telefonálni, aztán újabb levél, utána már sűrűbb hívások, majd végül, szomorú, de az erőszak következik. Ami nem olyan szomorú, hogy én előbb jutok el idáig…és ezt ők is tudják. Mivel azelőtt én voltam a… POKOLRóL SZALAJTOTT OPERáTOR !!! …aztán meg néha esténként rámjönnek ezek a rángatózások. Mint néha a hullákra (Vagy ahogyan a kifejezést én jobban kedvelem: a tökéletes felhasználókra). Néha reggel is elkap. Pl. amikor a telefon csöng. Meg e-mail-t kapok. Meg amikor valaki hozzám szól. MEG amikor egyesek hörgetik azt a rohadt kávéfőzőt, hogy habos legyen a kávéjuk. De azért kigyógyítottak. Egy új ember vagyok. Elmosolyodom a gondolatra és elérzékenyülve nézek végig múltam maradványain. Egy pár 8mm-es backup szalag, amin rajzfilmek vannak, 23 köszönőlevél, amiért részt vettem azokon a temetéseken ahol a számítógépközpont emberei voltak a főszereplők. Aztán azon a kis vicces 220-as kábelen, aminek a végére az ethernet csatlakozót buheráltam. Ezt még ki sem tudtam próbálni, úgyhogy azt sem tudom mit csinálna ha… Unatkozom. Bizony. Abszolúte, rohadtul, MEGáLLíTHATATLANUL unatkozom. Felkelek és egy ujjlenyomatmentes mágnest teszek a fölé a piros kapcsoló fölé amit a Főnök szereltetett fel amíg odavoltam szabin, majd kifeszítem az üvegajtót egy csavarhúzóval. Amennyire tudom, a kapcsolónak az a feladata, hogy beindítson egy riasztót, amennyiben nyitva van az ajtó. Ezerszer elmondtam, de mintha soha nem hallották volna – „Az olcsó megoldás nem megoldás.” Kinyitom az ajtót és felharsan a … csend. Na jó, a csend és John Lee Hooker „Mr. Lucky”-ja a CD-mből. Felmarkolom az előbb említett ethergyilkosomat, elsétálok a folyosó végére, és miután ott is felrakok egy kis mágnest, halkan kinyitom a kapcsolószekrényt. Egy dolog hiányzik ebből a társadalomból manapság. A bizalom. Kiszedem a tárgyaló biztosítékát, majd sétálgatok egy kicsit és bedugom az ethergyilkost egy olcsó időzítőbe, amit mostantól számított 5 percre állítok. Miközben haladok visszafelé, már kezdem hallani a mormogást, amiből a „csomagok ütközése” hallatszik ki. Bedugom jogvédetlen szögbiztosítékomat (kb. 200-300 A a tűréshatár) egy igen jól leszigetelt kombinált fogóval, majd elcsoszogok a teázóba és elkezdem a kávéfőzést. A gép csak félig jut, mikor leáll. Na EZ az amit én csomag ütközésnek neveznék. Vadul körbepillantok, ahogy körülöttem kitör a pánik, egy fél kávéval kezemben. Kilépek a folyosóra, ami a pokol előszobájává vált. Két programozó harcol a poroltóért, azon igyekezve, hogy kioltsák lángokban álló termináljaikat. Elsétálok a fülkémhez, ahol az a trágya X terminálom az utolsó lángokat eregeti, majd letargikusan hamukupacba omlik. – A fülkém!! – kiáltok fel rémülten, majd hallom hogy a poroltóért folyó harc hirtelen véget ér, és a két izgatott programozó a vállam fölött bámul a helyiségbe. Nem sokkal később a főnök is odaér. – Hát ez a mágnes meg mit keres itt? – kérdem, miközben felkapom és hallom, hogy a messzeségben megszólal egy csengő. – Te gazember! – nyögi az egyik programozó. – Tessék? – fordulok hozzá. – TE tetted, ugye? – Mit? A betörést? De hát nekem van kulcsom… Ez a pokoli dolog, hogy mindig alibit akarnak – ebben a mai világban mindig kéznél kell, hogy legyen egy hihető mentség. Befut egy hír miszerint az egyik fickó a hálózati PC-jük CD-jét szokta hallgatni fejhallgatón. Többé már nem. Hirtelen van egy szabad hely az osztályon. Szerintem az Ethernet specifikáció az oka az egésznek. Majd biztos 3 kV… Mielőtt kimondhatnák, hogy „Válaszolna egy pár kérdésünkre”, már válaszolok is a rendőrök kérdéseire. – Mi ez? Meg tudná mondani? – kérdezi egy göndör zsaru, kezében a mágnessel, amit az arcomba nyom. – Egy mágnes. Volt egy a fülkében is! – sikkantom. – Igen. és honnan szerezte őket? – ragadja magához az irányítást… …majd elveszti. – Hát a fülkében! Most mondtam! – Nem, nem ezt. A többit. Hol szerezte őket? – Többit? Milyen többet? Azt mondja hogy nem csak ez volt amit én találtam? Hogyhogy??! (A hülyeséget akár örökké is folytathatjuk, nem véletlenül tanultam évekig a luserektől.) Más csapást próbál. – Mi is mondott honnan szerezte? – Hát a fülkéről! Mondtam, nem? Az előbb vettem le… és azt hiszem, egy csengő is megszólalt akkor valahol… … .. . Pár óra múlva ismét ott ülök Mr. Lucky mellett, vádak nélkül. Bezárom a fülkét, végre boldogsággal eltelve oly hosszú idő után. Aztán egyszer csak megcsörren a telefon…
A pokoli operátor Angliában #1 … - …Szeretném, ha komolyan venné ezt a hívást… - Hogy micsoda? - nem tehetek róla, de a fickó hanghordozása meglep egy kicsit. - Szeretném kihangsúlyozni, hogy fontos ügyben telefonálok. Biztos vagyok benne, hogy önnek a maga helyzetében nagyon nagy a felkészültsége a nemzetközi szabványokból, amik a hibakövetésre és javításra vonatkoznak… Ez nem normális. Más okot nem tudok elképzelni arra, hogy ilyen kora hétfő délután zavarjon, rögtön azután, mikor beérek a munkába. - Mi is a loginneve? Megmondja, ezért egy kis ideig csak az a túl ismerős clickety-click hallatszik. Látom, hogy az accountjára be van állítva a perverz jelzés, de egy darab gif file sincs nála. Ez pedig csak egy dolgot jelenthet… - Aha, na ami azt a fontos ügyet illeti. Azt szeretné, hogy megnöveljem a prioritást, amivel ezt a hívást kezelem? - Igen! - Tudja mit, megduplázom - mondom kedves, megnyugtató hangon. - Nagyszerű - motyogja. --…Namármost, mivel kétszer semmi az még mindig semmi, és mivel ez egy kiemelt hívás volt, ezért a PIROS szemétládámba fog kerülni, a barna helyett. - MI??? - sikolt fel - TUDJA MAGA, HOGY KIVEL BESZéL?!?!?!? - Hát, megkereshetném a loginnevét és kitalálhatnám, de hát annyi emberrel foglalkozunk mi itt. A neve semmit sem jelentene nekem. Legalábbis, ha nem csinált valami tényleg perverz dolgot valamelyik rejtett biztonsági kameránk előtt - tudja, azok előtt, amik a laborokba voltak szánva, hogy megelőzzék a kalózkodást, de véletlenül a vécékbe kerültek, miután az utasítás megkeveredett a beszerzők és a szerelők közötti úton. Talán valami elektromos vihar lehet a bűnös… Mindenesetre, hacsak nem csinált valami tényleg undorítót a kameráink előtt… …mint… (Megkeresem a nevét a zsaroló füzetecskémben) …mint amikor valaki női fehérneműkbe öltözött és olyasvalamit táncolt ami (legalábbis a felkészületlen néző számára) a Mary Poppins” egyik főszerepének tűnhetett; nem, azt hiszem a neve semmit sem mondana nekem… Hallom, ahogy sípolva levegőt vesz - és ő is tudja, hogy meghallottam, ráadásul azt is, hogy neki vége. - Na persze, ha maga is olyan lenne, mint azok az emberek, akkor emlékeznék a nevére, főleg, ha az előléptetési bizottságról van szó, tudja, azokról a bűvöskocka fejűekről. De jelenleg feledékeny kedvemben vagyok. Remélem nem bánja, hogy ha elfelejtem a hívását, ugye… - Persze, természetesen - mondja, önbizalmának utolsó leheletével. - Akkor viszhall mostanra! - kiáltom vidáman. - De mielőtt leteszi, megkérném, hogy küldjön már egy kis pénzt az Operátorok Jótékonysági egyletének számlájára legyen szíves. Igen hálás lennék - sőt, talán még a lemágnesező egységgel sem takarékoskodnék annyit, már ha érti mire gondolok… Mary… Valami idomtalan mennyiségű ígérgetés után leteszi, és én meg is tartom az egyezség rám eső felét. A backup anyagai immáron csak halvány emlékek… Ezután végignézem a kérdéses filmet (a címkéjén: Archív-26/5/99), majd odadobom a főnöke postájához… Tényleg a legjobbat akartam neki. Elvégre csak a nagy feszültség okozott nála problémákat. A nap következő hívása a Felhasználók Szövetségétől jött, ami valami olyasféle csoportosulás, amit néhány felhasználó hozott létre, mert azt hiszik, hogy igazságtalanul bánnak velük. Néhány embernek semmi sem jó. No mindegy. Hogy levakarjam őket a hátamról, meghívom őket, hogy lássák, milyen nehéz az operátorok élete, majd gyorsan előkészítek egy pár villogó lámpát és figyelmeztető berregőt, hogy elbolondítsam ezeket az agytalan kreténeket… Mindnyájan bezsúfolódnak az irányító szobába, kb. tízen, abból a szaglász fajtából, amelyik mindenhová csoportosan jár. Vécére is. A dolog egész jól halad, telefonokra válaszolgatok, figyelmeztetéseket” állítok le, mikor az egyik savanyú arcú floppy-zsoké elszúrja az egészet. - Tudja, ezek a csengők és fények nem vernek ám át engem. Valaha mérnök voltam jómagam is, azokban az időben, mikor ezek a kicsik kijöttek. Ez a riasztás nem igazi. Olyan hibaüzenet meg egyszerűen nem létezik, hogy 00-10-03-15-E. Ez nem lehetséges. Maga biztosan csak átprogramozta a kijelzőt, hogy ezt mutassa! Ez az egész csak egy színjáték!!! A fene sem gondolta volna, hogy jön egy okostojás, és tönkrevágja a napom. Akkor már csakis a B terv marad, bár az egy kicsit rázós… - Igen, ez így igaz - ismerem el szégyenkezve. - Ez az egész hamis. Csak nem akartam, hogy lássák mi van a gépteremben… Bekapják a csalit. Amint úgy tűnik, hogy valamit rejtegetek odabent, lecsapnak, mint a kiéheztetett piranhák. - MIéRT, MI VAN A GéPTEREMBEN??!?!?! - kiáltanak fel, rágódva a husin. - Nos, - mondom az én legjobb na-látjátok-pupákok hangomon - azt hiszem, legjobb, ha megnézik… … Később, még aznap, segítek a rendőröknek betörni, és megpróbálom velük együtt összerakni a megrázó eseményeket. - Ez rémületes! - mondom, hangomban az elfojtott szörnyülködéssel. - Egyszerűen félelmetes! - Igen, igen, - mondja a rendőr egy kicsit idegesen. - Menjünk csak ezen az egészen végig még egyszer. Azt mondja, hogy maga ott hagyta őket a gépteremben, mert el kellett rohannia valami papírért, mikor ők valahogyan beindították a halonnal oltó berendezést? - Igen, igen, hát nem rémítő? - …és bár van egy harminc másodperces figyelmeztető periódus, mégsem tudtak kijutni az ajtóig… - Igen micsoda tragédia. - …Ráadásul az a két ember, aki állítólag dohányzott, és ezzel beindította az oltószerkezetet, nem is volt dohányos… - Igen, milyen szerencsétlen dolog ilyenkor rászokni! - …Aztán, akárhogy is nézzük, az ajtó tele van kaparásnyomokkal, és az egész úgy néz ki, mintha az ajtó beragadt volna, vagy el lett volna torlaszolva… - …Valószínűleg beragadt. Már többször szóltam ezidáig, amint az látszik is a rengeteg e-mail-ből, hogy az ajtó zárjával valami gond van, de egyik szerelő sem tudta megmondani, hogy micsoda… - Ráadásul valaki odakintről az irányító szobából látta, hogy maga megnyomta a halon kézi kioldóját… - PERSZE, hogy megpróbáljam leállítani a rendszert és megmentsem azokat a szegény, ártatlan szerencsétleneket… - és ezek után még mindig azt várja, azt higgyem, baleset volt ez az egész? - …Hát, nem is tudom, hogy mit várjak öntől, de azt hiszem az arca nagyon ismerős nekem valahonnan. Ugye járt már errefelé valamelyik vécében, nem? - Háááát, egyszer, vagy kétszer - mióta maga itt van elég sok hívást kapunk innen - főleg öngyilkosságok miatt. - á, igen? Nem volna kedve eljönni velem, megnézni egy kis videó filmet arról, hogy egyes emberek mit meg nem tesznek egy vekni kenyérrel? … Hohó! Javulnak a dolgok… A pokoli operátor Angliában #2 - ó, Simon, köszönöm, hogy eljött. Kérem foglaljon helyet. Az előléptetési bizottság ma valahogy nagyon csendes. általában nem különböznek egy falkányi csaholó kutyától, ráadásul magabiztosabbak is szoktak lenni. Biztosan valami jó hír. - Simon, ugye tudja, hogy az operátori hely megüresedett amiatt a tragikus baleset miatt, ami a személyzeti öltözőben történt. - Igen - suttogom. - Tragikus. - Hogy miként kerülhetett az a kenyérpirító a zuhanyzóba, nem a bizottságunk feladata kideríteni. Nekünk mihamarabb utánpótlást kell találnunk. Normális körülmények között kívülről töltenénk be az állást, de sajnos az a szörnyű eset, ami a lifttel és a jelentkezőkkel történt, meghiúsítja ezt a lehetőséget… - Rémítő - húzom el a szám, szívemben teljes sajnálattal a jelentkezők iránt, miközben elképzelem, ahogy azok a szerencsétlenek a halálukba zuhannak liftestől, mindenestől… Baleset volt, remélem értik. - …Ugyan nagyon különösek a körülmények; a rendőrök szerint a lift gyorsabban zuhant, mint azt a gravitáció indokolná. De azt hiszem, ezt már nem fogjuk megtudni, mivel az irányító egység leégett abban a nagy tűzben… Tulajdonképp ezt a dolgot érzékenyebben kéne felfognom, de látom, hogy a teremben egy kicsit sok az ellenséges pillantás. A bizottság némelyik tagja még nem tudja eldönteni, hogy megengedje-e, hogy én legyek az operátor, vagy esetleg áldozatául essen egy titokzatos balesetsorozatnak. Eldöntöm, hogy átvágom a szalagot, és döntök helyettük. - Szóval, minden ellenkezésüket félretéve, úgy döntöttek, engem fognak megválasztani operátornak… - Nos… - mondja az elnök, miközben kétségbeesetten körbenéz segítséget várva - … igen. - Oké. Rendben. Szükségem lesz egy pár tízezres fizetésemelésre a megnövekedett felelősség miatt, valamint még egy pár tízesre a költözködéshez. - DE HISZEN CSAK KéT IRODáNYIRA VAN ONNAN! - Nem rossz ötlet. Kétszer tíz elég lesz a költözésre. Ja, és új irodabútor is kell. Talán egy bőrfotel meg fog felelni. ó, és ne felejtsék el a kávéfőzőt. Felkelek a székről. - Nos, egyenlőre csak ez jut eszembe, majd később még jelentkezem. Most vissza kell mennem dolgozni. Miközben egymás között pusmognak, visszatérek a szobámba. Mivel lassan vége a munkanapnak (3 óra), írásvédetté teszem a lemezeket, majd elindítom a shutdownt 1 perces beállítással. Cseng a telefon. - Nem tudom elmenteni a munkámat - sírja egy hang. - Pedig igazán meg kéne próbálnia. - De a rendszer nem engedi. Nem tudja megállítani a rendszerleállítást? - Hát, szívesen megtenném, de sajnos ez teljességgel lehetetlen. Senki nem tudja, hogy ilyenkor mi történhetne. Talán még az összes munkáját is elveszíthetné. Ki tudja. - Um… - szinte hallom, ahogy forognak a kerekei - … Uh… Lerakom. Nagyon határozatlan volt. Eddigre a shutdown már befejezte, én bootolok egy nagyot, majd úgy határozok, hogy beleviszek egy kis mulatságot az életükbe. Kihúzgálok véletlenszerűen egy-két terminálkábelt, majd ugyancsak véletlenszerűen máshová dugdosom. A diákok termináljait általában a tanári gépekre, és vice versa. Ezután kiválasztok egy szerencsétlent a panaszládából, hogy az e heti Külső Behatoló” lehessen, majd letörlöm az összes fájljukat. Kitaláltam egy új mókát. Előkaparom a telefonszerelők kézibeszélőjét, majd átsétálok a kommunikációs szobába, hogy belehallgatózzam az emberek beszélgetéseibe. Többnyire semmiségek, de a dolog ad nekem egy ötletet. Az egészet áteresztem egy hangfelismerő egységen, hogy figyeljen az én nevemre (biztonsági szempontból), a szexuális témákra, és ahol élő csirkékről van szó. A lehetőségek végtelenek. Egy felhasználó telefonál. - ó, jó napot. Meg tudná mondani, hogy mi a jelszavam? - kérdi. - Sajnálom - mondom ezredszerre. - A jelszavak titkosítva vannak a rendszeren, emiatt sokkal könnyebb új jelszót beírnom, mint megmondani a régit. (Ami hülyeség; mivel a jelszótitkosító rutinban van egy kis házi változtatás, amivel a fejlesztők fogadni merek nem számoltak.) - ó, oké - meg tudná változtatni homok”-ra, kérem? Ez volt a régi jelszavam. - Sajnálom, de nem változtathatjuk meg a jelszavakat olyanra, amit a felhasználó mond. Ez ellenkezik a biztonsági előírásainkkal. - ó, akkor tudna nekem új jelszót adni? - Persze. Mit szólna mondjuk a homok”-hoz? - Hogyan? .. ..Ja, oké, ez megfelel. Lerakom. ő is. Tíz perc múlva megint telefonál. - Megváltoztatta már a jelszavamat? - Megváltoztatni???? - kérdem. - Csak azt kérte, hogy adjak új jelszót, szó sem volt változtatásról. - De… ó, na mindegy. Meg tudná esetleg változtatni 'homok'-ra, kérem? - Sajnálom, de ahogy azt már korábban megmondtam, a biztonsági előírások ezt nem teszik lehetővé. Ugye ha én tudnám a maga jelszavát, akkor minden további nélkül be tudnék magához lépni. Nem így van? - Hát, igen… - és ha ez történne, a maga adatai máris nem lehetnének megbízhatóak, ugye? - Uhh, igen, azt hiszem. - Más szóval, ha már két ember tudja egy felhasználó jelszavát, akkor a biztonság a felére csökken, ugye? - Igen, azt hiszem igaza van. - Persze, hogy igazam van. én vagyok az OPERáTOR. és nem csak akkor van igazam, ha igazam van, hanem akkor is, ha véletlenül tévedek… - Uhh… Azt sem tudja, hogy helyeseljen, vagy ne. Balek. - Namármost - mondom, megszakítva kínlódását. - Mindjárt megváltoztatom azt a jelszót. - Köszönöm. - Semmi gond. Visszhall.. - D…>click< Visszatelefonál. - Nem mondta meg nekem a jelszavam! - Persze, hogy nem. Már megegyeztünk abban, nem, hogy ha két ember tudja a jelszavát, akkor kevésbé biztonságos a rendszer, nem? - Na igen, de… - Semmi de. A biztonság az biztonság. Visszhall. Az az egyetlen baja ennek a melónak, hogy nem magától megy - az embernek DOLGOZNIA kell rajta. 29