A pokoli operátor Angliában #1

…

- …Szeretném, ha komolyan venné ezt a hívást…
- Hogy micsoda? - nem tehetek róla, de a fickó hanghordozása meglep egy kicsit.
- Szeretném kihangsúlyozni, hogy fontos ügyben telefonálok. Biztos vagyok benne, hogy önnek a maga helyzetében nagyon nagy a felkészültsége a nemzetközi szabványokból, amik a hibakövetésre és javításra vonatkoznak…

Ez nem normális. Más okot nem tudok elképzelni arra, hogy ilyen kora hétfő délután zavarjon, rögtön azután, mikor beérek a munkába.

- Mi is a loginneve?

Megmondja, ezért egy kis ideig csak az a túl ismerős clickety-click hallatszik. Látom, hogy az accountjára be van állítva a perverz jelzés, de egy darab gif file sincs nála. Ez pedig csak egy dolgot jelenthet…

- Aha, na ami azt a fontos ügyet illeti. Azt szeretné, hogy megnöveljem a prioritást, amivel ezt a hívást kezelem?
- Igen!
- Tudja mit, megduplázom - mondom kedves, megnyugtató hangon.
- Nagyszerű - motyogja.
--…Namármost, mivel kétszer semmi az még mindig semmi, és mivel ez egy kiemelt hívás volt, ezért a PIROS szemétládámba fog kerülni, a barna helyett.
- MI??? - sikolt fel - TUDJA MAGA, HOGY KIVEL BESZéL?!?!?!?
- Hát, megkereshetném a loginnevét és kitalálhatnám, de hát annyi emberrel foglalkozunk mi itt. A neve semmit sem jelentene nekem. Legalábbis, ha nem csinált valami tényleg perverz dolgot valamelyik rejtett biztonsági kameránk előtt - tudja, azok előtt, amik a laborokba voltak szánva, hogy megelőzzék a kalózkodást, de véletlenül a vécékbe kerültek, miután az utasítás megkeveredett a beszerzők és a szerelők közötti úton. Talán valami elektromos vihar lehet a bűnös… Mindenesetre, hacsak nem csinált valami tényleg undorítót a kameráink előtt…
…mint…
(Megkeresem a nevét a zsaroló füzetecskémben)
…mint amikor valaki női fehérneműkbe öltözött és olyasvalamit táncolt ami (legalábbis a felkészületlen néző számára) a „Mary Poppins” egyik főszerepének tűnhetett; nem, azt hiszem a neve semmit sem mondana nekem…

Hallom, ahogy sípolva levegőt vesz - és ő is tudja, hogy meghallottam, ráadásul azt is, hogy neki vége.

- Na persze, ha maga is olyan lenne, mint azok az emberek, akkor emlékeznék a nevére, főleg, ha az előléptetési bizottságról van szó, tudja, azokról a bűvöskocka fejűekről. De jelenleg feledékeny kedvemben vagyok. Remélem nem bánja, hogy ha elfelejtem a hívását, ugye…
- Persze, természetesen - mondja, önbizalmának utolsó leheletével.
- Akkor viszhall mostanra! - kiáltom vidáman. - De mielőtt leteszi, megkérném, hogy küldjön már egy kis pénzt az Operátorok Jótékonysági egyletének számlájára legyen szíves. Igen hálás lennék - sőt, talán még a lemágnesező egységgel sem takarékoskodnék annyit, már ha érti mire gondolok… Mary…

Valami idomtalan mennyiségű ígérgetés után leteszi, és én meg is tartom az egyezség rám eső felét. A backup anyagai immáron csak halvány emlékek… Ezután végignézem a kérdéses filmet (a címkéjén: Archív-26/5/99), majd odadobom a főnöke postájához…

Tényleg a legjobbat akartam neki. Elvégre csak a nagy feszültség okozott nála problémákat.

A nap következő hívása a Felhasználók Szövetségétől jött, ami valami olyasféle csoportosulás, amit néhány felhasználó hozott létre, mert azt hiszik, hogy igazságtalanul bánnak velük.

Néhány embernek semmi sem jó.

No mindegy. Hogy levakarjam őket a hátamról, meghívom őket, hogy lássák, milyen nehéz az operátorok élete, majd gyorsan előkészítek egy pár villogó lámpát és figyelmeztető berregőt, hogy elbolondítsam ezeket az agytalan kreténeket…

Mindnyájan bezsúfolódnak az irányító szobába, kb. tízen, abból a szaglász fajtából, amelyik mindenhová csoportosan jár. Vécére is. A dolog egész jól halad, telefonokra válaszolgatok, „figyelmeztetéseket” állítok le, mikor az egyik savanyú arcú floppy-zsoké elszúrja az egészet.

- Tudja, ezek a csengők és fények nem vernek ám át engem. Valaha mérnök voltam jómagam is, azokban az időben, mikor ezek a kicsik kijöttek. Ez a riasztás nem igazi. Olyan hibaüzenet meg egyszerűen nem létezik, hogy 00-10-03-15-E. Ez nem lehetséges. Maga biztosan csak átprogramozta a kijelzőt, hogy ezt mutassa! Ez az egész csak egy színjáték!!!

A fene sem gondolta volna, hogy jön egy okostojás, és tönkrevágja a napom. Akkor már csakis a B terv marad, bár az egy kicsit rázós…

- Igen, ez így igaz - ismerem el szégyenkezve. - Ez az egész hamis. Csak nem akartam, hogy lássák mi van a gépteremben…

Bekapják a csalit. Amint úgy tűnik, hogy valamit rejtegetek odabent, lecsapnak, mint a kiéheztetett piranhák.

- MIéRT, MI VAN A GéPTEREMBEN??!?!?! - kiáltanak fel, rágódva a husin.

- Nos, - mondom az én legjobb na-látjátok-pupákok hangomon - azt hiszem, legjobb, ha megnézik…

…

Később, még aznap, segítek a rendőröknek betörni, és megpróbálom velük együtt összerakni a megrázó eseményeket.

- Ez rémületes! - mondom, hangomban az elfojtott szörnyülködéssel. - Egyszerűen félelmetes!
- Igen, igen, - mondja a rendőr egy kicsit idegesen. - Menjünk csak ezen az egészen végig még egyszer. Azt mondja, hogy maga ott hagyta őket a gépteremben, mert el kellett rohannia valami papírért, mikor ők valahogyan beindították a halonnal oltó berendezést?
- Igen, igen, hát nem rémítő?
- …és bár van egy harminc másodperces figyelmeztető periódus, mégsem tudtak kijutni az ajtóig…
- Igen micsoda tragédia.
- …Ráadásul az a két ember, aki állítólag dohányzott, és ezzel beindította az oltószerkezetet, nem is volt dohányos…
- Igen, milyen szerencsétlen dolog ilyenkor rászokni!
- …Aztán, akárhogy is nézzük, az ajtó tele van kaparásnyomokkal, és az egész úgy néz ki, mintha az ajtó beragadt volna, vagy el lett volna torlaszolva…
- …Valószínűleg beragadt. Már többször szóltam ezidáig, amint az látszik is a rengeteg e-mail-ből, hogy az ajtó zárjával valami gond van, de egyik szerelő sem tudta megmondani, hogy micsoda…
- Ráadásul valaki odakintről az irányító szobából látta, hogy maga megnyomta a halon kézi kioldóját…
- PERSZE, hogy megpróbáljam leállítani a rendszert és megmentsem azokat a szegény, ártatlan szerencsétleneket…
- és ezek után még mindig azt várja, azt higgyem, baleset volt ez az egész?
- …Hát, nem is tudom, hogy mit várjak öntől, de azt hiszem az arca nagyon ismerős nekem valahonnan. Ugye járt már errefelé valamelyik vécében, nem?
- Háááát, egyszer, vagy kétszer - mióta maga itt van elég sok hívást kapunk innen - főleg öngyilkosságok miatt.
- á, igen? Nem volna kedve eljönni velem, megnézni egy kis videó filmet arról, hogy egyes emberek mit meg nem tesznek egy vekni kenyérrel?

…

Hohó! Javulnak a dolgok…



A pokoli operátor Angliában #2

- ó, Simon, köszönöm, hogy eljött. Kérem foglaljon helyet.

Az előléptetési bizottság ma valahogy nagyon csendes. általában nem különböznek egy falkányi csaholó kutyától, ráadásul magabiztosabbak is szoktak lenni. Biztosan valami jó hír.

- Simon, ugye tudja, hogy az operátori hely megüresedett amiatt a tragikus baleset miatt, ami a személyzeti öltözőben történt.
- Igen - suttogom. - Tragikus.
- Hogy miként kerülhetett az a kenyérpirító a zuhanyzóba, nem a bizottságunk feladata kideríteni. Nekünk mihamarabb utánpótlást kell találnunk. Normális körülmények között kívülről töltenénk be az állást, de sajnos az a szörnyű eset, ami a lifttel és a jelentkezőkkel történt, meghiúsítja ezt a lehetőséget…
- Rémítő - húzom el a szám, szívemben teljes sajnálattal a jelentkezők iránt, miközben elképzelem, ahogy azok a szerencsétlenek a halálukba zuhannak liftestől, mindenestől… Baleset volt, remélem értik.
- …Ugyan nagyon különösek a körülmények; a rendőrök szerint a lift gyorsabban zuhant, mint azt a gravitáció indokolná. De azt hiszem, ezt már nem fogjuk megtudni, mivel az irányító egység leégett abban a nagy tűzben…

Tulajdonképp ezt a dolgot érzékenyebben kéne felfognom, de látom, hogy a teremben egy kicsit sok az ellenséges pillantás. A bizottság némelyik tagja még nem tudja eldönteni, hogy megengedje-e, hogy én legyek az operátor, vagy esetleg áldozatául essen egy titokzatos balesetsorozatnak. Eldöntöm, hogy átvágom a szalagot, és döntök helyettük.

- Szóval, minden ellenkezésüket félretéve, úgy döntöttek, engem fognak megválasztani operátornak…
- Nos… - mondja az elnök, miközben kétségbeesetten körbenéz segítséget várva - … igen.
- Oké. Rendben. Szükségem lesz egy pár tízezres fizetésemelésre a megnövekedett felelősség miatt, valamint még egy pár tízesre a költözködéshez.
- DE HISZEN CSAK KéT IRODáNYIRA VAN ONNAN!
- Nem rossz ötlet. Kétszer tíz elég lesz a költözésre. Ja, és új irodabútor is kell. Talán egy bőrfotel meg fog felelni. ó, és ne felejtsék el a kávéfőzőt.

Felkelek a székről.

- Nos, egyenlőre csak ez jut eszembe, majd később még jelentkezem. Most vissza kell mennem dolgozni.

Miközben egymás között pusmognak, visszatérek a szobámba. Mivel lassan vége a munkanapnak (3 óra), írásvédetté teszem a lemezeket, majd elindítom a shutdownt 1 perces beállítással.

Cseng a telefon.

- Nem tudom elmenteni a munkámat - sírja egy hang.
- Pedig igazán meg kéne próbálnia.
- De a rendszer nem engedi. Nem tudja megállítani a rendszerleállítást?
- Hát, szívesen megtenném, de sajnos ez teljességgel lehetetlen. Senki nem tudja, hogy ilyenkor mi történhetne. Talán még az összes munkáját is elveszíthetné. Ki tudja.
- Um… - szinte hallom, ahogy forognak a kerekei - … Uh…

Lerakom. Nagyon határozatlan volt.

Eddigre a shutdown már befejezte, én bootolok egy nagyot, majd úgy határozok, hogy beleviszek egy kis mulatságot az életükbe. Kihúzgálok véletlenszerűen egy-két terminálkábelt, majd ugyancsak véletlenszerűen máshová dugdosom. A diákok termináljait általában a tanári gépekre, és vice versa.

Ezután kiválasztok egy szerencsétlent a panaszládából, hogy az e heti „Külső Behatoló” lehessen, majd letörlöm az összes fájljukat.

Kitaláltam egy új mókát. Előkaparom a telefonszerelők kézibeszélőjét, majd átsétálok a kommunikációs szobába, hogy belehallgatózzam az emberek beszélgetéseibe.

Többnyire semmiségek, de a dolog ad nekem egy ötletet. Az egészet áteresztem egy hangfelismerő egységen, hogy figyeljen az én nevemre (biztonsági szempontból), a s**xuális témákra, és ahol élő csirkékről van szó. A lehetőségek végtelenek.

Egy felhasználó telefonál.

- ó, jó napot. Meg tudná mondani, hogy mi a jelszavam? - kérdi.
- Sajnálom - mondom ezredszerre. - A jelszavak titkosítva vannak a rendszeren, emiatt sokkal könnyebb új jelszót beírnom, mint megmondani a régit. (Ami hülyeség; mivel a jelszótitkosító rutinban van egy kis házi változtatás, amivel a fejlesztők fogadni merek nem számoltak.)
- ó, oké - meg tudná változtatni „homok”-ra, kérem? Ez volt a régi jelszavam.
- Sajnálom, de nem változtathatjuk meg a jelszavakat olyanra, amit a felhasználó mond. Ez ellenkezik a biztonsági előírásainkkal.
- ó, akkor tudna nekem új jelszót adni?
- Persze. Mit szólna mondjuk a „homok”-hoz?
- Hogyan? .. ..Ja, oké, ez megfelel.

Lerakom. ő is. Tíz perc múlva megint telefonál.

- Megváltoztatta már a jelszavamat?
- Megváltoztatni???? - kérdem. - Csak azt kérte, hogy adjak új jelszót, szó sem volt változtatásról.
- De… ó, na mindegy. Meg tudná esetleg változtatni 'homok'-ra, kérem?
- Sajnálom, de ahogy azt már korábban megmondtam, a biztonsági előírások ezt nem teszik lehetővé. Ugye ha én tudnám a maga jelszavát, akkor minden további nélkül be tudnék magához lépni. Nem így van?
- Hát, igen…
- és ha ez történne, a maga adatai máris nem lehetnének megbízhatóak, ugye?
- Uhh, igen, azt hiszem.
- Más szóval, ha már két ember tudja egy felhasználó jelszavát, akkor a biztonság a felére csökken, ugye?
- Igen, azt hiszem igaza van.
- Persze, hogy igazam van. én vagyok az OPERáTOR. és nem csak akkor van igazam, ha igazam van, hanem akkor is, ha véletlenül tévedek…
- Uhh…

Azt sem tudja, hogy helyeseljen, vagy ne. Balek.

- Namármost - mondom, megszakítva kínlódását. - Mindjárt megváltoztatom azt a jelszót.
- Köszönöm.
- Semmi gond. Visszhall..
- D…>click<

Visszatelefonál.

- Nem mondta meg nekem a jelszavam!
- Persze, hogy nem. Már megegyeztünk abban, nem, hogy ha két ember tudja a jelszavát, akkor kevésbé biztonságos a rendszer, nem?
- Na igen, de…
- Semmi de. A biztonság az biztonság. Visszhall.

Az az egyetlen baja ennek a melónak, hogy nem magától megy - az embernek DOLGOZNIA kell rajta. 29