Visszatértem Angliából, és újra a régi birodalmamban járok, hogy rendszergazdaként dolgozzak. Ezzel a poszttal sajna az jár, hogy reggel kilenctől este ötig kellene dolgoznom. Elég fura. De egyáltalán nem tetszik. Lemegyek a gépterembe, hogy megnézzem kedvenc gépeimet, de mivel már nem én vagyok az operátor, nincs belépési engedélyem. Fel is hívom a jelenlegi operátort. Felveszi. Rossz jel. - Bejuthatnék a gépterembe? - kérdem, tisztelettudóan. - Hááát… - habozik - …mit akar csinálni? Határozatlan. Egyre rosszabb. Egyenesen ki kellett volna vágnia a farbát, hogy az a nap, mikor egy felhasználó be fog jutni az ő géptermébe, az az a nap lesz, amikor őt dobozba teszik és felszáll a nagy égi Gépterembe, hogy találkozzon a Legfőbb Operátorral. - Csak szeretnék egy pillantást vetni a gépeimre. - Um, hát nem szoktunk senkit beengedni ide, hacsak nem vészhelyzetben - nyögdécseli. Medve anyám! Mintha bocsánatot akarna kérni! Nem bírom tovább, ezért gyorsan elmenekülök. Bocsánatkérően utánam szól és ez felfordítja a gyomrom. Látom, hogy elpocsékolnak valamit, amit évek gondos munkájával építettem fel. Esztelen pusztítás folyik a szemem előtt! Nem hagyhatom, hogy így legyen vége. Valamit tennem kell… Visszatérek a szobámba és magamhoz ragadom a borítékot, amit nyugdíjazásom boldog napjaira tettem félre. átfésülöm azt a néhány papírt, fotót, diktafon szalagot, míg meg nem találom amit keresek. A fénykép egy kicsit fakó, egy kicsit homályos, de az alakok még mindig felismerhetők rajta. - Igen? - a Nagy Főnök maga veszi fel a kagylót. - Jó napot, Simon vagyok a gépterem mellől. Azt hiszem van itt valami nálam, ami a magáé. - MICSODA?!?!? - Egy fénykép. Egy a huszonnégyből. - MIRőL BESZéL? ELFOGLALT EMBER VAGYOK - NE PAZAROLJA AZ IDőMET, Jó? - Nos, ez egy fotó, amin néhány nőnemű barátjával látható, amint éppen mintha valami fura dolgot művelnének. - ó, tényleg, kíváncsi voltam hová tűnhetett. Remélem be tudja tenni egy borítékba, hogy feladja nekem… - Hát, azt nem hinném… - Biztos hamisítvány. Honnan a pokolból tudna maga ilyet szerezni? - Az irodájából. Egyik éjjel nyitva hagyta az ajtaját. - Ki van zárva, az ajtómat elektromosan zárom minden este. - Számítógéppel?… - ó. Mit akar? - Az új operátorokat. - Oké. Ki vannak rúgva. - NE! Akkor majd másikat vesz fel, ami még rosszabb is lehet! - Akkor mit akar? - KIKéPEZNI őKET! … Egy pár nap múlva megkezdődik a kiképzés. Sajnos csak egyet kezelhetek, mert a másik megszökött, mikor hallotta, hogy én akarok vele beszélni. Na mindegy, egy is jobb a semminél. Az alapoktól kezdjük. - Oké, akkor ugorjunk bele. Mit gondolsz a felhasználókról? - Részemről okék, azt hiszem - válaszolja. - OKéK? - Hát néha tudnak fájni, az biztos. - Néha? - Hát elég sokszor… - Elég sokszor? - RENDBEN! MINDIG! UTáLOM őKET, UTáLOM! MINDIG IDETELEFONáLNAK, HELYET KöVETELNEK MAGUKNAK, VAGY BE AKARNAK JELENTKEZNI, VINNYOGNAK AZON AZ UNDORITó HANGJUKON, HOGY LASSú A GéP. UTáLOM őKET!!!! - Na ez az. Ugye. Látod, tudtad te a választ. Második kérdés. Mit csinálunk a felhasználóknak? - Amit akarnak? - Nem. - Amit mi gondolunk, hogy ők akarnak? - Nem. - Amit MI akarunk? - Nem. - NEM TUDOM!! - Látom. Nos, mi semmit nem csinálunk a felhasználókNAK. Mi csak a felhasználókKAL csinálunk dolgokat. Finom csak a különbség, de lényeges. Na most akkor, mit csinálunk mi a felhasználókKAL? - Amit akarunk? - Pontosan. és MIéRT tesszük azt? - Mert megérdemlik? - Nem… - Hogy meggyőzzük őket, hogy ne hívjanak? - Ismét nem. Azért csináljuk, mert ez nekünk jól esik. és meg tudjuk úszni. - ó! Lehet, hogy igazad van? - én TUDOM, hogy igazam van. és ha nincs is, akkor is NEKEM van igazam, mert én vagyok az OPERáTOR. Ilyen egyszerű! Ha erre a mondatra emlékezni fogsz, akkor nincs az a dolog, amit ne tudnál megoldani. és most az utolsó kérdés. Mit csinálunk pontosan a felhasználókkal? - Letöröljük a dolgaikat, tönkretesszük a mentéseiket, elolvassuk a leveleiket… - Nem nem ügynökpalántám, ez csak bagatell. Nekünk össze kell törnünk őket. Mi értelme, ha letörlöd a dolgait, ha soha nem használja? Mi értelme, ha a privát levelezését elolvasod, ha nem mondod el a dolgait se a barátainak se a rokonainak. Minek tönkretenni a mentést, ha nincs rá szüksége? Nem, nem. össze kell törni őket. Rá kell jönniük, hogy ők csak egyszerű birkák, akikről mi tudjuk, hogy azok. - értem. - Persze. Na én most elmegyek, és meg ne lássam magamat még egyszer itt! - Köszönöm uram. - Uram? - Ja! Na tűnés a géptermemből!! - Ez az, ezt már szeretem! Az átok elmúlt. - ó - szól utánam az operátor, - nem emlékszem, hogy hogyan nézett ki a mentésed. Nem ez a szalag az, ami itt van a lemágnesezőn? >HMMMMMMMMM< 29
Büdös egy forró nap ez a mai. Itt ülök az én kis nem-légkondícionált szobámban és ideges vagyok. Az ilyenre szokták mondani eléggé elítélhetően, hogy vörös az idegtől. A helyes szín persze a fehér. Beloginolok az accountomra, ahol három segélykérő levél árválkodik. A sorsuk előbb-utóbb a kiöregedés lesz, majd újra elküldik őket, majd megint, majd írnak utána egy másik levelet, aztán azt is elküldik újra, aztán a harmadikat is, majd megpróbálnak egyszer-kétszer telefonálni, aztán újabb levél, utána már sűrűbb hívások, majd végül, szomorú, de az erőszak következik. Ami nem olyan szomorú, hogy én előbb jutok el idáig…és ezt ők is tudják. Mivel azelőtt én voltam a… POKOLRóL SZALAJTOTT OPERáTOR !!! …aztán meg néha esténként rámjönnek ezek a rángatózások. Mint néha a hullákra (Vagy ahogyan a kifejezést én jobban kedvelem: a tökéletes felhasználókra). Néha reggel is elkap. Pl. amikor a telefon csöng. Meg e-mail-t kapok. Meg amikor valaki hozzám szól. MEG amikor egyesek hörgetik azt a rohadt kávéfőzőt, hogy habos legyen a kávéjuk. De azért kigyógyítottak. Egy új ember vagyok. Elmosolyodom a gondolatra és elérzékenyülve nézek végig múltam maradványain. Egy pár 8mm-es backup szalag, amin rajzfilmek vannak, 23 köszönőlevél, amiért részt vettem azokon a temetéseken ahol a számítógépközpont emberei voltak a főszereplők. Aztán azon a kis vicces 220-as kábelen, aminek a végére az ethernet csatlakozót buheráltam. Ezt még ki sem tudtam próbálni, úgyhogy azt sem tudom mit csinálna ha… Unatkozom. Bizony. Abszolúte, rohadtul, MEGáLLíTHATATLANUL unatkozom. Felkelek és egy ujjlenyomatmentes mágnest teszek a fölé a piros kapcsoló fölé amit a Főnök szereltetett fel amíg odavoltam szabin, majd kifeszítem az üvegajtót egy csavarhúzóval. Amennyire tudom, a kapcsolónak az a feladata, hogy beindítson egy riasztót, amennyiben nyitva van az ajtó. Ezerszer elmondtam, de mintha soha nem hallották volna – „Az olcsó megoldás nem megoldás.” Kinyitom az ajtót és felharsan a … csend. Na jó, a csend és John Lee Hooker „Mr. Lucky”-ja a CD-mből. Felmarkolom az előbb említett ethergyilkosomat, elsétálok a folyosó végére, és miután ott is felrakok egy kis mágnest, halkan kinyitom a kapcsolószekrényt. Egy dolog hiányzik ebből a társadalomból manapság. A bizalom. Kiszedem a tárgyaló biztosítékát, majd sétálgatok egy kicsit és bedugom az ethergyilkost egy olcsó időzítőbe, amit mostantól számított 5 percre állítok. Miközben haladok visszafelé, már kezdem hallani a mormogást, amiből a „csomagok ütközése” hallatszik ki. Bedugom jogvédetlen szögbiztosítékomat (kb. 200-300 A a tűréshatár) egy igen jól leszigetelt kombinált fogóval, majd elcsoszogok a teázóba és elkezdem a kávéfőzést. A gép csak félig jut, mikor leáll. Na EZ az amit én csomag ütközésnek neveznék. Vadul körbepillantok, ahogy körülöttem kitör a pánik, egy fél kávéval kezemben. Kilépek a folyosóra, ami a pokol előszobájává vált. Két programozó harcol a poroltóért, azon igyekezve, hogy kioltsák lángokban álló termináljaikat. Elsétálok a fülkémhez, ahol az a trágya X terminálom az utolsó lángokat eregeti, majd letargikusan hamukupacba omlik. – A fülkém!! – kiáltok fel rémülten, majd hallom hogy a poroltóért folyó harc hirtelen véget ér, és a két izgatott programozó a vállam fölött bámul a helyiségbe. Nem sokkal később a főnök is odaér. – Hát ez a mágnes meg mit keres itt? – kérdem, miközben felkapom és hallom, hogy a messzeségben megszólal egy csengő. – Te gazember! – nyögi az egyik programozó. – Tessék? – fordulok hozzá. – TE tetted, ugye? – Mit? A betörést? De hát nekem van kulcsom… Ez a pokoli dolog, hogy mindig alibit akarnak – ebben a mai világban mindig kéznél kell, hogy legyen egy hihető mentség. Befut egy hír miszerint az egyik fickó a hálózati PC-jük CD-jét szokta hallgatni fejhallgatón. Többé már nem. Hirtelen van egy szabad hely az osztályon. Szerintem az Ethernet specifikáció az oka az egésznek. Majd biztos 3 kV… Mielőtt kimondhatnák, hogy „Válaszolna egy pár kérdésünkre”, már válaszolok is a rendőrök kérdéseire. – Mi ez? Meg tudná mondani? – kérdezi egy göndör zsaru, kezében a mágnessel, amit az arcomba nyom. – Egy mágnes. Volt egy a fülkében is! – sikkantom. – Igen. és honnan szerezte őket? – ragadja magához az irányítást… …majd elveszti. – Hát a fülkében! Most mondtam! – Nem, nem ezt. A többit. Hol szerezte őket? – Többit? Milyen többet? Azt mondja hogy nem csak ez volt amit én találtam? Hogyhogy??! (A hülyeséget akár örökké is folytathatjuk, nem véletlenül tanultam évekig a luserektől.) Más csapást próbál. – Mi is mondott honnan szerezte? – Hát a fülkéről! Mondtam, nem? Az előbb vettem le… és azt hiszem, egy csengő is megszólalt akkor valahol… … .. . Pár óra múlva ismét ott ülök Mr. Lucky mellett, vádak nélkül. Bezárom a fülkét, végre boldogsággal eltelve oly hosszú idő után. Aztán egyszer csak megcsörren a telefon…
Elég meleg a mai délután itt a gépteremben. Nem t'om miért, talán vissza kéne kapcsolnom a klímát, de a fenébe is, tisztára meg vagyok fázva, melegnek kell lennie, ha be akarok menni. Kikeresem a mai napra rendelt kifogást. Hitelkártya által gerjesztett mágneses interferencia” Elég misztikus ahhoz, hogy ne tudjanak belekötni. A telefon csöng. - Haló, gépterem - mondom. - Szia! - kezdi a hívó. - Szeretnélek megkérni benneteket, hogy rakjatok be legyetek szívesek négy mega RAM-ot a gépembe. Most vettem a városban egy fickótól, és gondoltam ti meg tudnátok csinálni nekem. - Nos, rendes körülmények között meg tudnánk, de sajnos most a műszerész fiúk el vannak foglalva azzal, hogy lángvágóval kinyissák a szalagtárolót, mert valami bűz szivárog onnan. De szerintem te is be tudod tenni. - Igen? én azt hittem veszélyes - mondja. - Ugyan már, csak annyira, mint házban lakni. Csak ne felejtsd el, hogy kivedd a chipeket abból a műanyag zacskóból, mielőtt összeragadnának. - Igen? Miért tennék azt? - Ugye hallottál már sztatikus RAM-ról, nem? - Igen… - Namármost, mi a fenének rakják ezeket antisztatikus zacskókba? Elég gyanús, nem? Lehet, hogy a tieid már rég összeragadtak, szerintem jobban jársz, ha azonnal kiveszed őket. >BUTA MóD BEKAPCS< - ó! >crinkle crinkle< Oké. Most mit tegyek? - Csak annyit, hogy meg kell szabadulnod a töltéstől, amit valószínűleg már a RAM-ok is megkaptak; végül is nem akarod a gépedet felrobbantani, ugye? Vegyél le minden gyapjút magadról, és cseréld ki nylonra. Utána fésüld meg magad egy párszor, és rakd a chipeket a fésűbe, hogy ott készenlétben legyenek. Kapcsold be a géped, aztán a bent lévő memóriát húzgáld ki-be körülbelül tízszer, hogy a dugasz bemelegedjen. Aztán rakd be az újat, kapcsolgasd be a gépet egy pár tucatszor, és ezzel minden meg van oldva. - Hé, köszi! - Szóra sem érdemes, értetek vagyunk. Elindulok ebédelni - elvégre már vagy tíz perce folyamatosan dolgoztam -, miközben elhaladok a tanulók laborja előtt. Masszív csipogás hallatszik az egyik gép felől. Vagy egy image fájlt nézett meg a gazdája szövegesen, vagy pedig ráeresztette a fingert az accountomra, amivel magára szabadította azt a core fájlt, amit átneveztem .plan”-re. Mire kiválogatja a dolgait addigra már az egész gépideje letelik. Ejj, de kár. Visszatérek az ebédből egy pár óra múlva, és becsusszanok a Usenet hírei közé, az alt.binaries.pictures.erotica területre, majd letörlöm az igazán hosszú képek harmadik és negyedik részét. Persze csakis azután, hogy lementettem őket magamnak és rámásoltam a legutolsó felhasználó backup szalagjára. Aztán felkészülök, hogy megnézzem a frissen kivett videófilmeket, azzal, hogy kikapcsolom a nyomtatókat, kihúzom a telefonokat, mikor észreveszem, hogy a videómat valaki eltüntette. Hmm, valaki itt kutakodott, míg nem voltam itt… Diszkréten utána érdeklődöm néhány helyen az esetnek, rm -r”-rel fenyegetőzve, és ki is derítem, hogy a főnök titkára orozta el. Le is suhanok, hogy visszakérjem. Csakis akkor, mondja, ha aláírom a KöNYVET, amiben megmondom, hogy mikor viszem vissza, hány percnyi filmet akarok vele megtekinteni, és vajon PAL, vagy NTSC-t fogok-e nézni, satöbbi. Azután ő majd ezt felviszi az ő személyes számítógépére (amihez hozzá sem nyúlhatok, mert nem tartozik hozzánk), amiből színes grafikonokat tud arról készíteni, hogy ki nem dolgozik az osztályon. Megmondom neki, hogy ez soha nem fog visszakerülni - elvégre én voltam az, aki korábban belevágta a kalapácsát, ezért nekem kell, hogy a tulajdonomban legyen az a nyavalyás masina. Azt mondja nekem, hogy ez teljességgel elfogadhatatlan, és nekem másik videót kell magamnak találnom, mert erre neki huszonnégy órán át szüksége van, hátha kell valakinek. és mivel minden este a PC-jét hazaviszi magával, ne is gondoljak semmiféle hamis kölcsönigazolásra. Ebből már látom, hogy valójában mi folyik itt - egy alig álcázott próbálkozás arra, hogy a hatalom székét (az operátori szobában) megszerezze a Pokoli Titkárnő. úgy döntök, ezt a pontot neki adom. Elvégre elég jó titkárnő. általában húsz százalék alatt van azon levelek száma, amit a megfelelő levelesdobozba tesz, mikor a posta megérkezik. Következő reggel, mikor kettőre beérek három figyelmeztetést találok az asztalomon, amikben további dolgok iránt érdeklődnek, amik a gépteremben vannak javításra váróként elkönyvelve. Az a lökött technikus szigorúan titkos információt juttatott ki, az iránti törekvésében, hogy lefektesse a titkárnőt. Kár érte, pedig már kezdtem megkedvelni. Találok még egy kis papírkát, amiben a nagyfőnök felhatalmazza a nőt, hogy nyomozzon. Mindezek mellett látok még egy kis fecnit, amin kijelenti kedvenc billentyűszagú boszorkányom, hogy huszonnégy-órás belépési kulcs kell neki a gépteremhez. ISMéTELTEN rájövök, hogy ezeknek még egy icipici pontocskát sem szabad hagyni. Utánanézek a csaj RS232, Ethernet, Appletalk és telefon port címeinek, és kipakolom a hubból. Lerúgom a biztosítékot a hálózatán csakúgy mint a világításáét. Aztán már csak egy pár drót lecsupaszítása van hátra, és már lehet is bedugni… Pár perc múlva csörög a telefon. - MI TöRTéNT A SZOBáMMAL?! - nyikorog titkárnőcském. - A szobájával? - kérdem ártatlanul, kedvesen, miközben a telefon alapján leellenőrzöm, hogy hová költözött. Aha! Csak ide a folyosó végére. - Igen, az éN SZOBáMMAL. Elment az áram és minden lehalt. - Uram atyám! Mit csinált, mikor elment az áram? Csak nem valami butaságot? - Nem! Dolgoztam a PC-men! Ahogyan kihangsúlyozza, hogy a PC az övé, tisztára megőrjít. - Az ön saját PC-jén? - kérdem. - Igen! - Az ön saját nagyon személyes PC-jén? - Igen… - Ez még nem tudja mit akarok… és most megmutatom neki a Pokoli Operátorok egyik alapvető törvényét, miszerint a Pokoli Operátor nem csak győzni szokott. Győzni bárki tud. A pokoli Operátor győz, és totálisan DEMORALIZáL. Ez az igazi győzelem. - Remélem a gépét kikapcsolta, mielőtt felhívott. - Miért? - kérdi, egy kissé bizonytalanul. - Csak azért, mert az ön saját, külön bejáratú, személyes tulajdona nem része a cég biztosítási elképzeléseinek. Teszem azt véletlenül egy kis túláram lépne fel, isten tudja csak, hogy mi történhetne egy ilyen értékes, érzékeny személyes szerkezettel mint… Hallom, ahogy nagyon halkan melléteszi a telefont és lábujjhegyen visszasprintel a szobájához. Miközben többször levágom a biztosítékát, elgondolkozom azon, hogy mit is fogok délután a videón nézni. Mivel még mindig a telefonon csüngök, hallom a háttérből a nagy durranást. A PC-je összepiszkította magát. Tíz perccel később csöng a telefon a kontrollszobában. Persze ő az, bár mintha már egy kis kétségbeesés is beférkőzött volna a hangjába. Nagyjából lefordítom elcsukló szavait, miszerint azt szeretné, hogy a terminálját kapcsoljuk be a hálózatba. Persze, semmi akadálya; mondom is neki, hogy addig nyugodtan hetyeghet a technikusával. Lerakja. Semmi humorérzéke sincs. Megint tíz perc múlva a szerelő szól ide, hogy a szoba összes vezetéke halott. Mondom neki, hogy mindjárt megnézem, majd visszadugom az Ethernetjét, telefonját és Appletalkját. így már csak az RS232 maradt… A következő tizedik percben ismét a telefon kelt fel szunyókálásomból. Megint a szerelő az, amint a titkárnője előtt hatékonynak akarja feltüntetni magát. Panaszkodik, hogy az RS232 még mindig nem jó. Kivágom magam, azzal, hogy biztos tönkrement a vezeték vége, és megkérem, hogy rakjon fel újat. Hallom a >snip!< hangot mikor letépi a régit, majd a recsegést, ahogy férfiasan a fogaival tisztítja a vezetéket. Rákapcsolom az áramot a vezeték felém eső végére. Amint meghallom, hogy >ERRRRRREEEERRKKK!, Máris tudom, hogy a leltárhiány” többé nem fog problémát okozni. Ismét egy gond, amit a Pokoli Operátor távirányítással és véglegesen megoldott. Nos, igen. Piszkos, büdös, sintérmeló, de valakinek ezt is élveznie kell, nem? Egyenlőre ez az utolsó rész amit Simon, a Pokolból Futtatott Operátor megírt. állítólag egy még pokolibb rendszeradminisztrátort láttak a környéken, bár a hírek nem vehetők megalapozottnak, mert számítógépen keresztül terjedtek el… 29
A pokoli operátor Angliában #1 … - …Szeretném, ha komolyan venné ezt a hívást… - Hogy micsoda? - nem tehetek róla, de a fickó hanghordozása meglep egy kicsit. - Szeretném kihangsúlyozni, hogy fontos ügyben telefonálok. Biztos vagyok benne, hogy önnek a maga helyzetében nagyon nagy a felkészültsége a nemzetközi szabványokból, amik a hibakövetésre és javításra vonatkoznak… Ez nem normális. Más okot nem tudok elképzelni arra, hogy ilyen kora hétfő délután zavarjon, rögtön azután, mikor beérek a munkába. - Mi is a loginneve? Megmondja, ezért egy kis ideig csak az a túl ismerős clickety-click hallatszik. Látom, hogy az accountjára be van állítva a perverz jelzés, de egy darab gif file sincs nála. Ez pedig csak egy dolgot jelenthet… - Aha, na ami azt a fontos ügyet illeti. Azt szeretné, hogy megnöveljem a prioritást, amivel ezt a hívást kezelem? - Igen! - Tudja mit, megduplázom - mondom kedves, megnyugtató hangon. - Nagyszerű - motyogja. --…Namármost, mivel kétszer semmi az még mindig semmi, és mivel ez egy kiemelt hívás volt, ezért a PIROS szemétládámba fog kerülni, a barna helyett. - MI??? - sikolt fel - TUDJA MAGA, HOGY KIVEL BESZéL?!?!?!? - Hát, megkereshetném a loginnevét és kitalálhatnám, de hát annyi emberrel foglalkozunk mi itt. A neve semmit sem jelentene nekem. Legalábbis, ha nem csinált valami tényleg perverz dolgot valamelyik rejtett biztonsági kameránk előtt - tudja, azok előtt, amik a laborokba voltak szánva, hogy megelőzzék a kalózkodást, de véletlenül a vécékbe kerültek, miután az utasítás megkeveredett a beszerzők és a szerelők közötti úton. Talán valami elektromos vihar lehet a bűnös… Mindenesetre, hacsak nem csinált valami tényleg undorítót a kameráink előtt… …mint… (Megkeresem a nevét a zsaroló füzetecskémben) …mint amikor valaki női fehérneműkbe öltözött és olyasvalamit táncolt ami (legalábbis a felkészületlen néző számára) a Mary Poppins” egyik főszerepének tűnhetett; nem, azt hiszem a neve semmit sem mondana nekem… Hallom, ahogy sípolva levegőt vesz - és ő is tudja, hogy meghallottam, ráadásul azt is, hogy neki vége. - Na persze, ha maga is olyan lenne, mint azok az emberek, akkor emlékeznék a nevére, főleg, ha az előléptetési bizottságról van szó, tudja, azokról a bűvöskocka fejűekről. De jelenleg feledékeny kedvemben vagyok. Remélem nem bánja, hogy ha elfelejtem a hívását, ugye… - Persze, természetesen - mondja, önbizalmának utolsó leheletével. - Akkor viszhall mostanra! - kiáltom vidáman. - De mielőtt leteszi, megkérném, hogy küldjön már egy kis pénzt az Operátorok Jótékonysági egyletének számlájára legyen szíves. Igen hálás lennék - sőt, talán még a lemágnesező egységgel sem takarékoskodnék annyit, már ha érti mire gondolok… Mary… Valami idomtalan mennyiségű ígérgetés után leteszi, és én meg is tartom az egyezség rám eső felét. A backup anyagai immáron csak halvány emlékek… Ezután végignézem a kérdéses filmet (a címkéjén: Archív-26/5/99), majd odadobom a főnöke postájához… Tényleg a legjobbat akartam neki. Elvégre csak a nagy feszültség okozott nála problémákat. A nap következő hívása a Felhasználók Szövetségétől jött, ami valami olyasféle csoportosulás, amit néhány felhasználó hozott létre, mert azt hiszik, hogy igazságtalanul bánnak velük. Néhány embernek semmi sem jó. No mindegy. Hogy levakarjam őket a hátamról, meghívom őket, hogy lássák, milyen nehéz az operátorok élete, majd gyorsan előkészítek egy pár villogó lámpát és figyelmeztető berregőt, hogy elbolondítsam ezeket az agytalan kreténeket… Mindnyájan bezsúfolódnak az irányító szobába, kb. tízen, abból a szaglász fajtából, amelyik mindenhová csoportosan jár. Vécére is. A dolog egész jól halad, telefonokra válaszolgatok, figyelmeztetéseket” állítok le, mikor az egyik savanyú arcú floppy-zsoké elszúrja az egészet. - Tudja, ezek a csengők és fények nem vernek ám át engem. Valaha mérnök voltam jómagam is, azokban az időben, mikor ezek a kicsik kijöttek. Ez a riasztás nem igazi. Olyan hibaüzenet meg egyszerűen nem létezik, hogy 00-10-03-15-E. Ez nem lehetséges. Maga biztosan csak átprogramozta a kijelzőt, hogy ezt mutassa! Ez az egész csak egy színjáték!!! A fene sem gondolta volna, hogy jön egy okostojás, és tönkrevágja a napom. Akkor már csakis a B terv marad, bár az egy kicsit rázós… - Igen, ez így igaz - ismerem el szégyenkezve. - Ez az egész hamis. Csak nem akartam, hogy lássák mi van a gépteremben… Bekapják a csalit. Amint úgy tűnik, hogy valamit rejtegetek odabent, lecsapnak, mint a kiéheztetett piranhák. - MIéRT, MI VAN A GéPTEREMBEN??!?!?! - kiáltanak fel, rágódva a husin. - Nos, - mondom az én legjobb na-látjátok-pupákok hangomon - azt hiszem, legjobb, ha megnézik… … Később, még aznap, segítek a rendőröknek betörni, és megpróbálom velük együtt összerakni a megrázó eseményeket. - Ez rémületes! - mondom, hangomban az elfojtott szörnyülködéssel. - Egyszerűen félelmetes! - Igen, igen, - mondja a rendőr egy kicsit idegesen. - Menjünk csak ezen az egészen végig még egyszer. Azt mondja, hogy maga ott hagyta őket a gépteremben, mert el kellett rohannia valami papírért, mikor ők valahogyan beindították a halonnal oltó berendezést? - Igen, igen, hát nem rémítő? - …és bár van egy harminc másodperces figyelmeztető periódus, mégsem tudtak kijutni az ajtóig… - Igen micsoda tragédia. - …Ráadásul az a két ember, aki állítólag dohányzott, és ezzel beindította az oltószerkezetet, nem is volt dohányos… - Igen, milyen szerencsétlen dolog ilyenkor rászokni! - …Aztán, akárhogy is nézzük, az ajtó tele van kaparásnyomokkal, és az egész úgy néz ki, mintha az ajtó beragadt volna, vagy el lett volna torlaszolva… - …Valószínűleg beragadt. Már többször szóltam ezidáig, amint az látszik is a rengeteg e-mail-ből, hogy az ajtó zárjával valami gond van, de egyik szerelő sem tudta megmondani, hogy micsoda… - Ráadásul valaki odakintről az irányító szobából látta, hogy maga megnyomta a halon kézi kioldóját… - PERSZE, hogy megpróbáljam leállítani a rendszert és megmentsem azokat a szegény, ártatlan szerencsétleneket… - és ezek után még mindig azt várja, azt higgyem, baleset volt ez az egész? - …Hát, nem is tudom, hogy mit várjak öntől, de azt hiszem az arca nagyon ismerős nekem valahonnan. Ugye járt már errefelé valamelyik vécében, nem? - Háááát, egyszer, vagy kétszer - mióta maga itt van elég sok hívást kapunk innen - főleg öngyilkosságok miatt. - á, igen? Nem volna kedve eljönni velem, megnézni egy kis videó filmet arról, hogy egyes emberek mit meg nem tesznek egy vekni kenyérrel? … Hohó! Javulnak a dolgok… A pokoli operátor Angliában #2 - ó, Simon, köszönöm, hogy eljött. Kérem foglaljon helyet. Az előléptetési bizottság ma valahogy nagyon csendes. általában nem különböznek egy falkányi csaholó kutyától, ráadásul magabiztosabbak is szoktak lenni. Biztosan valami jó hír. - Simon, ugye tudja, hogy az operátori hely megüresedett amiatt a tragikus baleset miatt, ami a személyzeti öltözőben történt. - Igen - suttogom. - Tragikus. - Hogy miként kerülhetett az a kenyérpirító a zuhanyzóba, nem a bizottságunk feladata kideríteni. Nekünk mihamarabb utánpótlást kell találnunk. Normális körülmények között kívülről töltenénk be az állást, de sajnos az a szörnyű eset, ami a lifttel és a jelentkezőkkel történt, meghiúsítja ezt a lehetőséget… - Rémítő - húzom el a szám, szívemben teljes sajnálattal a jelentkezők iránt, miközben elképzelem, ahogy azok a szerencsétlenek a halálukba zuhannak liftestől, mindenestől… Baleset volt, remélem értik. - …Ugyan nagyon különösek a körülmények; a rendőrök szerint a lift gyorsabban zuhant, mint azt a gravitáció indokolná. De azt hiszem, ezt már nem fogjuk megtudni, mivel az irányító egység leégett abban a nagy tűzben… Tulajdonképp ezt a dolgot érzékenyebben kéne felfognom, de látom, hogy a teremben egy kicsit sok az ellenséges pillantás. A bizottság némelyik tagja még nem tudja eldönteni, hogy megengedje-e, hogy én legyek az operátor, vagy esetleg áldozatául essen egy titokzatos balesetsorozatnak. Eldöntöm, hogy átvágom a szalagot, és döntök helyettük. - Szóval, minden ellenkezésüket félretéve, úgy döntöttek, engem fognak megválasztani operátornak… - Nos… - mondja az elnök, miközben kétségbeesetten körbenéz segítséget várva - … igen. - Oké. Rendben. Szükségem lesz egy pár tízezres fizetésemelésre a megnövekedett felelősség miatt, valamint még egy pár tízesre a költözködéshez. - DE HISZEN CSAK KéT IRODáNYIRA VAN ONNAN! - Nem rossz ötlet. Kétszer tíz elég lesz a költözésre. Ja, és új irodabútor is kell. Talán egy bőrfotel meg fog felelni. ó, és ne felejtsék el a kávéfőzőt. Felkelek a székről. - Nos, egyenlőre csak ez jut eszembe, majd később még jelentkezem. Most vissza kell mennem dolgozni. Miközben egymás között pusmognak, visszatérek a szobámba. Mivel lassan vége a munkanapnak (3 óra), írásvédetté teszem a lemezeket, majd elindítom a shutdownt 1 perces beállítással. Cseng a telefon. - Nem tudom elmenteni a munkámat - sírja egy hang. - Pedig igazán meg kéne próbálnia. - De a rendszer nem engedi. Nem tudja megállítani a rendszerleállítást? - Hát, szívesen megtenném, de sajnos ez teljességgel lehetetlen. Senki nem tudja, hogy ilyenkor mi történhetne. Talán még az összes munkáját is elveszíthetné. Ki tudja. - Um… - szinte hallom, ahogy forognak a kerekei - … Uh… Lerakom. Nagyon határozatlan volt. Eddigre a shutdown már befejezte, én bootolok egy nagyot, majd úgy határozok, hogy beleviszek egy kis mulatságot az életükbe. Kihúzgálok véletlenszerűen egy-két terminálkábelt, majd ugyancsak véletlenszerűen máshová dugdosom. A diákok termináljait általában a tanári gépekre, és vice versa. Ezután kiválasztok egy szerencsétlent a panaszládából, hogy az e heti Külső Behatoló” lehessen, majd letörlöm az összes fájljukat. Kitaláltam egy új mókát. Előkaparom a telefonszerelők kézibeszélőjét, majd átsétálok a kommunikációs szobába, hogy belehallgatózzam az emberek beszélgetéseibe. Többnyire semmiségek, de a dolog ad nekem egy ötletet. Az egészet áteresztem egy hangfelismerő egységen, hogy figyeljen az én nevemre (biztonsági szempontból), a szexuális témákra, és ahol élő csirkékről van szó. A lehetőségek végtelenek. Egy felhasználó telefonál. - ó, jó napot. Meg tudná mondani, hogy mi a jelszavam? - kérdi. - Sajnálom - mondom ezredszerre. - A jelszavak titkosítva vannak a rendszeren, emiatt sokkal könnyebb új jelszót beírnom, mint megmondani a régit. (Ami hülyeség; mivel a jelszótitkosító rutinban van egy kis házi változtatás, amivel a fejlesztők fogadni merek nem számoltak.) - ó, oké - meg tudná változtatni homok”-ra, kérem? Ez volt a régi jelszavam. - Sajnálom, de nem változtathatjuk meg a jelszavakat olyanra, amit a felhasználó mond. Ez ellenkezik a biztonsági előírásainkkal. - ó, akkor tudna nekem új jelszót adni? - Persze. Mit szólna mondjuk a homok”-hoz? - Hogyan? .. ..Ja, oké, ez megfelel. Lerakom. ő is. Tíz perc múlva megint telefonál. - Megváltoztatta már a jelszavamat? - Megváltoztatni???? - kérdem. - Csak azt kérte, hogy adjak új jelszót, szó sem volt változtatásról. - De… ó, na mindegy. Meg tudná esetleg változtatni 'homok'-ra, kérem? - Sajnálom, de ahogy azt már korábban megmondtam, a biztonsági előírások ezt nem teszik lehetővé. Ugye ha én tudnám a maga jelszavát, akkor minden további nélkül be tudnék magához lépni. Nem így van? - Hát, igen… - és ha ez történne, a maga adatai máris nem lehetnének megbízhatóak, ugye? - Uhh, igen, azt hiszem. - Más szóval, ha már két ember tudja egy felhasználó jelszavát, akkor a biztonság a felére csökken, ugye? - Igen, azt hiszem igaza van. - Persze, hogy igazam van. én vagyok az OPERáTOR. és nem csak akkor van igazam, ha igazam van, hanem akkor is, ha véletlenül tévedek… - Uhh… Azt sem tudja, hogy helyeseljen, vagy ne. Balek. - Namármost - mondom, megszakítva kínlódását. - Mindjárt megváltoztatom azt a jelszót. - Köszönöm. - Semmi gond. Visszhall.. - D…>click< Visszatelefonál. - Nem mondta meg nekem a jelszavam! - Persze, hogy nem. Már megegyeztünk abban, nem, hogy ha két ember tudja a jelszavát, akkor kevésbé biztonságos a rendszer, nem? - Na igen, de… - Semmi de. A biztonság az biztonság. Visszhall. Az az egyetlen baja ennek a melónak, hogy nem magától megy - az embernek DOLGOZNIA kell rajta. 29
Ne kérdezzétek, hogy hogyan kerültem újra ide. Egyszerűen csak itt vagyok és kész. Legyen elég csak annyi, hogy a vezetés nem nézte jó szemmel azokat az információkat amiket összeszedtem a legráfizetésesebb felhasználóinkról. Főleg miután megtalálták a poloskákat a főnök irodájában. A fene se tudta, hogy ez azzal szórakozik, hogy állandóan kutat a helyiségben. Na száz szónak is egy a vége, újra itt vagyok a nyeregben. Sajnos ez azt jelenti, hogy eggyel több operátor van a gépteremben. Miután bezárom a szalagtár ajtaját, ez a probléma is megoldódik. A kopogás és kiabálás abbamarad egy pár óra múlva. Azt hiszem ez a helyiség tényleg légmentesen zárt. Hogy köszöntsem magam újra a hivatalban, körbeküldök egy üzenetet, hogy a rendszer tíz perc múlva leáll, majd öt perc múlva lekapcsolom a gépet. Imádom ezt csinálni. Boldogan figyelem a gép merevlemezaktivitást jelző lámpácskáit, miközben a gép az indulás hibajavítási fázisába lép, ahogy letörli az összes journal fájlt. érdekes, hogy minden indulásnál mennyi szabad helyünk van… épp elindítom a DOOM-ot, mikor a telefon csöng. Mi a szösz, már tisztára hiányzott, míg nem voltam itt. Fel is veszem gyorsan. - Gépterem - mondom. - EZ NEM VOLT TíZ PERC!!! - üvölti a kagylóból egy hang. - Mi nem volt tíz perc? - kérdem a legnyugodtabb hangomon. Látom, hogy a távollétem alatt a dolgok nagyon elfajultak. Pedig ahogy mindig is mondottam volt, az ember jobban teszi, ha ritkán kényeztet és sűrűbben szórja az rm -r parancsot… - TUDOD TE AZT! Azt írtad, hogy tí… >szünet< …Ummm, kivel is beszélek? - Itt az Operátor beszél; miért, kit várt? - Darren? Darren te vagy az? - Nem, nem. Darren sajnos jelenleg nem elérhető. - ó. és nem tudja véletlenül, hogy mikor jön vissza a gépterembe? - Valószínűleg a következő biztonsági mentésre itt lesz - valamikor 2007 felé, ha jól sejtem. Azon gondolkozik, hogy megkérdezze-e tőlem, hogy visszaállítanám-e az elveszett dolgait. érzem. Hagyom, hogy rágja magát egy kicsit. - Csak ezt akarta kérdezni? - kérdem édesen, mint a cukrozott epe. - Hát… nem, nem számít. - Persze, hogy nem. Megnézzem, hogy a könyvtárában minden rendben van-e? - súgok neki. - Megtenné? Kicsit még új vagyok a rendszeren, nem tudom, hogy hogyan kellene csinálnom. - Persze mi is a loginneve? Hallom, hogy mindene azt sikoltozza, hogy ne mondja meg - a körülötte lévő emberek is sikoltoznak, hogy ne mondja meg. Megmondja. - Oké. Ahogy elnézem minden rendben van a könyvtárában! - mondom neki. - IGEN? NAGYSZERű! A hangjából csöpögő megkönnyebbülés szinte undorító. >clickety< >clickety< - Igen. Mind az xdefaults, mind a newsrc rendben van. - De … De mi van a megfigyelési adataimmal? - Tessék? - Körülbelül tíz fájl volt a kutatási könyvtárban. Olyan adatok, amit évek alatt gyűjtöttem össze. - ó. Hát, én semmit sem látok. Lementette valahová? - Tettem egy másolatot a barátnőmhöz… - Loginneve? - Hmm… >szünet< … Megteszi? Meg. Mint amikor úthengerrel versz be egy szöget. >clickety clickety< - Nem, ott sincs semmi. ó! Egy pillanat, van itt valami, ami akár az is lehet; elég nagy. Azt hiszem meg kéne próbálnia bejelentkezni és megmenteni. összehúzok cat-tal vagy ötszáz oldalnyi szemetet és bevágom a barátnője könyvtárába kutats.j névvel. - Hogyan tudom megtenni? - Oké; be tud már lépni? - Igen, azt hiszem… Rendben, beléptem. - Tuti, csak annyit kell tennie, hogy a mailer programon keresztülfuttatja, hogy az lecsippentse a nyolcadik bitet, különben a visszaállítás logikai hibával kiakadhat. >BUTA MóD BEKAPCS< - ó… Tehát mit kell tennem? - Be kell írnia azt, hogy 'mail root < kutats.j' - Rendben, csinálom! - áLLJ! Az orrával kell gépelnie! - M..? Micsoda??? Felcsapom a kifogásnaptárt. HARDWARE NYOMáSHIBA” - Ezt amiatt kell csinálnia, mert a gép rosszul viselheti, ha túl erősen gépel. Tudja ez, ha szárazak a maga ízületei, elektromágneses indukciót eredményezhet. >BUTA MóD VéGéRVéNYESEN BEKAPCS< - Ahha. Oké… - Namármost. A parancsot húsz alkalommal kell beírnia. - Persze, persze… Leteszi. Gyorsan felhívom a biztonságiakat. - Hé! Van egy őrült a laborban. Az orrával gépel. Azt hiszem fegyver is van nála… Három perc múlva hallom a lövéseket. Törlöm a könyvtárát, elvégre már úgysincs szüksége többé rá. A telefon ismét csöng. Anyu az. - Szassz anyu, mi a gond? - Simon, van egy kis problémám a munkámmal. Azt hiszem a floppy amin a személyes dolgaim vannak, hibás. - Aha. Oké. Ugye van nálad egy kis körömlakklemosó, meg olyan a kis vattacsomócska, amivel az ember a fülét pucolja? - Igen. - Na, akkor húzd ki a lemezt, és pucold le azt a barna valamit, ami a benne lévő izén van; ez piszkítja be a fejet. Addig csináld, amíg egy csinos kis tiszta fehér lapocskát nem látsz benne. - ó! Köszi Simon! - Nincs mit. és anyu, emlékszel mikor nem engedtél át a szomszédba videózni öt éves koromban? - Igen, miért? - á, semmi… 29