Visszatértem Angliából, és újra a régi birodalmamban járok, hogy rendszergazdaként dolgozzak. Ezzel a poszttal sajna az jár, hogy reggel kilenctől este ötig kellene dolgoznom. Elég fura. De egyáltalán nem tetszik. Lemegyek a gépterembe, hogy megnézzem kedvenc gépeimet, de mivel már nem én vagyok az operátor, nincs belépési engedélyem. Fel is hívom a jelenlegi operátort. Felveszi. Rossz jel. - Bejuthatnék a gépterembe? - kérdem, tisztelettudóan. - Hááát… - habozik - …mit akar csinálni? Határozatlan. Egyre rosszabb. Egyenesen ki kellett volna vágnia a farbát, hogy az a nap, mikor egy felhasználó be fog jutni az ő géptermébe, az az a nap lesz, amikor őt dobozba teszik és felszáll a nagy égi Gépterembe, hogy találkozzon a Legfőbb Operátorral. - Csak szeretnék egy pillantást vetni a gépeimre. - Um, hát nem szoktunk senkit beengedni ide, hacsak nem vészhelyzetben - nyögdécseli. Medve anyám! Mintha bocsánatot akarna kérni! Nem bírom tovább, ezért gyorsan elmenekülök. Bocsánatkérően utánam szól és ez felfordítja a gyomrom. Látom, hogy elpocsékolnak valamit, amit évek gondos munkájával építettem fel. Esztelen pusztítás folyik a szemem előtt! Nem hagyhatom, hogy így legyen vége. Valamit tennem kell… Visszatérek a szobámba és magamhoz ragadom a borítékot, amit nyugdíjazásom boldog napjaira tettem félre. átfésülöm azt a néhány papírt, fotót, diktafon szalagot, míg meg nem találom amit keresek. A fénykép egy kicsit fakó, egy kicsit homályos, de az alakok még mindig felismerhetők rajta. - Igen? - a Nagy Főnök maga veszi fel a kagylót. - Jó napot, Simon vagyok a gépterem mellől. Azt hiszem van itt valami nálam, ami a magáé. - MICSODA?!?!? - Egy fénykép. Egy a huszonnégyből. - MIRőL BESZéL? ELFOGLALT EMBER VAGYOK - NE PAZAROLJA AZ IDőMET, Jó? - Nos, ez egy fotó, amin néhány nőnemű barátjával látható, amint éppen mintha valami fura dolgot művelnének. - ó, tényleg, kíváncsi voltam hová tűnhetett. Remélem be tudja tenni egy borítékba, hogy feladja nekem… - Hát, azt nem hinném… - Biztos hamisítvány. Honnan a pokolból tudna maga ilyet szerezni? - Az irodájából. Egyik éjjel nyitva hagyta az ajtaját. - Ki van zárva, az ajtómat elektromosan zárom minden este. - Számítógéppel?… - ó. Mit akar? - Az új operátorokat. - Oké. Ki vannak rúgva. - NE! Akkor majd másikat vesz fel, ami még rosszabb is lehet! - Akkor mit akar? - KIKéPEZNI őKET! … Egy pár nap múlva megkezdődik a kiképzés. Sajnos csak egyet kezelhetek, mert a másik megszökött, mikor hallotta, hogy én akarok vele beszélni. Na mindegy, egy is jobb a semminél. Az alapoktól kezdjük. - Oké, akkor ugorjunk bele. Mit gondolsz a felhasználókról? - Részemről okék, azt hiszem - válaszolja. - OKéK? - Hát néha tudnak fájni, az biztos. - Néha? - Hát elég sokszor… - Elég sokszor? - RENDBEN! MINDIG! UTáLOM őKET, UTáLOM! MINDIG IDETELEFONáLNAK, HELYET KöVETELNEK MAGUKNAK, VAGY BE AKARNAK JELENTKEZNI, VINNYOGNAK AZON AZ UNDORITó HANGJUKON, HOGY LASSú A GéP. UTáLOM őKET!!!! - Na ez az. Ugye. Látod, tudtad te a választ. Második kérdés. Mit csinálunk a felhasználóknak? - Amit akarnak? - Nem. - Amit mi gondolunk, hogy ők akarnak? - Nem. - Amit MI akarunk? - Nem. - NEM TUDOM!! - Látom. Nos, mi semmit nem csinálunk a felhasználókNAK. Mi csak a felhasználókKAL csinálunk dolgokat. Finom csak a különbség, de lényeges. Na most akkor, mit csinálunk mi a felhasználókKAL? - Amit akarunk? - Pontosan. és MIéRT tesszük azt? - Mert megérdemlik? - Nem… - Hogy meggyőzzük őket, hogy ne hívjanak? - Ismét nem. Azért csináljuk, mert ez nekünk jól esik. és meg tudjuk úszni. - ó! Lehet, hogy igazad van? - én TUDOM, hogy igazam van. és ha nincs is, akkor is NEKEM van igazam, mert én vagyok az OPERáTOR. Ilyen egyszerű! Ha erre a mondatra emlékezni fogsz, akkor nincs az a dolog, amit ne tudnál megoldani. és most az utolsó kérdés. Mit csinálunk pontosan a felhasználókkal? - Letöröljük a dolgaikat, tönkretesszük a mentéseiket, elolvassuk a leveleiket… - Nem nem ügynökpalántám, ez csak bagatell. Nekünk össze kell törnünk őket. Mi értelme, ha letörlöd a dolgait, ha soha nem használja? Mi értelme, ha a privát levelezését elolvasod, ha nem mondod el a dolgait se a barátainak se a rokonainak. Minek tönkretenni a mentést, ha nincs rá szüksége? Nem, nem. össze kell törni őket. Rá kell jönniük, hogy ők csak egyszerű birkák, akikről mi tudjuk, hogy azok. - értem. - Persze. Na én most elmegyek, és meg ne lássam magamat még egyszer itt! - Köszönöm uram. - Uram? - Ja! Na tűnés a géptermemből!! - Ez az, ezt már szeretem! Az átok elmúlt. - ó - szól utánam az operátor, - nem emlékszem, hogy hogyan nézett ki a mentésed. Nem ez a szalag az, ami itt van a lemágnesezőn? >HMMMMMMMMM< 29
A pokoli operátor Angliában #1 … - …Szeretném, ha komolyan venné ezt a hívást… - Hogy micsoda? - nem tehetek róla, de a fickó hanghordozása meglep egy kicsit. - Szeretném kihangsúlyozni, hogy fontos ügyben telefonálok. Biztos vagyok benne, hogy önnek a maga helyzetében nagyon nagy a felkészültsége a nemzetközi szabványokból, amik a hibakövetésre és javításra vonatkoznak… Ez nem normális. Más okot nem tudok elképzelni arra, hogy ilyen kora hétfő délután zavarjon, rögtön azután, mikor beérek a munkába. - Mi is a loginneve? Megmondja, ezért egy kis ideig csak az a túl ismerős clickety-click hallatszik. Látom, hogy az accountjára be van állítva a perverz jelzés, de egy darab gif file sincs nála. Ez pedig csak egy dolgot jelenthet… - Aha, na ami azt a fontos ügyet illeti. Azt szeretné, hogy megnöveljem a prioritást, amivel ezt a hívást kezelem? - Igen! - Tudja mit, megduplázom - mondom kedves, megnyugtató hangon. - Nagyszerű - motyogja. --…Namármost, mivel kétszer semmi az még mindig semmi, és mivel ez egy kiemelt hívás volt, ezért a PIROS szemétládámba fog kerülni, a barna helyett. - MI??? - sikolt fel - TUDJA MAGA, HOGY KIVEL BESZéL?!?!?!? - Hát, megkereshetném a loginnevét és kitalálhatnám, de hát annyi emberrel foglalkozunk mi itt. A neve semmit sem jelentene nekem. Legalábbis, ha nem csinált valami tényleg perverz dolgot valamelyik rejtett biztonsági kameránk előtt - tudja, azok előtt, amik a laborokba voltak szánva, hogy megelőzzék a kalózkodást, de véletlenül a vécékbe kerültek, miután az utasítás megkeveredett a beszerzők és a szerelők közötti úton. Talán valami elektromos vihar lehet a bűnös… Mindenesetre, hacsak nem csinált valami tényleg undorítót a kameráink előtt… …mint… (Megkeresem a nevét a zsaroló füzetecskémben) …mint amikor valaki női fehérneműkbe öltözött és olyasvalamit táncolt ami (legalábbis a felkészületlen néző számára) a Mary Poppins” egyik főszerepének tűnhetett; nem, azt hiszem a neve semmit sem mondana nekem… Hallom, ahogy sípolva levegőt vesz - és ő is tudja, hogy meghallottam, ráadásul azt is, hogy neki vége. - Na persze, ha maga is olyan lenne, mint azok az emberek, akkor emlékeznék a nevére, főleg, ha az előléptetési bizottságról van szó, tudja, azokról a bűvöskocka fejűekről. De jelenleg feledékeny kedvemben vagyok. Remélem nem bánja, hogy ha elfelejtem a hívását, ugye… - Persze, természetesen - mondja, önbizalmának utolsó leheletével. - Akkor viszhall mostanra! - kiáltom vidáman. - De mielőtt leteszi, megkérném, hogy küldjön már egy kis pénzt az Operátorok Jótékonysági egyletének számlájára legyen szíves. Igen hálás lennék - sőt, talán még a lemágnesező egységgel sem takarékoskodnék annyit, már ha érti mire gondolok… Mary… Valami idomtalan mennyiségű ígérgetés után leteszi, és én meg is tartom az egyezség rám eső felét. A backup anyagai immáron csak halvány emlékek… Ezután végignézem a kérdéses filmet (a címkéjén: Archív-26/5/99), majd odadobom a főnöke postájához… Tényleg a legjobbat akartam neki. Elvégre csak a nagy feszültség okozott nála problémákat. A nap következő hívása a Felhasználók Szövetségétől jött, ami valami olyasféle csoportosulás, amit néhány felhasználó hozott létre, mert azt hiszik, hogy igazságtalanul bánnak velük. Néhány embernek semmi sem jó. No mindegy. Hogy levakarjam őket a hátamról, meghívom őket, hogy lássák, milyen nehéz az operátorok élete, majd gyorsan előkészítek egy pár villogó lámpát és figyelmeztető berregőt, hogy elbolondítsam ezeket az agytalan kreténeket… Mindnyájan bezsúfolódnak az irányító szobába, kb. tízen, abból a szaglász fajtából, amelyik mindenhová csoportosan jár. Vécére is. A dolog egész jól halad, telefonokra válaszolgatok, figyelmeztetéseket” állítok le, mikor az egyik savanyú arcú floppy-zsoké elszúrja az egészet. - Tudja, ezek a csengők és fények nem vernek ám át engem. Valaha mérnök voltam jómagam is, azokban az időben, mikor ezek a kicsik kijöttek. Ez a riasztás nem igazi. Olyan hibaüzenet meg egyszerűen nem létezik, hogy 00-10-03-15-E. Ez nem lehetséges. Maga biztosan csak átprogramozta a kijelzőt, hogy ezt mutassa! Ez az egész csak egy színjáték!!! A fene sem gondolta volna, hogy jön egy okostojás, és tönkrevágja a napom. Akkor már csakis a B terv marad, bár az egy kicsit rázós… - Igen, ez így igaz - ismerem el szégyenkezve. - Ez az egész hamis. Csak nem akartam, hogy lássák mi van a gépteremben… Bekapják a csalit. Amint úgy tűnik, hogy valamit rejtegetek odabent, lecsapnak, mint a kiéheztetett piranhák. - MIéRT, MI VAN A GéPTEREMBEN??!?!?! - kiáltanak fel, rágódva a husin. - Nos, - mondom az én legjobb na-látjátok-pupákok hangomon - azt hiszem, legjobb, ha megnézik… … Később, még aznap, segítek a rendőröknek betörni, és megpróbálom velük együtt összerakni a megrázó eseményeket. - Ez rémületes! - mondom, hangomban az elfojtott szörnyülködéssel. - Egyszerűen félelmetes! - Igen, igen, - mondja a rendőr egy kicsit idegesen. - Menjünk csak ezen az egészen végig még egyszer. Azt mondja, hogy maga ott hagyta őket a gépteremben, mert el kellett rohannia valami papírért, mikor ők valahogyan beindították a halonnal oltó berendezést? - Igen, igen, hát nem rémítő? - …és bár van egy harminc másodperces figyelmeztető periódus, mégsem tudtak kijutni az ajtóig… - Igen micsoda tragédia. - …Ráadásul az a két ember, aki állítólag dohányzott, és ezzel beindította az oltószerkezetet, nem is volt dohányos… - Igen, milyen szerencsétlen dolog ilyenkor rászokni! - …Aztán, akárhogy is nézzük, az ajtó tele van kaparásnyomokkal, és az egész úgy néz ki, mintha az ajtó beragadt volna, vagy el lett volna torlaszolva… - …Valószínűleg beragadt. Már többször szóltam ezidáig, amint az látszik is a rengeteg e-mail-ből, hogy az ajtó zárjával valami gond van, de egyik szerelő sem tudta megmondani, hogy micsoda… - Ráadásul valaki odakintről az irányító szobából látta, hogy maga megnyomta a halon kézi kioldóját… - PERSZE, hogy megpróbáljam leállítani a rendszert és megmentsem azokat a szegény, ártatlan szerencsétleneket… - és ezek után még mindig azt várja, azt higgyem, baleset volt ez az egész? - …Hát, nem is tudom, hogy mit várjak öntől, de azt hiszem az arca nagyon ismerős nekem valahonnan. Ugye járt már errefelé valamelyik vécében, nem? - Háááát, egyszer, vagy kétszer - mióta maga itt van elég sok hívást kapunk innen - főleg öngyilkosságok miatt. - á, igen? Nem volna kedve eljönni velem, megnézni egy kis videó filmet arról, hogy egyes emberek mit meg nem tesznek egy vekni kenyérrel? … Hohó! Javulnak a dolgok… A pokoli operátor Angliában #2 - ó, Simon, köszönöm, hogy eljött. Kérem foglaljon helyet. Az előléptetési bizottság ma valahogy nagyon csendes. általában nem különböznek egy falkányi csaholó kutyától, ráadásul magabiztosabbak is szoktak lenni. Biztosan valami jó hír. - Simon, ugye tudja, hogy az operátori hely megüresedett amiatt a tragikus baleset miatt, ami a személyzeti öltözőben történt. - Igen - suttogom. - Tragikus. - Hogy miként kerülhetett az a kenyérpirító a zuhanyzóba, nem a bizottságunk feladata kideríteni. Nekünk mihamarabb utánpótlást kell találnunk. Normális körülmények között kívülről töltenénk be az állást, de sajnos az a szörnyű eset, ami a lifttel és a jelentkezőkkel történt, meghiúsítja ezt a lehetőséget… - Rémítő - húzom el a szám, szívemben teljes sajnálattal a jelentkezők iránt, miközben elképzelem, ahogy azok a szerencsétlenek a halálukba zuhannak liftestől, mindenestől… Baleset volt, remélem értik. - …Ugyan nagyon különösek a körülmények; a rendőrök szerint a lift gyorsabban zuhant, mint azt a gravitáció indokolná. De azt hiszem, ezt már nem fogjuk megtudni, mivel az irányító egység leégett abban a nagy tűzben… Tulajdonképp ezt a dolgot érzékenyebben kéne felfognom, de látom, hogy a teremben egy kicsit sok az ellenséges pillantás. A bizottság némelyik tagja még nem tudja eldönteni, hogy megengedje-e, hogy én legyek az operátor, vagy esetleg áldozatául essen egy titokzatos balesetsorozatnak. Eldöntöm, hogy átvágom a szalagot, és döntök helyettük. - Szóval, minden ellenkezésüket félretéve, úgy döntöttek, engem fognak megválasztani operátornak… - Nos… - mondja az elnök, miközben kétségbeesetten körbenéz segítséget várva - … igen. - Oké. Rendben. Szükségem lesz egy pár tízezres fizetésemelésre a megnövekedett felelősség miatt, valamint még egy pár tízesre a költözködéshez. - DE HISZEN CSAK KéT IRODáNYIRA VAN ONNAN! - Nem rossz ötlet. Kétszer tíz elég lesz a költözésre. Ja, és új irodabútor is kell. Talán egy bőrfotel meg fog felelni. ó, és ne felejtsék el a kávéfőzőt. Felkelek a székről. - Nos, egyenlőre csak ez jut eszembe, majd később még jelentkezem. Most vissza kell mennem dolgozni. Miközben egymás között pusmognak, visszatérek a szobámba. Mivel lassan vége a munkanapnak (3 óra), írásvédetté teszem a lemezeket, majd elindítom a shutdownt 1 perces beállítással. Cseng a telefon. - Nem tudom elmenteni a munkámat - sírja egy hang. - Pedig igazán meg kéne próbálnia. - De a rendszer nem engedi. Nem tudja megállítani a rendszerleállítást? - Hát, szívesen megtenném, de sajnos ez teljességgel lehetetlen. Senki nem tudja, hogy ilyenkor mi történhetne. Talán még az összes munkáját is elveszíthetné. Ki tudja. - Um… - szinte hallom, ahogy forognak a kerekei - … Uh… Lerakom. Nagyon határozatlan volt. Eddigre a shutdown már befejezte, én bootolok egy nagyot, majd úgy határozok, hogy beleviszek egy kis mulatságot az életükbe. Kihúzgálok véletlenszerűen egy-két terminálkábelt, majd ugyancsak véletlenszerűen máshová dugdosom. A diákok termináljait általában a tanári gépekre, és vice versa. Ezután kiválasztok egy szerencsétlent a panaszládából, hogy az e heti Külső Behatoló” lehessen, majd letörlöm az összes fájljukat. Kitaláltam egy új mókát. Előkaparom a telefonszerelők kézibeszélőjét, majd átsétálok a kommunikációs szobába, hogy belehallgatózzam az emberek beszélgetéseibe. Többnyire semmiségek, de a dolog ad nekem egy ötletet. Az egészet áteresztem egy hangfelismerő egységen, hogy figyeljen az én nevemre (biztonsági szempontból), a szexuális témákra, és ahol élő csirkékről van szó. A lehetőségek végtelenek. Egy felhasználó telefonál. - ó, jó napot. Meg tudná mondani, hogy mi a jelszavam? - kérdi. - Sajnálom - mondom ezredszerre. - A jelszavak titkosítva vannak a rendszeren, emiatt sokkal könnyebb új jelszót beírnom, mint megmondani a régit. (Ami hülyeség; mivel a jelszótitkosító rutinban van egy kis házi változtatás, amivel a fejlesztők fogadni merek nem számoltak.) - ó, oké - meg tudná változtatni homok”-ra, kérem? Ez volt a régi jelszavam. - Sajnálom, de nem változtathatjuk meg a jelszavakat olyanra, amit a felhasználó mond. Ez ellenkezik a biztonsági előírásainkkal. - ó, akkor tudna nekem új jelszót adni? - Persze. Mit szólna mondjuk a homok”-hoz? - Hogyan? .. ..Ja, oké, ez megfelel. Lerakom. ő is. Tíz perc múlva megint telefonál. - Megváltoztatta már a jelszavamat? - Megváltoztatni???? - kérdem. - Csak azt kérte, hogy adjak új jelszót, szó sem volt változtatásról. - De… ó, na mindegy. Meg tudná esetleg változtatni 'homok'-ra, kérem? - Sajnálom, de ahogy azt már korábban megmondtam, a biztonsági előírások ezt nem teszik lehetővé. Ugye ha én tudnám a maga jelszavát, akkor minden további nélkül be tudnék magához lépni. Nem így van? - Hát, igen… - és ha ez történne, a maga adatai máris nem lehetnének megbízhatóak, ugye? - Uhh, igen, azt hiszem. - Más szóval, ha már két ember tudja egy felhasználó jelszavát, akkor a biztonság a felére csökken, ugye? - Igen, azt hiszem igaza van. - Persze, hogy igazam van. én vagyok az OPERáTOR. és nem csak akkor van igazam, ha igazam van, hanem akkor is, ha véletlenül tévedek… - Uhh… Azt sem tudja, hogy helyeseljen, vagy ne. Balek. - Namármost - mondom, megszakítva kínlódását. - Mindjárt megváltoztatom azt a jelszót. - Köszönöm. - Semmi gond. Visszhall.. - D…>click< Visszatelefonál. - Nem mondta meg nekem a jelszavam! - Persze, hogy nem. Már megegyeztünk abban, nem, hogy ha két ember tudja a jelszavát, akkor kevésbé biztonságos a rendszer, nem? - Na igen, de… - Semmi de. A biztonság az biztonság. Visszhall. Az az egyetlen baja ennek a melónak, hogy nem magától megy - az embernek DOLGOZNIA kell rajta. 29
5.nap Valami eszméletlenül unatkozom ma, úgyhogy a felhasználók leveleiben csemegézem. Hát mit ne mondjak, valami nagyon unalmas a mai nap, egy darab szaftos levél, vagy ilyesmi. Legalább egy-két hasznos információt elvárna az ember, de semmi. Ki a fenét érdekelnek a szokásos családi nyavalygások, meg az, hogy milyen idő van itt-ott a világban meg effélék. Hogy megszüntessem az unatkozást, átmásolok egy parti meghívást az egyik usertől, és a küldő nevében feladom az alt.singles.with.severe.social..dysfunctions területre és feljegyzem magamnak a címet, időpontot, hogy ott legyek egy videó kamerával. Micsoda buli lesz! A következő dolgom, hogy végignézem az online orvosi nyilvántartást, amelyikben a dokik a vállalat egészségügyi feljegyzéseit tárolják. Kiválogatom belőle azokat, ahol a herpesz, vagy valami nemi betegség van feljegyezve, majd az eredményt eladom egyik helyi szennylapnak. Hogy elfedjem a nyomaimat, az egyik orvos számlái közé berakom azt a bejegyzést, hogy 100.000 Ft, Orv. feljegy. az újságnak”. Azt hiszem ez elég lesz. Néhány szalagot átrakok a polcról a kocsira, hogy úgy látsszon dolgozom, majd keresek egy olyan internet címet, ahol pornóképek vannak. Találok egyet, úgyhogy elindítom az egyik user nevében a letöltést. Csinálok egy kis helyet nála magamnak azzal, hogy letörlöm azokat a file-okat, amik nekem nem kellenek. Ilyen hülyeségek, mint Doktorátusi Vizsga Feladat meg ilyesmi. úgyis olyan sok helyet foglalnak az utóbbi hetekben. Már éppen megint visszakavarnék a levelek közé, mikor elmegy az áram. Szinte másodperceken belül csöng a telefon. - Igen? - mondom idegesen, mert a farkas már épp készült elfogni a gyalogkakukkot. - Mikor lesz a szá… Lecsapom a telefont, hiszen ez most itt élet-halál kérdése. Amilyen gyorsan csak tudom kitépem a számítógép kábelét az UPS-ből, majd bedugom a helyére a TV-t. A francba. Ez a hülye farkas megint elhibázta. Menet közben minden riasztás megszólal, hogy a fő számítógép haldoklik, meg, hogy a lemezek leállnak, de sebaj mert az én gépem külön rá van kötve az UPS-re minden eshetőséggel számolva. Különben is. Egész jól állok a DOOM-ban. A telefon csöng, úgyhogy annak is kivágom már a biztosítékát gyorsan. Hogy úgy nézzek ki, mint aki dolgozik, elkezdek körbe-körbe rohangálni a szalagos kocsival. A megfigyelő ablakból minimum olyan effektívnek látszom majd, mint mindig… 10 perccel később visszajön az áram, itt meg két lemez le van állva. De a fenébe is! Egy életet sem veszettem, és különben is az utolsó pályán vagyok! A telefon csöng. Egy felhasználó (micsoda meglepetés) - Számítógépszoba - mondom fontoskodóan. - Haló! Mikor lesz a számí… Gyorsan lerakom. Elég jól haladok, már csak azt a két nyavalyás rakétavetőst kell kinyírnom, és már bent is vagyok. A telefon megint csöng. Lerúgom, hogy ne kelljen a kezeimet használni. - Számítógépterem - üvöltöm, elmélyülve a játékban. - Elvesztettem a file-jaimat - hallom a felhasználó vinnyogását. - Na ebben már biztos lehetsz… - mondom, mert emiatt a barom miatt eltévesztettem, és lelőtt egy szörny. - Mi is a loginneved? - kérdem, hangom csöpög a kedvességtől. Megmondja, megnézem, és tényleg. A rohadt… és még csak nem is én tettem. Na, azért, hogy én se maradjak le, gyorsan átirányítom a login shelljét a null device-ra, az ösvényét "."-ra veszem, majd a news” parancsára írok egy scriptet, ami szennyes üzeneteket küldözget a főnökének, majd törli magát. Na ezt próbálja meg a rendszer lefölözni!! … 6.nap Ma péntek van, úgyhogy ma korán jövök melóba. Még ebéd előtt! A telefon csöng. Affene… Fellapozom a kifogás naptáramat. A Napfolttevékenység” bámul vissza rám. Hmmm, ebben érdemes elmélyedni. Két perc múlva felveszem a kagylót. - Igen? - mondom. - HOL A FéSZKESBEN VOLT??? REGGEL óTA PROBáLOM ELéRNI! Utálom, hogy ha velem kora reggel üvöltöznek. Ettől csak rossz kedvem lesz. Asszem sejthető, hogy milyen… - Ja, persze. Ma reggel nagyon erős a napfolt tevékenység. Tudja, ez mindig megzavarja az elektronikát… - mondom édesen, mint a mézes cián. - Huh? Hiszen reggel kitűnően tudtam beszélni a barátaimmal! - Igen, ez teljességgel lehetséges. A napfolt tevékenység ugyanis nagyon kiszámíthatatlan időben és helyen csap le. Például múlt héten is; volt itt egy fickó, akinek a file-jai aközben törlődtek, hogy ő velük dolgozott. - Tényleg? Ez borzasztó! - Ugye? Hé, tudja mit? Megnézzem a könyvtárát? - ó legyen szíves. Van egy-két nagyon fontos dolgom ott! - Oké. Mi is a loginneve? Megmondja. Az igazat megvallva ez arra hasonlít, mint amikor az ember egy halat akar lelőni egy hordóban. Kétszer. Elefántlövő puskával. Fejbe. (Kell még nekem mondanom azt a clikety-click” dolgot? Azt hiszem nem..) - Hány file is van a könyvtárában? - Umm, hát van ugye az elméletem kidolgozása, ami kb. 20, akkor ott vannak az adatok, az szintén 20, aztán még kb. 10 a könyvemből amit most írok. - Hmmm, azt hiszem időben elkaptuk. Még van két file a könyvtárában… valami .cshrc, meg valami .login … - AAAAAAAAAAAAAAAAAAAaaaaaaaaggggggggghhhh! Hallom, hogy a könnyei csobognak a telefonba - pfujj, felfordul a gyomrom. - Most akkor mit tegyek??? - szipogja. - Sebaj. Le van mentve a cucc floppyra? - Igen, de az már több hetes! Begyújtom a lemágnesező egységet… - Oké. Mi van akkor, ha leugrom érte, aztán majd felrakjuk a rendszerre, hogy nyugodtan tovább dolgozhasson? - Nagyszerű lenne, de sajnos otthon van. Azt hiszem majd bejövök este, és én majd egyedül felrakom. - Persze, nyugodtan. De aztán ne felejtse a napfolt tevékenységet. Valahogy védje le a lemezeit a sugarak elől. - Hogyan? Csomagoljam alufóliába? - NE!!!! Az alufólia a legrosszabb a világon! Tudja, hogy mit csinál a mikróban, nem? - De… - Na látja. Akkor ne azt használjon. Csak egy dolog mentheti meg a lemezeit a napsugaraktól… A mágnes. Csomagolja a lemezeit egy mágnesekkel megrakott zacskóba, a napfoltok azt ugyanis nagyon utálják. - Wow! Köszönöm! - Nem gond, szívesen. 7. nap Végre el tudok menni egy pár órácskát ebédelni, de mivel nem hagyhatom az asztalomat gazdátlanul, előrángatom a takarítót, hogy figyeljen oda, nehogy véletlenül lerakja valaki a telefont. Beleegyezik, ezért el is megyek. Első megálló a bank. Felváltom az ötven dolcsimat negyeddollárosokra, aztán megkérdezem, hogy mennyi van a számlámon. Aztán észrevétlenül kitépem a termináljából a tápot. Naná, hogy lepusztul. Természetesen sietek, ezért követelem az igazgatót. úgy gurul ide, mint egy túlméretezett úthenger, és megkérdezi, hogy mi a gond. Mondom neki, hogy csak a számlámról akarok egy kimutatást. Keresztbe fonom az ujjaimat. IGEN! A megtalálja a kihúzott vezetéket, bedugja, majd az IGAZGATóI loginnal lép be!!! Végre itt az alkalom - gyorsan odacsapom magam a pulthoz, és az a rengeteg pénz szétfröccsen a pulton, meg körülötte. A diri nem néz oda, de a pénztárosok mindnyájan buknak az apróra. Tehát innentől kezdve minden figyelemtől megszabadulva, nyugodtan nézhetem, mit ír az a pacák az észveszejtő percenkénti egy karakteres tempójával. Ennyi erővel akár milliomos is lehetnék itt… befejezi. MONEY”. Wow! De okos! Na mindegy. Legalább ma este gondot viselhetek a jelzálogomra. Hirtelen egy olyan felhasználót látok meg, amelyiket valamikor még '89-ben töröltem. Azt hiszem beszélni akar velem. Még a bankigazgató is rázza a fejét. De már késő. A pacák idejön. - Um, elnézést, meg tudná mondani, hogy melyik a legjobb számítógép arra, hogy a diplomamunkámat megírjam rajta? ?????!!!! Iiiigeeeen… - Hallott már a C64-ről? - kérdem. - Igen?… - Na azt kerülje, mint a leprát! Nem sok ember tudja, de a számítógépek nem arra készültek, hogy ennyi memóriát kezeljenek tudja, néha 64000 dolog is egyszerre benne van. Ez egyenesen katasztrofális tud lenni néhány esetben! - ó! - Próbáljon ki mást, ami sokkal biztonságosabbnak bizonyult eddig. Egy ZX81 duplakazettás egységgel, az a jó, már ha tud szerezni. Az 1K-s modell. írja fel. Nehogy véletlenül diszket vegyen hozzá - maga is tudja milyen megbízhatatlanok, de a hagyományos audió kazetta örökké tart. - Hé! Köszönöm! - Nincs mit. Mi is volt a maga loginneve? Megmondja. Ezt idén is törölni kéne. Az ember igazán azt hinné, hogy tanulnak a dolgokból. Visszatérek a melóba. A takarító ott alszik a terminálnál. Megkérdezem, hogy itt akar-e dolgozni, de azt mondja, hogy ő jobb szereti rátépkedni az emberekre a vécé ajtót. Visszarakom a telefont a helyére, és az egyből csörögni is kezd. Utálom, mikor ezt teszi, hiszen így hetekbe telik, míg fel tudom tenni a fejemre a fejhallgatót. Ez a legnagyobb duda, akivel eddig találkoztam, és éppen számítógépes problémája van. Imádom! - Mi is a loginneved? - kérdem. Megmondja (mintha nem tudnám már rég…) Amilyen gyorsan csak tudom, végignézem a postáját (Elég unalmas anyag), aztán megnézem, hogy ki írogat neki levelet. Senki. Kiváló! - Mi a probléma? - kérdem mosolyogva, édesen. - Nem tudom elmenteni a szövegemet, és valamit a helyről dumál gép. - Már nem sokáig! - mondom, és gyorsan letörölök mindenki mást, aki azon a lemezen dolgozik. - Mostanra már rendben kell lennie… - Köszönöm szépen! - búgja nekem itt a kagylóba. Meg is jegyzem magamnak, hogy holnap is kéne valamit tenni a könyvtárában. - Nincs mit. A felhasználókért vagyunk… A telefon szinte azonnal csöng, amint leteszem. - A könyvtáram kiürült! - sikolt rám egy hang. - Mikor történt az eset? - kérdem. - épp az előbb… - hallatszik a könnyeken keresztül. - Látom. Hát, én nem aggódnék a helyedben. Még három nap van hátra a szemeszterből. Ha éjjel nappal dolgozol, talán futja még egy kettesre… Még csuklik egy párat, aztán lerakja. A hülye. A TELEFON úJRA CSöRöG!!! - A számítógépem képernyője nagyon homályos. nem kéne vajon tekernem a fényerő szabályzón? - NEHOGY! - sikoltok fel - Hozzá ne nyúljon! Tudja mekkora sugárzást okoz azzal, hogy feltekeri a fényerőt???!!! - Nos, én… - mondja teljesen bizonytalanul. - Fogadja meg a tanácsom. Csak egy módon lehet meggyógyítani, és az a módszer a meghajtók sokkterápiája. Azok a szavak, hogy meghajtó, meg hogy sokkterápia így együtt, valószínűleg készületlenül érték. Az emberek, amikor valami ilyesmiket hallanak, tisztára kikapcsolnak, annyira, hogy bármit megtennének, amit mondok nekik. Ha azt mondanám neki, hogy fusson körbe az udvaron egy szál 220-as vezetékbe öltözve, akár még azt is megtenné… Hmm… - Nincs véletlenül egy felesleges 220-as kábele? - Nincs… - Hm, na mindegy. Akkor mégis csak a sokkterápia… Oké. Tehát, amilyen gyorsan csak tudja, kapcsolja be és ki a gépet egymás után harmincszor. - Kivegyem a diszkeket? - NE! El akarja az összes adatát veszteni??! - ó, nem… oké, kezdem… Figyelmesen hallgatózom.. .. …clicky..clicky…clicky.. .. .. …clicky. …clicky.. . . BOOM! Csodálatos, majdnem huszonhét - pedig a táp általában tizenötnél összeszarja magát… - A SZáMíTóGéPEM FELROBBANT!!! - Tényleg? Akkor biztos a tápegység volt a hibás. Még szerencse, hogy rájöttünk. Garanciális még a gép? - Nem! - Ajjaj. Na mindegy. Azért meg kéne javíttatni… Lementette a dolgait? - Igen. Még tegnap. A nagygépre, de a mai munkám már elveszett. - Ajjaj. Mi is volt a loginneve? Megnézem, hogy sikeres volt-e a mentés? Megmondja… 8. nap Az asztalomnál ülök, mint rendesen, mikor egy felhasználó telefonál. - Helló, Számítógépterem, Simon vagyok, mit segíthetek? - mondom. - Nem tudok bejelentkezni! - nyögi kétségbeesetten egy felhasználó. - Mi is a loginneve, kérem? - kérdem tőle. Megadja. - Nem gond, mindjárt megnézem. Semmi baj, csak egy rosszul megírt login fájl. Meg is csináltam, akár már be is léphet. - Köszönöm! - Semmi gond, mihamarabbi viszonthallásra! MI EZ??? kérdezhetik maguktól. Talán a pokoli operátor megtért? Megőrült? Netán szerelmes? Nem, nem. Egyik sem. A pokoli operátor tevékenységét naplófájlba irányítják. és ha már ez történik, akkor én is be vagyok poloskázva. Tehát, amíg meg nem találom a bogarat, addig kedves vagyok. Nem tart sokáig. Ezt én mondom… Aha! Egyet találtam a telefonkagylóban. Alapvető. De tudom, hogy a főnök egy trükkös fazon, ezért tovább keresek. Igen! Egy a telefon alján, és egy a billentyűzeten. Ideje egy kis kávéfröcskölésnek. Elég nagy adagnak kell lennie, ezért az egész kávés edényt idehozom, és egy szemtanúra várok. A rendszergazda jön be. - Hol van a nyomtatásom? - kérdi savanyúan - biztos mérges, hogy még nem kompromittáltam magam. Oké, bűnös azonosítva. Mint azt a pokoli operátor (azaz én) kimondja, nincs a világon akkora probléma, amit ne lehetne megoldani egy felhasználó kiölésével, a fájljaik letörlésével, loginjuk megszüntetésével, valamint a VALóDI keresetük adóhatósághoz való bejelentésével.” Kihúzom a nyomtatását a kávé alól, ahová tettem, és naná, hogy a kávé végigfröccsen a telefonon és a billentyűzeten, amik valahogy egymásra keveredtek. - Hoppacsek… - mondom, rémülettel arcomon. A rendszergazda arca elárulja, hogy okfejtésem helytálló volt. - Ne hidd, hogy ezzel megúsztad! - röffen rám, és elrobog. átkapcsolok a hálózati figyelőre, és nézem, hogy mi jön ki az ürge PC-jéből. Aha! Egy kis feljegyzés, hogy engem függesszenek fel, épp igyekszik a diri lézerprinterére. Teszek egy-két változtatást bele, majd engedem tovább. Gyorsan még elindítom egyik kis programkámat, amire a nagy gép összeszarja magát. Később, miközben a rendszer egyfelhasználós módban bootol, kitörlöm azt a naplófile-os dolgot. Ezután átmegyek a kommunikációs részlegbe, és rákapcsolódom a főnök irodájában lévő RS232-es csatimra. Csodálatos, hogy milyen könnyen le lehet hallgatni embereket, ha már egyszer adatkábel megy be az irodájukba… Igazgató: - Biztos benne? RendszerGazda: - PERSZE! I: - Nem akarja meggondolni magát? R: - SOHA! I: - Rendben, akkor faxolom a személyügyiseknek… R: - CSODáLATOS!! Két perc múlva a rendszergazda begörög hozzám, mosolyogva. - Hát, azt hiszem hiányozni fogsz nekünk, Simon… - mondja, eltelve magától. - ó! - mondom neki, édesen, csöpögve a kedvességtől -és hová megy? - Nem Simon, - vigyorogja az arcomba - TE fogsz elmenni. - ELőLéPTETéS! - kiáltok fel. - Végre megírta azt a levelet a főnöknek, amiben talpnyaló vén banditának hívja, és hogy kilép a cégtől? - Nem… - Biztos benne? Pedig sokkal jobban hangzik, mint az, amit a kirúgásomról írt… - T… - kerekednek el a szemei. Mintha egy fókát csapkodnék halálra egy fürdőkefével. Odarohan, hogy leállítsa a faxot, de mivel most rúgták ki, >clicky clicky< a kártyája nem működik többé. Amatőrök… A telefon csöng. Ugyanaz a fickó, aki az előbb. - Most már be tudok jelentkezni, de kifogytam a helyből. - Egy pill, mindjárt megnézem. >clicccky< rm -r * …
Beérek az irodámba, és mivel ez az első napom – szeretnék jó benyomást kelteni – a bejövő leveleimet kidobom a kukába. Na, ez az, amit én hatékonyságnak nevezek. Felhív a nagyfőnök és közli, hogy mostanában nagyon sok a panasz a gyakorló pokoli operátorra. Megkérem, hogy az összes hívást továbbítsa nekem, majd én foglalkozom az üggyel. Felhívom az operátort, hogy sürgősen jelenjen meg az irodámban. Két héttel később előkerül, mikor is megmutatom neki az eddig felgyülemlett bejelentéseket. – Hetvenhárom panasz az első három hét alatt! – üvöltöm. – Ez persze jó – de NEM ELéG jó! Naponta legalább tíz panaszt akarok hallani rólad – LEGALáBB. Na, most akkor hadd lássam, mit csinálsz rosszul. Ha felhív egy felhasználó – mit teszel? – Kiölöm? – kérdi a PO. – NEM! Hogyan ölhetnéd ki, ha egyszer nem tudod a loginnevét. Az első feladat: megszerezni a loginnevet. Aztán mit csinálsz? – Kiölöm? – NEM! Először meg kell kérdezni, hogy mi a problémájuk. – Miért? – Mert akkor később hivatkozhatsz arra, hogy nem magyarázták el rendesen. Nagyszerűen véd – mindig bejön. Teszem azt, egy felhasználó felhív, hogy panaszkodjon. én meghallgatom a problémájukat, majd azt mondom: „ó, én azt hittem, hogy mikor azt mondta a PC-je nem működik, azt gondolta, hogy miként tehetné meg a PC-jével azt, hogy az soha többé ne dolgozzon, és az összes adatát is letörölje.”. Mindig ez történik. Aztán mikor vinnyog, csak megmondom neki, hogy nagyon sajnáljuk, majd ha végeztem, hamisítok neki egy kis CPU használati időt, hozzácsapom a számlájához, hogy az ne legyen kisebb, mint a perui nemzeti adósság. Tehát, miután meghallgattad a problémájukat, mit teszel? – Kiölöm? – NEM! Ezután ki kell találni valami kifogást. Van kifogásnaptárad? – ó, nincs… – Uram atyám, és még ez mondja, hogy képesített operátor! Jobb lesz, ha mihamarabb beszerzel egyet. Addig is, itt az enyém. – Odaadom a sajátom, miközben felcsapom az első lapot – „ENTRóPIA”… Ezt nagyon szeretem. – Tehát, miután elmondtad a kreténnek a kifogást, mit teszel? – Kilövöm? – IGEN! – (Azt hiszem ennek rögeszméje van) – és azután? – Lerakom a telefont? – NEM! Akkor mindig vissza fognak hívni, amint a probléma újra fellép. A te feladatod az, hogy féljenek a telefontól. Miként tudnál dolgozni, ha állandóan hívnak. Tehát, meg kell fizetniük a telefonért. Mit tennél ezek után? – Letörlöm a dolgaikat? – Igen, kezdetnek nem rossz, de akkor meg azért hívnának, hogy újabb dolgokat rakjál fel nekik. Te azt akarod, hogy többé ne hívjanak. Mit teszel? – Szidom az anyjukat? – Nem. Azt hiszem bemutatót kell tartanom. Van nálad tollbetét? – Igen. – Látod azt a fali csatlakozót? Dugd bele a betétet. – De áram van benne! – Azt hiszed, hogy bedugatnám veled, ha lenne benne? – ó – >fiddle< >fiddle< >BZZZZZZZEEEEERT!< Hát persze, hogy be. Nem volt jó semmire a figura. Második feljegyzés Ma hallgatom meg az új operátori állásra jelentkezőket, s mivel én vagyok a Pokoli Rendszer adminisztrátor, magasak az igényeim. és mint Ex-Pokoli Operátor, az igényeim még magasabbak. Behívom az első jelentkezőt. – Oké – mondom. –Akkor most felteszek néhány kérdést, hogy felmérjem a tudásod a számítógépek és a hálózatok terén, különös tekintettel a gyakorlatra. – Persze. – Rendben. Első kérdés. Hogyan tudod megakadályozni, hogy valaki a levelezésbe csúnya leveleket juttasson be? – Lezárom az accountjukat. – Jó. Részletesebben? – Kiürítem a könyvtárukat, megváltoztatom a jelszavukat, és az összes mentésüket letörlöm. – Kiváló. Mi az a killfile? – Hmm. Ez egy olyan lista, amiben loginnevek, levél tárgyak, news címek vannak feltüntetve, amit az olvasó program automatikusan átugrik, így nem kell szemetet olvasnom. – Nem. Emlékezz vissza, engem a gyakorlati oldal érdekel. A killfile arra szolgál, hogy a kiölendő loginneveket tárold. – ó, persze, bocsánat. – Sebaj. Mi a DCE? – Delete, Close, Erase. – Jó! Mi a DTR? – Don't Try to Ring. Az operátorok jelszava. – Nagyszerű. DBMS? – Don't Bug My Supervisor. Talán az egyik legfontosabb rövidítésünk. – Naná, hogy az. Oké. Egy felhasználó felhív, és arra panaszkodik, hogy egy másik felhasználó szexuális indíttatású leveleket írogat neki. Mit teszel? – Lementem a leveleket, törlöm a panaszkodó loginját (véletlenül), majd megzsarolom a küldőt azzal, hogy elküldöm őket a szüleinek. – Jó, azt hiszem meg fogsz felelni. Fogd csak meg ezt a drótot! – Köszönöm, inkább nem. – Kiváló. átmentél a vizsgán. Holnap kezdhetsz is. Légyszíves azon az ajtón menj ki, hogy ne zavard a többi jelentkezőt. BZZZZZEEEERETTT! áram a kilincsben. Erre mindig ráfutnak. Talán a „Panasziroda” felirat vonzza őket mint a lepkéket a lámpa… Kilököm a hullát az ablakon. – KöVETKEZő…
Elég meleg a mai délután itt a gépteremben. Nem t'om miért, talán vissza kéne kapcsolnom a klímát, de a fenébe is, tisztára meg vagyok fázva, melegnek kell lennie, ha be akarok menni. Kikeresem a mai napra rendelt kifogást. Hitelkártya által gerjesztett mágneses interferencia” Elég misztikus ahhoz, hogy ne tudjanak belekötni. A telefon csöng. - Haló, gépterem - mondom. - Szia! - kezdi a hívó. - Szeretnélek megkérni benneteket, hogy rakjatok be legyetek szívesek négy mega RAM-ot a gépembe. Most vettem a városban egy fickótól, és gondoltam ti meg tudnátok csinálni nekem. - Nos, rendes körülmények között meg tudnánk, de sajnos most a műszerész fiúk el vannak foglalva azzal, hogy lángvágóval kinyissák a szalagtárolót, mert valami bűz szivárog onnan. De szerintem te is be tudod tenni. - Igen? én azt hittem veszélyes - mondja. - Ugyan már, csak annyira, mint házban lakni. Csak ne felejtsd el, hogy kivedd a chipeket abból a műanyag zacskóból, mielőtt összeragadnának. - Igen? Miért tennék azt? - Ugye hallottál már sztatikus RAM-ról, nem? - Igen… - Namármost, mi a fenének rakják ezeket antisztatikus zacskókba? Elég gyanús, nem? Lehet, hogy a tieid már rég összeragadtak, szerintem jobban jársz, ha azonnal kiveszed őket. >BUTA MóD BEKAPCS< - ó! >crinkle crinkle< Oké. Most mit tegyek? - Csak annyit, hogy meg kell szabadulnod a töltéstől, amit valószínűleg már a RAM-ok is megkaptak; végül is nem akarod a gépedet felrobbantani, ugye? Vegyél le minden gyapjút magadról, és cseréld ki nylonra. Utána fésüld meg magad egy párszor, és rakd a chipeket a fésűbe, hogy ott készenlétben legyenek. Kapcsold be a géped, aztán a bent lévő memóriát húzgáld ki-be körülbelül tízszer, hogy a dugasz bemelegedjen. Aztán rakd be az újat, kapcsolgasd be a gépet egy pár tucatszor, és ezzel minden meg van oldva. - Hé, köszi! - Szóra sem érdemes, értetek vagyunk. Elindulok ebédelni - elvégre már vagy tíz perce folyamatosan dolgoztam -, miközben elhaladok a tanulók laborja előtt. Masszív csipogás hallatszik az egyik gép felől. Vagy egy image fájlt nézett meg a gazdája szövegesen, vagy pedig ráeresztette a fingert az accountomra, amivel magára szabadította azt a core fájlt, amit átneveztem .plan”-re. Mire kiválogatja a dolgait addigra már az egész gépideje letelik. Ejj, de kár. Visszatérek az ebédből egy pár óra múlva, és becsusszanok a Usenet hírei közé, az alt.binaries.pictures.erotica területre, majd letörlöm az igazán hosszú képek harmadik és negyedik részét. Persze csakis azután, hogy lementettem őket magamnak és rámásoltam a legutolsó felhasználó backup szalagjára. Aztán felkészülök, hogy megnézzem a frissen kivett videófilmeket, azzal, hogy kikapcsolom a nyomtatókat, kihúzom a telefonokat, mikor észreveszem, hogy a videómat valaki eltüntette. Hmm, valaki itt kutakodott, míg nem voltam itt… Diszkréten utána érdeklődöm néhány helyen az esetnek, rm -r”-rel fenyegetőzve, és ki is derítem, hogy a főnök titkára orozta el. Le is suhanok, hogy visszakérjem. Csakis akkor, mondja, ha aláírom a KöNYVET, amiben megmondom, hogy mikor viszem vissza, hány percnyi filmet akarok vele megtekinteni, és vajon PAL, vagy NTSC-t fogok-e nézni, satöbbi. Azután ő majd ezt felviszi az ő személyes számítógépére (amihez hozzá sem nyúlhatok, mert nem tartozik hozzánk), amiből színes grafikonokat tud arról készíteni, hogy ki nem dolgozik az osztályon. Megmondom neki, hogy ez soha nem fog visszakerülni - elvégre én voltam az, aki korábban belevágta a kalapácsát, ezért nekem kell, hogy a tulajdonomban legyen az a nyavalyás masina. Azt mondja nekem, hogy ez teljességgel elfogadhatatlan, és nekem másik videót kell magamnak találnom, mert erre neki huszonnégy órán át szüksége van, hátha kell valakinek. és mivel minden este a PC-jét hazaviszi magával, ne is gondoljak semmiféle hamis kölcsönigazolásra. Ebből már látom, hogy valójában mi folyik itt - egy alig álcázott próbálkozás arra, hogy a hatalom székét (az operátori szobában) megszerezze a Pokoli Titkárnő. úgy döntök, ezt a pontot neki adom. Elvégre elég jó titkárnő. általában húsz százalék alatt van azon levelek száma, amit a megfelelő levelesdobozba tesz, mikor a posta megérkezik. Következő reggel, mikor kettőre beérek három figyelmeztetést találok az asztalomon, amikben további dolgok iránt érdeklődnek, amik a gépteremben vannak javításra váróként elkönyvelve. Az a lökött technikus szigorúan titkos információt juttatott ki, az iránti törekvésében, hogy lefektesse a titkárnőt. Kár érte, pedig már kezdtem megkedvelni. Találok még egy kis papírkát, amiben a nagyfőnök felhatalmazza a nőt, hogy nyomozzon. Mindezek mellett látok még egy kis fecnit, amin kijelenti kedvenc billentyűszagú boszorkányom, hogy huszonnégy-órás belépési kulcs kell neki a gépteremhez. ISMéTELTEN rájövök, hogy ezeknek még egy icipici pontocskát sem szabad hagyni. Utánanézek a csaj RS232, Ethernet, Appletalk és telefon port címeinek, és kipakolom a hubból. Lerúgom a biztosítékot a hálózatán csakúgy mint a világításáét. Aztán már csak egy pár drót lecsupaszítása van hátra, és már lehet is bedugni… Pár perc múlva csörög a telefon. - MI TöRTéNT A SZOBáMMAL?! - nyikorog titkárnőcském. - A szobájával? - kérdem ártatlanul, kedvesen, miközben a telefon alapján leellenőrzöm, hogy hová költözött. Aha! Csak ide a folyosó végére. - Igen, az éN SZOBáMMAL. Elment az áram és minden lehalt. - Uram atyám! Mit csinált, mikor elment az áram? Csak nem valami butaságot? - Nem! Dolgoztam a PC-men! Ahogyan kihangsúlyozza, hogy a PC az övé, tisztára megőrjít. - Az ön saját PC-jén? - kérdem. - Igen! - Az ön saját nagyon személyes PC-jén? - Igen… - Ez még nem tudja mit akarok… és most megmutatom neki a Pokoli Operátorok egyik alapvető törvényét, miszerint a Pokoli Operátor nem csak győzni szokott. Győzni bárki tud. A pokoli Operátor győz, és totálisan DEMORALIZáL. Ez az igazi győzelem. - Remélem a gépét kikapcsolta, mielőtt felhívott. - Miért? - kérdi, egy kissé bizonytalanul. - Csak azért, mert az ön saját, külön bejáratú, személyes tulajdona nem része a cég biztosítási elképzeléseinek. Teszem azt véletlenül egy kis túláram lépne fel, isten tudja csak, hogy mi történhetne egy ilyen értékes, érzékeny személyes szerkezettel mint… Hallom, ahogy nagyon halkan melléteszi a telefont és lábujjhegyen visszasprintel a szobájához. Miközben többször levágom a biztosítékát, elgondolkozom azon, hogy mit is fogok délután a videón nézni. Mivel még mindig a telefonon csüngök, hallom a háttérből a nagy durranást. A PC-je összepiszkította magát. Tíz perccel később csöng a telefon a kontrollszobában. Persze ő az, bár mintha már egy kis kétségbeesés is beférkőzött volna a hangjába. Nagyjából lefordítom elcsukló szavait, miszerint azt szeretné, hogy a terminálját kapcsoljuk be a hálózatba. Persze, semmi akadálya; mondom is neki, hogy addig nyugodtan hetyeghet a technikusával. Lerakja. Semmi humorérzéke sincs. Megint tíz perc múlva a szerelő szól ide, hogy a szoba összes vezetéke halott. Mondom neki, hogy mindjárt megnézem, majd visszadugom az Ethernetjét, telefonját és Appletalkját. így már csak az RS232 maradt… A következő tizedik percben ismét a telefon kelt fel szunyókálásomból. Megint a szerelő az, amint a titkárnője előtt hatékonynak akarja feltüntetni magát. Panaszkodik, hogy az RS232 még mindig nem jó. Kivágom magam, azzal, hogy biztos tönkrement a vezeték vége, és megkérem, hogy rakjon fel újat. Hallom a >snip!< hangot mikor letépi a régit, majd a recsegést, ahogy férfiasan a fogaival tisztítja a vezetéket. Rákapcsolom az áramot a vezeték felém eső végére. Amint meghallom, hogy >ERRRRRREEEERRKKK!, Máris tudom, hogy a leltárhiány” többé nem fog problémát okozni. Ismét egy gond, amit a Pokoli Operátor távirányítással és véglegesen megoldott. Nos, igen. Piszkos, büdös, sintérmeló, de valakinek ezt is élveznie kell, nem? Egyenlőre ez az utolsó rész amit Simon, a Pokolból Futtatott Operátor megírt. állítólag egy még pokolibb rendszeradminisztrátort láttak a környéken, bár a hírek nem vehetők megalapozottnak, mert számítógépen keresztül terjedtek el… 29