A pokoli operátor újra kísért

A Pokoli Operátor Kedvencekhez Ser

Ne kérdezzétek, hogy hogyan kerültem újra ide. Egyszerűen csak itt vagyok és kész. Legyen elég csak annyi, hogy a vezetés nem nézte jó szemmel azokat az információkat amiket összeszedtem a legráfizetésesebb felhasználóinkról. Főleg miután megtalálták a poloskákat a főnök irodájában. A fene se tudta, hogy ez azzal szórakozik, hogy állandóan kutat a helyiségben.

Na száz szónak is egy a vége, újra itt vagyok a nyeregben. Sajnos ez azt jelenti, hogy eggyel több operátor van a gépteremben. Miután bezárom a szalagtár ajtaját, ez a probléma is megoldódik. A kopogás és kiabálás abbamarad egy pár óra múlva. Azt hiszem ez a helyiség tényleg légmentesen zárt. Hogy köszöntsem magam újra a hivatalban, körbeküldök egy üzenetet, hogy a rendszer tíz perc múlva leáll, majd öt perc múlva lekapcsolom a gépet.

Imádom ezt csinálni. Boldogan figyelem a gép merevlemezaktivitást jelző lámpácskáit, miközben a gép az indulás hibajavítási fázisába lép, ahogy letörli az összes journal fájlt. érdekes, hogy minden indulásnál mennyi szabad helyünk van…

épp elindítom a DOOM-ot, mikor a telefon csöng. Mi a szösz, már tisztára hiányzott, míg nem voltam itt. Fel is veszem gyorsan.

- Gépterem - mondom.
- EZ NEM VOLT TíZ PERC!!! - üvölti a kagylóból egy hang.
- Mi nem volt tíz perc? - kérdem a legnyugodtabb hangomon. Látom, hogy a távollétem alatt a dolgok nagyon elfajultak. Pedig ahogy mindig is mondottam volt, az ember jobban teszi, ha ritkán kényeztet és sűrűbben szórja az rm -r parancsot…
- TUDOD TE AZT! Azt írtad, hogy tí… >szünet< …Ummm, kivel is beszélek?
- Itt az Operátor beszél; miért, kit várt?
- Darren? Darren te vagy az?
- Nem, nem. Darren sajnos jelenleg nem elérhető.
- ó. és nem tudja véletlenül, hogy mikor jön vissza a gépterembe?
- Valószínűleg a következő biztonsági mentésre itt lesz - valamikor 2007 felé, ha jól sejtem.

Azon gondolkozik, hogy megkérdezze-e tőlem, hogy visszaállítanám-e az elveszett dolgait. érzem. Hagyom, hogy rágja magát egy kicsit.

- Csak ezt akarta kérdezni? - kérdem édesen, mint a cukrozott epe.
- Hát… nem, nem számít.
- Persze, hogy nem. Megnézzem, hogy a könyvtárában minden rendben van-e? - súgok neki.
- Megtenné? Kicsit még új vagyok a rendszeren, nem tudom, hogy hogyan kellene csinálnom.
- Persze mi is a loginneve?

Hallom, hogy mindene azt sikoltozza, hogy ne mondja meg - a körülötte lévő emberek is sikoltoznak, hogy ne mondja meg.

Megmondja.

- Oké. Ahogy elnézem minden rendben van a könyvtárában! - mondom neki.
- IGEN? NAGYSZERű!

A hangjából csöpögő megkönnyebbülés szinte undorító.

>clickety< >clickety<

- Igen. Mind az xdefaults, mind a newsrc rendben van.
- De … De mi van a megfigyelési adataimmal?
- Tessék?
- Körülbelül tíz fájl volt a kutatási könyvtárban. Olyan adatok, amit évek alatt gyűjtöttem össze.
- ó. Hát, én semmit sem látok. Lementette valahová?
- Tettem egy másolatot a barátnőmhöz…
- Loginneve?

- Hmm… >szünet< …

Megteszi?

Meg.

Mint amikor úthengerrel versz be egy szöget.

>clickety clickety<

- Nem, ott sincs semmi. ó! Egy pillanat, van itt valami, ami akár az is lehet; elég nagy. Azt hiszem meg kéne próbálnia bejelentkezni és megmenteni.

összehúzok cat-tal vagy ötszáz oldalnyi szemetet és bevágom a barátnője könyvtárába kutats.j névvel.

- Hogyan tudom megtenni?
- Oké; be tud már lépni?
- Igen, azt hiszem… Rendben, beléptem.
- Tuti, csak annyit kell tennie, hogy a mailer programon keresztülfuttatja, hogy az lecsippentse a nyolcadik bitet, különben a visszaállítás logikai hibával kiakadhat.

>BUTA MóD BEKAPCS<

- ó… Tehát mit kell tennem?
- Be kell írnia azt, hogy 'mail root < kutats.j'
- Rendben, csinálom!
- áLLJ! Az orrával kell gépelnie!
- M..? Micsoda???

Felcsapom a kifogásnaptárt. „HARDWARE NYOMáSHIBA”

- Ezt amiatt kell csinálnia, mert a gép rosszul viselheti, ha túl erősen gépel. Tudja ez, ha szárazak a maga ízületei, elektromágneses indukciót eredményezhet.

>BUTA MóD VéGéRVéNYESEN BEKAPCS<

- Ahha. Oké…
- Namármost. A parancsot húsz alkalommal kell beírnia.
- Persze, persze…

Leteszi.

Gyorsan felhívom a biztonságiakat.

- Hé! Van egy őrült a laborban. Az orrával gépel. Azt hiszem fegyver is van nála…

Három perc múlva hallom a lövéseket. Törlöm a könyvtárát, elvégre már úgysincs szüksége többé rá.

A telefon ismét csöng. Anyu az.

- Szassz anyu, mi a gond?
- Simon, van egy kis problémám a munkámmal. Azt hiszem a floppy amin a személyes dolgaim vannak, hibás.
- Aha. Oké. Ugye van nálad egy kis körömlakklemosó, meg olyan a kis vattacsomócska, amivel az ember a fülét pucolja?
- Igen.
- Na, akkor húzd ki a lemezt, és pucold le azt a barna valamit, ami a benne lévő izén van; ez piszkítja be a fejet. Addig csináld, amíg egy csinos kis tiszta fehér lapocskát nem látsz benne.
- ó! Köszi Simon!
- Nincs mit. és anyu, emlékszel mikor nem engedtél át a szomszédba videózni öt éves koromban?
- Igen, miért?
- á, semmi… 29

A pokoli rendszeradmin
Előző poén A pokoli operátor véglegesen utolsó napja
Következő poén

LINKAJÁNLÓ: Nem unod még? Olvass még több viccet!

A Pokoli Operátor

A pokoli operátor véglegesen utolsó napja

Elég meleg a mai délután itt a gépteremben. Nem t'om miért, talán vissza kéne kapcsolnom a klímát, de a fenébe is, tisztára meg vagyok fázva, melegnek kell lennie, ha be akarok menni.

Kikeresem a mai napra rendelt kifogást. „Hitelkártya által gerjesztett mágneses interferencia” Elég misztikus ahhoz, hogy ne tudjanak belekötni.

A telefon csöng.

- Haló, gépterem - mondom.
- Szia! - kezdi a hívó. - Szeretnélek megkérni benneteket, hogy rakjatok be legyetek szívesek négy mega RAM-ot a gépembe. Most vettem a városban egy fickótól, és gondoltam ti meg tudnátok csinálni nekem.
- Nos, rendes körülmények között meg tudnánk, de sajnos most a műszerész fiúk el vannak foglalva azzal, hogy lángvágóval kinyissák a szalagtárolót, mert valami bűz szivárog onnan. De szerintem te is be tudod tenni.
- Igen? én azt hittem veszélyes - mondja.
- Ugyan már, csak annyira, mint házban lakni. Csak ne felejtsd el, hogy kivedd a chipeket abból a műanyag zacskóból, mielőtt összeragadnának.
- Igen? Miért tennék azt?
- Ugye hallottál már sztatikus RAM-ról, nem?
- Igen…
- Namármost, mi a fenének rakják ezeket antisztatikus zacskókba? Elég gyanús, nem? Lehet, hogy a tieid már rég összeragadtak, szerintem jobban jársz, ha azonnal kiveszed őket.

>BUTA MóD BEKAPCS<

- ó! >crinkle crinkle< Oké. Most mit tegyek?
- Csak annyit, hogy meg kell szabadulnod a töltéstől, amit valószínűleg már a RAM-ok is megkaptak; végül is nem akarod a gépedet felrobbantani, ugye? Vegyél le minden gyapjút magadról, és cseréld ki nylonra. Utána fésüld meg magad egy párszor, és rakd a chipeket a fésűbe, hogy ott készenlétben legyenek. Kapcsold be a géped, aztán a bent lévő memóriát húzgáld ki-be körülbelül tízszer, hogy a dugasz bemelegedjen. Aztán rakd be az újat, kapcsolgasd be a gépet egy pár tucatszor, és ezzel minden meg van oldva.
- Hé, köszi!
- Szóra sem érdemes, értetek vagyunk.

Elindulok ebédelni - elvégre már vagy tíz perce folyamatosan dolgoztam -, miközben elhaladok a tanulók laborja előtt. Masszív csipogás hallatszik az egyik gép felől. Vagy egy image fájlt nézett meg a gazdája szövegesen, vagy pedig ráeresztette a fingert az accountomra, amivel magára szabadította azt a core fájlt, amit átneveztem „.plan”-re. Mire kiválogatja a dolgait addigra már az egész gépideje letelik. Ejj, de kár.

Visszatérek az ebédből egy pár óra múlva, és becsusszanok a Usenet hírei közé, az alt.binaries.pictures.erotica területre, majd letörlöm az igazán hosszú képek harmadik és negyedik részét. Persze csakis azután, hogy lementettem őket magamnak és rámásoltam a legutolsó felhasználó backup szalagjára.

Aztán felkészülök, hogy megnézzem a frissen kivett videófilmeket, azzal, hogy kikapcsolom a nyomtatókat, kihúzom a telefonokat, mikor észreveszem, hogy a videómat valaki eltüntette. Hmm, valaki itt kutakodott, míg nem voltam itt…

Diszkréten utána érdeklődöm néhány helyen az esetnek, „rm -r”-rel fenyegetőzve, és ki is derítem, hogy a főnök titkára orozta el. Le is suhanok, hogy visszakérjem. Csakis akkor, mondja, ha aláírom a KöNYVET, amiben megmondom, hogy mikor viszem vissza, hány percnyi filmet akarok vele megtekinteni, és vajon PAL, vagy NTSC-t fogok-e nézni, satöbbi. Azután ő majd ezt felviszi az ő személyes számítógépére (amihez hozzá sem nyúlhatok, mert nem tartozik hozzánk), amiből színes grafikonokat tud arról készíteni, hogy ki nem dolgozik az osztályon.

Megmondom neki, hogy ez soha nem fog visszakerülni - elvégre én voltam az, aki korábban belevágta a kalapácsát, ezért nekem kell, hogy a tulajdonomban legyen az a nyavalyás masina. Azt mondja nekem, hogy ez teljességgel elfogadhatatlan, és nekem másik videót kell magamnak találnom, mert erre neki huszonnégy órán át szüksége van, hátha kell valakinek. és mivel minden este a PC-jét hazaviszi magával, ne is gondoljak semmiféle hamis kölcsönigazolásra. Ebből már látom, hogy valójában mi folyik itt - egy alig álcázott próbálkozás arra, hogy a hatalom székét (az operátori szobában) megszerezze a Pokoli Titkárnő.

úgy döntök, ezt a pontot neki adom. Elvégre elég jó titkárnő. általában húsz százalék alatt van azon levelek száma, amit a megfelelő levelesdobozba tesz, mikor a posta megérkezik.

Következő reggel, mikor kettőre beérek három figyelmeztetést találok az asztalomon, amikben további dolgok iránt érdeklődnek, amik a gépteremben vannak javításra váróként elkönyvelve. Az a lökött technikus szigorúan titkos információt juttatott ki, az iránti törekvésében, hogy lefektesse a titkárnőt. Kár érte, pedig már kezdtem megkedvelni. Találok még egy kis papírkát, amiben a nagyfőnök felhatalmazza a nőt, hogy nyomozzon.

Mindezek mellett látok még egy kis fecnit, amin kijelenti kedvenc billentyűszagú boszorkányom, hogy huszonnégy-órás belépési kulcs kell neki a gépteremhez.

ISMéTELTEN rájövök, hogy ezeknek még egy icipici pontocskát sem szabad hagyni. Utánanézek a csaj RS232, Ethernet, Appletalk és telefon port címeinek, és kipakolom a hubból. Lerúgom a biztosítékot a hálózatán csakúgy mint a világításáét. Aztán már csak egy pár drót lecsupaszítása van hátra, és már lehet is bedugni…

Pár perc múlva csörög a telefon.

- MI TöRTéNT A SZOBáMMAL?! - nyikorog titkárnőcském.
- A szobájával? - kérdem ártatlanul, kedvesen, miközben a telefon alapján leellenőrzöm, hogy hová költözött. Aha! Csak ide a folyosó végére.
- Igen, az éN SZOBáMMAL. Elment az áram és minden lehalt.
- Uram atyám! Mit csinált, mikor elment az áram? Csak nem valami butaságot?
- Nem! Dolgoztam a PC-men!

Ahogyan kihangsúlyozza, hogy a PC az övé, tisztára megőrjít.

- Az ön saját PC-jén? - kérdem.
- Igen!
- Az ön saját nagyon személyes PC-jén?
- Igen… - Ez még nem tudja mit akarok…

és most megmutatom neki a Pokoli Operátorok egyik alapvető törvényét, miszerint a Pokoli Operátor nem csak győzni szokott. Győzni bárki tud. A pokoli Operátor győz, és totálisan DEMORALIZáL. Ez az igazi győzelem.

- Remélem a gépét kikapcsolta, mielőtt felhívott.
- Miért? - kérdi, egy kissé bizonytalanul.
- Csak azért, mert az ön saját, külön bejáratú, személyes tulajdona nem része a cég biztosítási elképzeléseinek. Teszem azt véletlenül egy kis túláram lépne fel, isten tudja csak, hogy mi történhetne egy ilyen értékes, érzékeny személyes szerkezettel mint…

Hallom, ahogy nagyon halkan melléteszi a telefont és lábujjhegyen visszasprintel a szobájához. Miközben többször levágom a biztosítékát, elgondolkozom azon, hogy mit is fogok délután a videón nézni. Mivel még mindig a telefonon csüngök, hallom a háttérből a nagy durranást. A PC-je összepiszkította magát.

Tíz perccel később csöng a telefon a kontrollszobában. Persze ő az, bár mintha már egy kis kétségbeesés is beférkőzött volna a hangjába. Nagyjából lefordítom elcsukló szavait, miszerint azt szeretné, hogy a terminálját kapcsoljuk be a hálózatba. Persze, semmi akadálya; mondom is neki, hogy addig nyugodtan hetyeghet a technikusával. Lerakja.

Semmi humorérzéke sincs.

Megint tíz perc múlva a szerelő szól ide, hogy a szoba összes vezetéke halott.

Mondom neki, hogy mindjárt megnézem, majd visszadugom az Ethernetjét, telefonját és Appletalkját. így már csak az RS232 maradt… A következő tizedik percben ismét a telefon kelt fel szunyókálásomból. Megint a szerelő az, amint a titkárnője előtt hatékonynak akarja feltüntetni magát.

Panaszkodik, hogy az RS232 még mindig nem jó. Kivágom magam, azzal, hogy biztos tönkrement a vezeték vége, és megkérem, hogy rakjon fel újat. Hallom a >snip!< hangot mikor letépi a régit, majd a recsegést, ahogy férfiasan a fogaival tisztítja a vezetéket. Rákapcsolom az áramot a vezeték felém eső végére. Amint meghallom, hogy

>ERRRRRREEEERRKKK!,

Máris tudom, hogy a „leltárhiány” többé nem fog problémát okozni. Ismét egy gond, amit a Pokoli Operátor távirányítással és véglegesen megoldott.

Nos, igen. Piszkos, büdös, sintérmeló, de valakinek ezt is élveznie kell, nem?

Egyenlőre ez az utolsó rész amit Simon, a Pokolból Futtatott Operátor megírt. állítólag egy még pokolibb rendszeradminisztrátort láttak a környéken, bár a hírek nem vehetők megalapozottnak, mert számítógépen keresztül terjedtek el… 29

A pokoli rendszeradmin

Beérek az irodámba, és mivel ez az első napom – szeretnék jó benyomást kelteni – a bejövő leveleimet kidobom a kukába. Na, ez az, amit én hatékonyságnak nevezek.

Felhív a nagyfőnök és közli, hogy mostanában nagyon sok a panasz a gyakorló pokoli operátorra. Megkérem, hogy az összes hívást továbbítsa nekem, majd én foglalkozom az üggyel. Felhívom az operátort, hogy sürgősen jelenjen meg az irodámban.

Két héttel később előkerül, mikor is megmutatom neki az eddig felgyülemlett bejelentéseket.

– Hetvenhárom panasz az első három hét alatt! – üvöltöm. – Ez persze jó – de NEM ELéG jó! Naponta legalább tíz panaszt akarok hallani rólad – LEGALáBB. Na, most akkor hadd lássam, mit csinálsz rosszul. Ha felhív egy felhasználó – mit teszel?

– Kiölöm? – kérdi a PO.
– NEM! Hogyan ölhetnéd ki, ha egyszer nem tudod a loginnevét. Az első feladat: megszerezni a loginnevet. Aztán mit csinálsz?
– Kiölöm?
– NEM! Először meg kell kérdezni, hogy mi a problémájuk.
– Miért?
– Mert akkor később hivatkozhatsz arra, hogy nem magyarázták el rendesen. Nagyszerűen véd – mindig bejön. Teszem azt, egy felhasználó felhív, hogy panaszkodjon. én meghallgatom a problémájukat, majd azt mondom: „ó, én azt hittem, hogy mikor azt mondta a PC-je nem működik, azt gondolta, hogy miként tehetné meg a PC-jével azt, hogy az soha többé ne dolgozzon, és az összes adatát is letörölje.”. Mindig ez történik. Aztán mikor vinnyog, csak megmondom neki, hogy nagyon sajnáljuk, majd ha végeztem, hamisítok neki egy kis CPU használati időt, hozzácsapom a számlájához, hogy az ne legyen kisebb, mint a perui nemzeti adósság. Tehát, miután meghallgattad a problémájukat, mit teszel?
– Kiölöm?
– NEM! Ezután ki kell találni valami kifogást. Van kifogásnaptárad?
– ó, nincs…
– Uram atyám, és még ez mondja, hogy képesített operátor! Jobb lesz, ha mihamarabb beszerzel egyet. Addig is, itt az enyém. – Odaadom a sajátom, miközben felcsapom az első lapot – „ENTRóPIA”… Ezt nagyon szeretem.
– Tehát, miután elmondtad a kreténnek a kifogást, mit teszel?
– Kilövöm?
– IGEN! – (Azt hiszem ennek rögeszméje van) – és azután?
– Lerakom a telefont?
– NEM! Akkor mindig vissza fognak hívni, amint a probléma újra fellép. A te feladatod az, hogy féljenek a telefontól. Miként tudnál dolgozni, ha állandóan hívnak. Tehát, meg kell fizetniük a telefonért. Mit tennél ezek után?
– Letörlöm a dolgaikat?
– Igen, kezdetnek nem rossz, de akkor meg azért hívnának, hogy újabb dolgokat rakjál fel nekik. Te azt akarod, hogy többé ne hívjanak. Mit teszel?
– Szidom az anyjukat?
– Nem. Azt hiszem bemutatót kell tartanom. Van nálad tollbetét?
– Igen.
– Látod azt a fali csatlakozót? Dugd bele a betétet.
– De áram van benne!
– Azt hiszed, hogy bedugatnám veled, ha lenne benne?
– ó – >fiddle< >fiddle< >BZZZZZZZEEEEERT!<

Hát persze, hogy be. Nem volt jó semmire a figura.

Második feljegyzés

Ma hallgatom meg az új operátori állásra jelentkezőket, s mivel én vagyok a Pokoli Rendszer adminisztrátor, magasak az igényeim. és mint Ex-Pokoli Operátor, az igényeim még magasabbak.

Behívom az első jelentkezőt.

– Oké – mondom. –Akkor most felteszek néhány kérdést, hogy felmérjem a tudásod a számítógépek és a hálózatok terén, különös tekintettel a gyakorlatra.
– Persze.
– Rendben. Első kérdés. Hogyan tudod megakadályozni, hogy valaki a levelezésbe csúnya leveleket juttasson be?
– Lezárom az accountjukat.
– Jó. Részletesebben?
– Kiürítem a könyvtárukat, megváltoztatom a jelszavukat, és az összes mentésüket letörlöm.
– Kiváló. Mi az a killfile?
– Hmm. Ez egy olyan lista, amiben loginnevek, levél tárgyak, news címek vannak feltüntetve, amit az olvasó program automatikusan átugrik, így nem kell szemetet olvasnom.
– Nem. Emlékezz vissza, engem a gyakorlati oldal érdekel. A killfile arra szolgál, hogy a kiölendő loginneveket tárold.
– ó, persze, bocsánat.
– Sebaj. Mi a DCE?
– Delete, Close, Erase.
– Jó! Mi a DTR?
– Don't Try to Ring. Az operátorok jelszava.
– Nagyszerű. DBMS?
– Don't Bug My Supervisor. Talán az egyik legfontosabb rövidítésünk.
– Naná, hogy az. Oké. Egy felhasználó felhív, és arra panaszkodik, hogy egy másik felhasználó szexuális indíttatású leveleket írogat neki. Mit teszel?
– Lementem a leveleket, törlöm a panaszkodó loginját (véletlenül), majd megzsarolom a küldőt azzal, hogy elküldöm őket a szüleinek.
– Jó, azt hiszem meg fogsz felelni. Fogd csak meg ezt a drótot!
– Köszönöm, inkább nem.
– Kiváló. átmentél a vizsgán. Holnap kezdhetsz is. Légyszíves azon az ajtón menj ki, hogy ne zavard a többi jelentkezőt.

BZZZZZEEEERETTT!

áram a kilincsben. Erre mindig ráfutnak. Talán a „Panasziroda” felirat vonzza őket mint a lepkéket a lámpa…

Kilököm a hullát az ablakon.

– KöVETKEZő…

A pokoli operátor teremtése

A teremtés

Rohadtul unatkozom. Tudjátok mennyire tud unatkozni az ember, mikor a meló csak megy, megy a maga útján, semmi érdekes nem történik, aztán hallgatod a benti rádiót, amin csak EGY szerencsétlen URH állomás szól, de az is csak azért, hogy a város leggagyibb adója legyen, mindig csak maximum 5 számot játszik, és ezek közül a „You're so Vain” az egyik; ami ugyan nem egy olyan rossz szám, feltéve, hogy nem hallod egy évig naponta háromszor, ráadásul MINDEN alkalommal, amikor leadják, az a kretén bemondó elmeséli, hogy az egész Warren Beaty-ról szól, no meg hogy most ő kivel szokott lefeküdni, valami olyan tramplival, akinek juice van a lábujjai között, és az ember nemhogy nem esne bele szívesen, de még találkozni is nehezen akarna. és MINDEN alkalommal amikor Warren Beaty terítékre kerül, valami állat megemlíti, hogy azelőtt Madonnával is járt, és hogy látták-e már az „In Bed With Madonnát”…

AZTáN valaki MáS benyögi, hogy „Tulképp nem is Warren Beaty-rol van szó, hanem James Taylorról”, mire az első fazon azt mondja „Mi? James Taylor egy ágyban Madonnával?”, mire röhögni kezdenek, mire én előrántom a Magnumomat a fiókomból amit arra az esetre tartogatok ha valaki egy olyan száraz viccen nevetne, amibe külön szökőkutat kellene építeni, és a köz érdekében szétloccsantanám a fejét. Látom. Erre a mondatra csak valakinek a vérével tehetek pontot.

Szóval mostanság kevés a látogató, a winyók csak telnek, telnek, úgyhogy már csak a teljes backup van hátra mielőtt hazamehetnék.

Hogy feloldjam az unalmat, előkapok egy kis vasreszeléket, beleszórom a terminálom hátuljába, és megvárom míg elszikrázik (ami nem is tart olyan sokáig), majd hívom a szerelőket, és bejelentem a hibát. Néha küldenek olyasvalakit is, aki érti amit csinál, de sokkal jobban szórakozom, mikor nem - ami igaz az esetek 98%-ára.

Meg is jön a szerelő, és ez tuti, hogy új! Ezt onnan tudom, mert a belépőjén a fotó TéNYLEG úgy néz ki, mint ő. Nem úgy, mint a főmérnöké, akinek a fényképe még fekete-fehér (ő aztán tényleg vén róka).

A szerelőink mindig szépen öltöznek fel: nyakkendő, meg minden, mivel azt hiszik, hogy az emberek már azért is rá mernek bízni egy milliós berendezést, mert nyakkendője van.

Mivel úJ és EGYEDüL van, látszik, hogy csak arra szolgál, hogy valaki a szerződésben kikötött négy órán belül odadugja a hibához az orrát. (Egyre jobban tetszik az ügy). Az ilyenek általában annyit értenek a dologhoz, mint amennyire egy valamire való hacker be tud illeszkedni a társadalomba. A legfőbb munkájuk az szokott lenni, hogy megnézzék, a 220-ba be van-e dugva és be van-e kapcsolva a masina, aztán felhívják a központot „alkatrészért”. Az igazán igyekvők még a gép fedelét is leveszik, hogy úgy tehessenek, mintha ismernék az alkatrészeket.

- Szóval lehalt a terminálja? - kérdi szépen.
- Ja - mondom neki, és beviszem a gépterembe.
- Melyik? - kérdi zavartan, mert csak az egyik füstöl.
- A hármas modell az - mondom, ügyelve, hogy ne segítsek neki.
- Aha! A jó öreg hármas modell! - mondja tudálékosan, miközben fingja nincs mi az a hármas modell, meg hogy melyik az a három gép közül, ami nem meglepő, mivel most találtam ki az egészet. -Rengeteg problémánk van a hármas modellekkel - bólint. - Tehát mi is történt?

Igyekvő, de nem elég jó. Nem mondom el neki.

- Egyszerűen csak lehalt - luser módra váltok.
- értem. Azért el tudná mesélni, hogy pontosan mi történt és abból talán ki tudom találni, hogy mi lehet a gép baja?

Nagyon ügyes. Azért én még fennhagyom a horgon…

- Nézze, nekem most el kell mennem vécére. Ott van a nyavalyás - mutatok a villanyrezsóra.
- De hát az egy villany… - kezdi, de megakad. Mivel kezdő, elképzelhetőnek tartja, hogy a cégnél van egy pár olyan terminál, ami hasonlít a rezsóra. Bekapja a csalit.
- Bocsesz, - mosolyog, - egy pillanatra azt hittem, hogy egy kettes modell!

Elég jó mentség, de ezzel nem ússza meg.

- Nem, a kettes modell egyáltalán nem így néz ki. EZ a kettes modell - mutatok a kávéfőzőre.

Bólint és én otthagyom, ami azt jelenti, hogy darabokra kell szednie, különben tudja, hogy úgysem hinnék neki. Adok neki egy pár percet, hogy szétkaphassa, mint Foki a rongyot, majd visszaflangálok.

- No, hogy áll a dolog? - kérdem érdeklődve.
- Hát, úgy tűnik, processzorhiba… - mondja, miközben csavarhúzóval feszeget egy alkatrészt.

…Annyira koncentrál, hogy nem veszi észre, hogy bedugom a hálózatba.

- Nem kellene valami földelő kábelt viselnie? - kérdem ártatlanul.

Mikor azt hiszi nem látom, megfogja a keretet. - á nem gond, jól le vagyok én földelve.

- De mi van akkor ha hirtelen egy nagy áramütést kap? - kérdem még ártatlanabbul.
- ó, semmi gond - mondja - úgysincs bedu…

click

BZZZZZZZZZZEEEEEEEERRRRRRRT!

Plotty…

Felhívom a szerelők diszpécserét…

Juhé, Rhonda az!

- Hé, Rhonda! Szükségem lenne egy másik szerelőre és egy új rezsóra, mert az emberetek valami okból kifolyólag szétkapta a mostanit anélkül, hogy kihúzta volna.

Rhonda ismer engem. Ez idén már a harmadik hívásom, és az ő harmadik emberük.

- De nagy fasz vagy - mondja mérgesen.
- Tudod mit Rhonda? Gyere és megnézzük azt a hármas modellt… ha? 29

A pokoli operátor - 3. rész (következő napok)

9. nap

épp autózgatok befelé a munkahelyre, mikor megragadok emögött a vén pacák mögött, a klasszikus pokoli lassú sofőr mögött, akinek az autóján csak a húszasig van kikopva a kilométeróra, a sarkokon meg kettővel fordul be. Kidudálom a lelkem is, de valószínűleg a hallókészüléke le van tekerve nullára, úgyhogy itt ragadtam mögötte.

Megjegyzem a rendszámát. Az igazat megvallva, az elmúlt tizenöt és fél percben már percenként hatvanszor megjegyeztem. Affene… affene… Azt hiszem megint bele kéne turkálnom a rendőrségi adatbázisba, és be kéne raknom az öreg kocsiját, mint frissen lopottat amit a városszéli fegyverkereskedők vittek el.

Beérek a melóba. Felcsapom a kifogásnaptárat. „ELEKTROMáGNESES SUGáRZáS AZ űRBELI SZEMéT MIATT” Elég kellemes. Azt hiszem jó nap lesz ez a mai.

Belépek a „ROHADéK” loginra, (a segítségkérő loginnév), és megnézem a postát. Három új levél. Az első 117 soros, valószínűleg tiszta nyavalygás. A mindenit. Ezt utálom. Ahelyett, hogy elmondanák, hogy szükségük van egy kis helyre, leírják, hogy miként oldják meg a hülye feladataikat a tanáruknak, és hogy már tegnapra kellett volna, és már rég kész lenne, de a nagybácsikájuknak most szedték le a herpeszét, és túl sok vért vesztett, emiatt be kellett rohanni a kórházba… stb., stb. Letörlöm.

A második üzenetet olyan emberke küldte, aki még nem igazán tudja kezelni a levelezést, ezért teljesen üreset küldött. Válaszolok rá, hogy: „Semmi gond, jövő keddre meglesz.” Remélem fontos volt…

Az utolsó üzenetet meghagyom holnapra, elvégre a szombat egy unalmas nap, legyen egy kis munkám akkorra is.

Csöng a telefon. Pedig azt hittem, mára már ennyi elég.

Kihangosítom, majd berakok egy pizzát a mikróba.

- Igen? - kiáltom.
- Valami gond van a boot diszkemmel. Nem tudok belépni a rendszerre.
- Magánál van a lemez?
- Persze!

Leugrom érte, majd berakom a pizza mellé öt percre, ULTRA-NUKE fokozatra.

Hat perc múlva visszatelefonál.

- Még mindig nem működik, ráadásul kerreg amikor beteszem, és még büdös is.
- ó, A FRANCBA! Már megint az elektromágneses sugárzás, amit a szemét okoz az űrben!
- Tényleg? Azt hiszem hallottam már erről. (Ez nem normális!!)
- Hát igen, azt hiszem új lemezt kell vennie.
- ó semmi gond, a régi már úgyis kezdett kopni. De azért köszönöm.
- Persze, nincs baj. és ne feledje, hogy futtassa rajta az FDISK-et, mikor sok adat van rajta, a vírusvédelem érdekében…
- Persze, meg fogom tenni! Köszönöm!
- Nincs mit - ez a munkám!

Az xcbzone nagyon lassan fut, ezért kiirtok egy csomó felesleges adatbáziskezelő processzt és visszatérek a játékhoz. Na így már sokkal jobb.

Nem egyszerű az élet itt a fronton, mindig csak a meló, meg a szakadás…

Leugrom a kávézóba egy kis kétórás uzsira - olyan kedvesek ott hozzám. Azóta legalábbis, mióta valahogy bejelentődtek az áNTSZ gépére… Fura. Felkapok egy pár doboz kokát, valami sajtosat, aztán visszarobogok az irodámba, egyenesen át az elsősökön, akik a számítástechnika alapjait tanulják. Végignézek az osztályon, és valami feldereng bennem. Itt egy elsős osztály és egy árva tanár sincs velük.

NEKEM ITT SEGíTENEM KELL!!

Megállok az osztály előtt.

- Rendben, én vagyok a maguk helyettes demonstrátora és ma félre fogjuk tenni az előzetes terveinket fél órára, hogy a REMARK, vagy ahogyan azt a számítógépes rövidítések világában ismerik, az rm funkcióról meséljek…

Tanárnak kellett volna mennem - mindig olyan jól megtalálom a helyem ezekkel a diákokkal…

10.nap

Ma meghívtak egy órára, hogy vendégként tartsak előadást a „Számítástechnika Alapvető Műveletei”-ről, ezért miután Sam a szemetes kezeiben hagyom a géptermet, lemegyek.

Az óra megkezdődik és rendben lemegy, majd a végén a diákok kapnak tíz percet arra, hogy kérdéseket tegyenek fel egy igazi operátornak.

Magamhoz ragadom a tollam és papírom.

- Kérem, mielőtt ezt elkezdenénk, megkérnék mindenkit, felszólalás előtt mondja meg a loginnevét, hogy minél jobban, hatásosabban tudjak a kérdéseikre válaszolni. Köszönöm. - Az óraadó hálásan rám néz. A személyes érintkezés valahogy mindig meghatja őket… - Első kérdés? Maga ott…
- Mit gondol a megosztott rendszereken lévő felhasználók egyéni titoktartásáról?
- Mi is a loginneve?
- CMS1103

>Scratchy scritch<

- Számítógépes titkok… Hmmm. Ez tényleg fogós kérdés. Arra gondol, hogy nem szabadna elolvasni azokat a szexuális indítékú leveleket, amiket az osztályfőnökével váltogatnak?
- AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAGGGGGGGH!
- Ah. Nos, úgy tűnik barátunk távozott - biztosan rossz TöKéLETESEN VéLETLENSZERű példát választottam. Maga ott?
- CMS1136. Arra lennék kívá…
- ó igen, 1136 az egyetlen az egyetemről akinek jár az alt.sex.buggery.by.sailors.dressed.in.mums.clothing terület.
- Csakis, és kizárólag kutatási célból!
- Ebben biztos vagyok. Bár azért elég sok történetet mesél el, ahhoz képest, hogy csak kutat…
- NNGggggAAAAAAAAAAAAAAAGGGHGH!
- A következőt kérem…

…

Két perccel később az előadóterem üres. Az a baj ezekkel a nyavalyás tanulókkal manapság, hogy nem akarnak tanulni.

Visszamegyek a gépterembe, ahol Sam megint elaludt a konzol mellett. Azt hiszem a munkámra pályázik. Megjegyzem magamnak, hogy beleturkáljak a bérlistájába, és töröljem a biztosítási befizetéseit. Az ember soha nem lehet elég óvatos.

Visszarakom a telefont a helyére. A mai napon először. Ez a retek azonnal elkezd csörögni. Ebből elég ennyi, gyorsan átirányítom a 07-re, hogy ott folytassa. Ez majd megtanítja őket. HOPPá! Majdnem elfelejtettem a mai napra rendelt kifogást. „Statikus elektromosság a nylon alsónemű miatt” - nem jó, kikerülhető, bár egyes esetekben hajlamos lennék helyszíni kiszállásra. á, nem éri meg a fáradságot. Választok egy másikat. „STATIKUS ELEKTROMOSSáG, MűANYAG VONALZó MIATT” Na EBBEN aztán van kihívás!

Visszakapcsolom a telefont, majd a szemetest a printer kimenete alá tolom. Még egy meló letudva. A telefon felcsörren. Végre! Ez nagy fogás lesz…

- Heló?
- Szia, meg tudnád mondani, hogy miként kell helyesírásellenőrizni a dokumentumomat?
- Persze, csak írd be azt, hogy „spell”, majd a fájl nevét.
- Köszönöm.

Hű, de nagyon kedves vagyok ma reggel. Persze, mivel tudom, hogy az általam írt spell inkább hibákat tesz be a szövegbe, ahelyett, hogy kivenné őket. Ilyesmi, hogy azt, hogy „kedves”, „te dög”-re fordítja, meg ilyenek. Jó, mi?

A telefon csöng - már megint ő.

- Valami gond lehet az ellenőrző programmal.
- Ezt miből gondolod?
- Mert a fájlom tele van hibával!
- Szerintem pedig nem a program a hibás. PC-ről vagy bejelentkezve?
- Igen, de…
- Kérlek, hagyd meg nekem a technikai diagnózist… Na, van műanyag vonalzó a közelben?
- Umm >nyelés<, igen…
- Na látod. Statikus elektromosság keletkezett a merevlemezeden, amit a vonalzód váltakozó elektrosztatikus mezeje gerjesztett - ugyanúgy, mint amikor a papírfecnik ráragadnak a vonalzóra, ha megdörzsölöd.

>BUTA MóD BEKAPCS<

- ó. és most mit kell tennem?
- Azt tudod ugye, hogy hogyan kell a papírt leszedned a vonalzóról, nem? Néhányszor odaütögeted az asztalhoz. Na, ugyanezt kell a PC-vel is tenni. Néhányszor, mondjuk hússzor, kb. 30 centiről ejtsd az asztalra.
- ó, Oké.

>crash<

>crash<

>crash<

- Um, a monitor elsötétült.
- Persze, azt kell tennie - csak így tovább. és ha végeztél, akkor ugyanezt tedd meg a képernyővel is. Az elektromosság oda is felmászhatott a vezetékeken át.

>crash<

>crash<

>crash<…

Leteszem. Felkelek, és lemegyek a külső laborba, hogy mézet tegyek a floppy meghajtókba, mikor egy Lee Harvey Oswald kinézetű ürge rohan oda hozzám, és lelő. Az egyetlen hang, amit hallok, az az exrendszergazda vihogása…

Később, a kórházban eszembe jut, hogy elfelejtettem megkérdezni a pacák loginnevét.

Majd minden elsötétül…

11.nap

Mikor a sötétség kitisztul és én kiérek az alagútból, feltűnt, hogy meg sem vagyok sérülve. Aztán mégiscsak. Lehetséges. Ezért még valaki megfi…

Meghaltam.

Persze egy igazi operátor ezt nem halálként könyveli el, hanem egy kiadós otthon töltött szabadságként.

öt másodperccel később megkapom azt a csekély 15 kV-ot a tüdőcsúcsom környékére. (Ezek a kórházi fiúk aztán tudják, mi a buli!)

A POKOLI OPERáTOR éLETBEN VAN!

Három héttel később, mikor már le tudok ülni a fenekemre, visszatérek a konzolhoz. A pihenés jót tett nekem, egyszerűen nagyszerűen érzem magam. Bepótolom lemaradásomat a posták terén, majd értesítem a diákokat, hogy visszatértem, úgy, hogy egy jelzés nélküli karbantartási leállást hajtok végre azzal, hogy belerúgok a reset gombba. (Ezt igazán szeretik).

Felcsapom a mára rendelt kifogást. „Globális felmelegedés” IGEN IGEN IGEN!!

Micsoda fogadtatás!

Hónap vége van, amikor általában az automatikus, levélben figyelmeztető programok elkezdenek csipogni a gazdáiknak. Emiatt visszaállítom a rendszeridőt hét nappal, hogy csend legyen, aztán lecserélem a printerben lévő friss szalagot egy három évesre, amiben lyukak vannak.

Végignézem a saját csigapostámat, és megnézem a Pokoli Operátorok havilapját, a „kill -9”-et, és végigolvasgatom a cikkeket. Van itt egy kis aranyos arról, hogy miként tegyük az OS/2-t lassúvá, unalmassá, de ez nekem tisztára úgy néz ki mint az OS/2 saját installációs utasításai…Na, de sebaj. átlapozok a PokOp varázsló rovathoz, hogy leadták-e a cikkeimet. Mindegyik itt van! Még az is, amelyikben arról a C fordítóról írok, amelyik véletlenszerűen sorokat töröl a forráskódból.

A telefon csöng.

- A PC-m képernyője elsötétült!!
- A hálózati kábel - mondom neki.
- Nem lehet, azt már megnéztem. Mikor bekapcsolom, nem csinál semmit!
- A hálózati kábel - mondom neki.
- Nem, azt már leellenőriztem, és rendben van. De a billentyűzeten nem villannak fel a fények, meg máshol sem.
- A hálózati kábel - mondom neki.
- ó, most veszem észre a kábel nincs jól bedugva!
- A hálózati? - kérdem.
- Igen… bocsánat.
- Sebaj. Legalább rendesen működik?
- Igen, azt hiszem. és sajnálom, MAGáNAK volt igaza végig!
- Persze, mostanában rengeteg ilyen hibával találkozunk, a globális felmelegedés miatt. Véletlenszerűen hőtágulást okoz ugyanis, és ez a szilárd halmazállapotú tárgyakban hőindukált mozgást eredményezhet.

Gondosan figyelek. Semmi. Más szóval: >BUTA MóD BEKAPCS<

- Bár ezt véglegesen meg tudja javítani - mondom neki.
- Igen? és hogyan?
- Egyszerűen csak sót kell kicsapni a fém érintkezőkön.
- ó! - (A BUTA MóD egyre keményebben érvényesül).
- Csak annyit kell tennie, hogy egy kis folyékony ásványi anyagot kell rá juttatnia. Van magánál oldott ásványi só ugye?
- ó, nincsen.
- Oké, sebaj. Csak vegye be azt a kábelt a szájába, ami a PC-be megy és nyalogassa meg. De ne felejtse el megpucolni, hogy ne nyeljen szennyeződést. és a monitort kapcsolja ki!
- Oké, csinálom.

>Fzzzt< >clunk!<

Hallom, ahogy a hallgató a földre esik. Kár beléjük a szabad kapacitás…

12.nap

Beérek a munkába, de egy kissé fáradt vagyok, ezért bedugok egy kis rezet a konnektorba, hogy levágjam a biztosítékot. A szoba sötétségbe borul, és a gépterem végre csendes.

Ezt már szeretem!

Melléteszem a telefont, és behúzom a függönyöket a megfigyelő ablakon. Most már igazán sötét van. Nem lennék meglepve, hogyha valaki csúnya balesetet szenvedne.

Kiemelek néhány álpadlókockát, majd felhívom a szerelőket, hogy a kisgép megint beadta a kulcsot. Ezután kicserélem a biztosítékot egy pár szögre, és leföldelem a rendszert. Az embernek nem csak várnia kell az eseményekre ugyebár, hanem elébe is kell mennie…

Tizenöt perc múlva a mérnök megérkezik, és beleesik a lyukba. Visszarakom a padlót, épp mielőtt a rendszergazda megérkezik (ez egy új, kedves egyén), aki azt mondja nekem, hogy figyeljek oda, még a végén valakinek baja esik a sötétben.

Bólintok, majd mondom neki, hogy igazán nem engedhetjük meg magunknak, hogy ennyit álljon a rendszer, és mi van akkor, hogyha csak felkapcsolom a biztosítékot, remélve, hogy nincs nagyobb gond. Miután felhívom a figyelmét a negatív publicitásunkra, megteszi rövid karrierjének utolsó döntését; azt mondja, csak csináljam nyugodtan.

Később, mikor a füst eloszlik, megnézem a kisgép füstölgő romjait. Nem valami kellemes látvány…

- Furcsa, hogy a biztosíték beragadt, nem? - mondom az ürgének később, mikor a csomagjait pakolgatja a szobájában. - Az esély csak egy a millióhoz volt. Kár, hogy valaki látta az egészet és feladta levélben a világnak. Még szerencséje lesz, ha egyáltalán autószámítógépekkel engedik majd dolgozni.

Visszamegyek a gépterembe, és visszakapcsolom a többi biztosítékot, hogy életre keljen az egész, majd nekiállok törölgetni a felhasználók levelei között. Kiszúrok magamnak egy szexuális jellegű levelet, amit az egyik kollégista lány írt a férfi úszócsapat egyik tagjának. Azt hiszem ez jó lesz. A feladó nevét átjavítom a dékánéra majd átmásolom a /etc/nologin névre, aztán a root logint megváltoztatom „Winker”-re és a jelszavát „lsdfjhsdf”-re, ezután felhívom a nagyfőnököt, hogy rendszerbetörésre gyanakszom. Legalább egy pár órába bele fog telni, míg helyretesszük, ez idő alatt a népek meg csak azt a levelet fogják olvasgatni… Mikor hallom a lövést a dékán irodája felől, rájövök, hogy ő már elolvasta.

A hívásokat átigazítom a rendszergazda irodájába. Biztos fog örülni annak a sok telefonnak ezekben a szomorú időkben.

Még egy lövést hallok, és rá kell jönnöm, hogy ő ma már nem fog több hívást fogadni.

Visszairányítom a hívásokat, és megnézem a mai kifogást. „GYENGE áRAMELLáTáS”. Túl nyilvánvaló. „STATIKUS áRAM”. Még mindig egy kicsit túl gagyi, de nem akarok kifogyni a kártyákból még az év vége előtt, ezért jó lesz ez.

A telefon szinte abban a pillanatban csörög, mikor beteszem a Top Gun-t a videóba. Leállítom a képet, és kihangosítom a telefont.

- Azt hiszem rossz floppylemezt vásároltam.
- Igen? - kíváncsi vagyok, hogy mióta lettem vásárlói tanácsadó szolgálat.
- Itt van ez a lemez és nem tudom megformattálni. A dobozból az összes többit igen, de ezt nem. Emiatt gondolom, hogy hibás.
- Igen? De akkor miért engem hív? - kérdem tőle.
- Hát, a dobozra az van írva, hogy garanciális. Hol kaphatok cserét?

Aha! Persze.

- Na lássuk csak. Biztos, hogy a lemez a rossz, nem pedig csak a statikus elektromosság okoz problémát?
- Hogyan???
- Statikus elektromosság. Tudja, az, ami magáról szokott átpattanni a gépre.
- Pedig le vagyok földelve a csuklómnál!

Cirka mostanra rájöttem, hogy valami szakbarbárral akadtam össze. A csuklószalag nem igazán divat errefelé a városban…

- Persze, persze, de egy átlagos csuklószalagnak az ellenállása csak egy 1 megás ellenállás, ez pedig egy igazán rossz föld. Amire magának szüksége van az egy direkt földelés. Csak markoljon rá valami fém tárgyra, ami a közelében van.
- A fém íróasztalom jó?
- Kiváló! No mármost, van magánál valami gemkapocs, hogy levezesse az áramot?
- Egy pillanat, igen!
- Oké, a másik kezével nyúljon be a kapoccsal a ventilátoron keresztül és érintse meg a vastag piros drót végén a csatlakozást.
- Azt, amelyik a táphoz kapcsolódik?
- Igen, ez az…
- Hé, ez nem a >kzzzzt!< >clunk<

Még egy hívás, amit a pokoli operátor sikerrel megoldott…

13.nap

Nagyon el vagyok foglalva az új login scriptemmel. Már majdnem bolondbiztos. Mondjuk mi lenne, ha így indulna be:

„Az IGEN azt jelenti, hogy NEM, a NEM azt, hogy IGEN. Töröljek mindent? [I]?”

Kezdek igazán aggódni azok miatt a fura login betörések miatt… bár a rendszergazda nem annyira. őt úgy tűnik inkább azok a rejtélyes számítógépes halálesetek foglalkoztatják mostanság. Fura dolog ez az élet.

Kiválasztom a kifogásomat mára. „DOPPLER EFFEKTUS”. Elég tudományosan hangzik - természetesen egy kis rásegítéssel.

A telefon, létezésem egyetlen kínja, megszólal.

- Igen, gépterem - mondom, segítőkésznek mutatkozva.
- A szerelővel beszélek? - kérdi a hívó.

Fura, hogy mennyi a süket ember manapság. Mi a szösz, tisztára unalmasak…

- Igen, vele - hazudom (Még Nixon is ráfázott volna velem…)
- Valami baj van a floppy meghajtómmal. úgy tűnik nem mindig tud olvasni.
- Hmmm, milyen idős is a meghajtó?
- Hát, kb. egy éves…
- és néha hibázik, de néha meg működik, de egyre többet hibázik?
- IGEN!
- Igeen, ez bizony a magnetikus doppler effektus.
- Pedig én azt hittem, hogy ez csak a fénnyel és a hanggal történik…
>SZENNYES MóD BEKAPCS<

- Igen, de kiderült, hogy a forgó felületeken, mint a lemezeken is, a részecskék magnetikus elrendeződése állandóan változik, különösen, mikor a fej enyhén bemágneseződik.
- Daah, ó
- Tehát, annyit kell csak tennie, hogy lemágnesezi a fejet. Van fejlemágnesező hurokja?
- ó, nem, sajnos nincs.
- Oké, akkor a bonyolultabb módszer kell. Megvannak a programjának az eredeti lemezei?
- Igen.
- Oké, akkor dugja be őket egyenként a meghajtóba, és formattálja meg őket.
- MICSODA!?!?!?
- Ne aggódjon, nem fog működni - emlékszik, hogy rossz, nem? Csak annyi fog történni, hogy a lemezek szűz mágneses mezeje visszaállítja a fej mágnesességét, mert azokat nem a rossz meghajtó doppler effektusos feje írta fel.
- ó, nagyszerű!
- Tehát, mikor íráshibát ír ki, akkor csak folytassa. Ezt tegye meg az összes eredeti lemezzel, aztán, hogy biztos legyen a hatás, még egy tisztítólemezt is rakjon be, ami majd felszedi a lehullott mágneses részecskéket.
- ó, köszönöm.
- Ne köszönje meg - EZ A MUNKáM!

Lerakom a telefont, ami egyből csöng is. A nagyfőnök.

- Simon, fel tudna jönni az irodámba?

>RIADó!<

Amilyen gyorsan csak tudom, megnyomom a pánikgombot a LAN-Analizálón, hogy precíz legyek a „Generálj 90%-os forgalmat” gombot.

- Persze, persze, most menjek, vagy ké…

A másik telefon felcsöng. Kihangosítom.

- Igen, gépterem, Simon vagyok. Mit segíthetek?
- A HáLóZAT MEGHALT, A GéPEINK öSSZERONGYOLTáK MAGUKAT - a kihangosított hang beleüvölt a másik kagylóba. Szuper…
- értem - mondom nyugodtan. - Igen, a monitoromon látszik az eset. Valószínűleg egy rossz kábel a hibás, mindjárt megnézem - kérem tartsa a vonalat.

Megnyomom a „felmentést kaptam” gombot (AKA „Forgalom állj”) az analizálón, és a felhasználó szinte azonnal felordít:

- Kiváló, már működik! Köszönöm!
- Rendben, szóra sem érdemes. Viszonthallásra.

A nagyfőnök mindent hallott, ezért azt hiszem ez a kis kiruccanás nem is lesz annyira rossz. Meg is mondom neki, hogy azonnal ott leszek, miután a hálót biztosítom. Miközben megyek felfelé, kitalálok egy új szlogent, ami boldoggá fogja tenni a vezetést. Komplett Betörő Kizárás. Jobban hangzik, mint az, hogy kihúzom a dugót. Ugyanúgy, ahogy a Fő Reset Kapcsoló is jobban hangzik, mint egy egyszerű kikapcs gomb.

Odaérek az irodához, ahol a személyisek főnöke is ott van. O-ó…

- Simon - Mit szólna, ha maga lenne a rendszer-adminisztrátorunk?

?!!!

- Nem is tudom… Szeretem, hogyha a dolgok a kezemben…
- Extra tíz rongy havonta, plusz egy Ford…
- Transit?
- Rendben.
- Oké, benne vagyok.

…és itt véget ér a történet, ahogy a tizedik napon kellett volna, mert Simon a pokoli operátor elutazott Angliába egy kis továbbképzésre.

ám ekkor hirtelen megjelent ő, egy hordozható lemágnesező egységgel kezében…

A pokoli operátor - 2 rész. (a második négy nap)

5.nap

Valami eszméletlenül unatkozom ma, úgyhogy a felhasználók leveleiben csemegézem. Hát mit ne mondjak, valami nagyon unalmas a mai nap, egy darab szaftos levél, vagy ilyesmi. Legalább egy-két hasznos információt elvárna az ember, de semmi. Ki a fenét érdekelnek a szokásos családi nyavalygások, meg az, hogy milyen idő van itt-ott a világban meg effélék.

Hogy megszüntessem az unatkozást, átmásolok egy parti meghívást az egyik usertől, és a küldő nevében feladom az alt.singles.with.severe.social..dysfunctions területre és feljegyzem magamnak a címet, időpontot, hogy ott legyek egy videó kamerával. Micsoda buli lesz!

A következő dolgom, hogy végignézem az online orvosi nyilvántartást, amelyikben a dokik a vállalat egészségügyi feljegyzéseit tárolják. Kiválogatom belőle azokat, ahol a herpesz, vagy valami nemi betegség van feljegyezve, majd az eredményt eladom egyik helyi szennylapnak. Hogy elfedjem a nyomaimat, az egyik orvos számlái közé berakom azt a bejegyzést, hogy „100.000 Ft, Orv. feljegy. az újságnak”. Azt hiszem ez elég lesz.

Néhány szalagot átrakok a polcról a kocsira, hogy úgy látsszon dolgozom, majd keresek egy olyan internet címet, ahol pornóképek vannak. Találok egyet, úgyhogy elindítom az egyik user nevében a letöltést. Csinálok egy kis helyet nála magamnak azzal, hogy letörlöm azokat a file-okat, amik nekem nem kellenek. Ilyen hülyeségek, mint Doktorátusi Vizsga Feladat meg ilyesmi. úgyis olyan sok helyet foglalnak az utóbbi hetekben.

Már éppen megint visszakavarnék a levelek közé, mikor elmegy az áram. Szinte másodperceken belül csöng a telefon.

- Igen? - mondom idegesen, mert a farkas már épp készült elfogni a gyalogkakukkot.
- Mikor lesz a szá…

Lecsapom a telefont, hiszen ez most itt élet-halál kérdése. Amilyen gyorsan csak tudom kitépem a számítógép kábelét az UPS-ből, majd bedugom a helyére a TV-t. A francba. Ez a hülye farkas megint elhibázta. Menet közben minden riasztás megszólal, hogy a fő számítógép haldoklik, meg, hogy a lemezek leállnak, de sebaj mert az én gépem külön rá van kötve az UPS-re minden eshetőséggel számolva. Különben is. Egész jól állok a DOOM-ban.

A telefon csöng, úgyhogy annak is kivágom már a biztosítékát gyorsan. Hogy úgy nézzek ki, mint aki dolgozik, elkezdek körbe-körbe rohangálni a szalagos kocsival. A megfigyelő ablakból minimum olyan effektívnek látszom majd, mint mindig…

10 perccel később visszajön az áram, itt meg két lemez le van állva. De a fenébe is! Egy életet sem veszettem, és különben is az utolsó pályán vagyok!

A telefon csöng. Egy felhasználó (micsoda meglepetés)

- Számítógépszoba - mondom fontoskodóan.
- Haló! Mikor lesz a számí…

Gyorsan lerakom.

Elég jól haladok, már csak azt a két nyavalyás rakétavetőst kell kinyírnom, és már bent is vagyok.

A telefon megint csöng. Lerúgom, hogy ne kelljen a kezeimet használni.

- Számítógépterem - üvöltöm, elmélyülve a játékban.
- Elvesztettem a file-jaimat - hallom a felhasználó vinnyogását.
- Na ebben már biztos lehetsz… - mondom, mert emiatt a barom miatt eltévesztettem, és lelőtt egy szörny. - Mi is a loginneved? - kérdem, hangom csöpög a kedvességtől.

Megmondja, megnézem, és tényleg. A rohadt… és még csak nem is én tettem.

Na, azért, hogy én se maradjak le, gyorsan átirányítom a login shelljét a null device-ra, az ösvényét "."-ra veszem, majd a „news” parancsára írok egy scriptet, ami szennyes üzeneteket küldözget a főnökének, majd törli magát.

Na ezt próbálja meg a rendszer lefölözni!! …

6.nap

Ma péntek van, úgyhogy ma korán jövök melóba. Még ebéd előtt! A telefon csöng. Affene…

Fellapozom a kifogás naptáramat. A „Napfolttevékenység” bámul vissza rám. Hmmm, ebben érdemes elmélyedni. Két perc múlva felveszem a kagylót.

- Igen? - mondom.
- HOL A FéSZKESBEN VOLT??? REGGEL óTA PROBáLOM ELéRNI!

Utálom, hogy ha velem kora reggel üvöltöznek. Ettől csak rossz kedvem lesz. Asszem sejthető, hogy milyen…

- Ja, persze. Ma reggel nagyon erős a napfolt tevékenység. Tudja, ez mindig megzavarja az elektronikát… - mondom édesen, mint a mézes cián.
- Huh? Hiszen reggel kitűnően tudtam beszélni a barátaimmal!
- Igen, ez teljességgel lehetséges. A napfolt tevékenység ugyanis nagyon kiszámíthatatlan időben és helyen csap le. Például múlt héten is; volt itt egy fickó, akinek a file-jai aközben törlődtek, hogy ő velük dolgozott.
- Tényleg? Ez borzasztó!
- Ugye? Hé, tudja mit? Megnézzem a könyvtárát?
- ó legyen szíves. Van egy-két nagyon fontos dolgom ott!
- Oké. Mi is a loginneve?

Megmondja. Az igazat megvallva ez arra hasonlít, mint amikor az ember egy halat akar lelőni egy hordóban. Kétszer. Elefántlövő puskával. Fejbe.

(Kell még nekem mondanom azt a „clikety-click” dolgot? Azt hiszem nem..)

- Hány file is van a könyvtárában?
- Umm, hát van ugye az elméletem kidolgozása, ami kb. 20, akkor ott vannak az adatok, az szintén 20, aztán még kb. 10 a könyvemből amit most írok.
- Hmmm, azt hiszem időben elkaptuk. Még van két file a könyvtárában… valami .cshrc, meg valami .login …
- AAAAAAAAAAAAAAAAAAAaaaaaaaaggggggggghhhh!

Hallom, hogy a könnyei csobognak a telefonba - pfujj, felfordul a gyomrom.

- Most akkor mit tegyek??? - szipogja.
- Sebaj. Le van mentve a cucc floppyra?
- Igen, de az már több hetes!

Begyújtom a lemágnesező egységet…

- Oké. Mi van akkor, ha leugrom érte, aztán majd felrakjuk a rendszerre, hogy nyugodtan tovább dolgozhasson?
- Nagyszerű lenne, de sajnos otthon van. Azt hiszem majd bejövök este, és én majd egyedül felrakom.
- Persze, nyugodtan. De aztán ne felejtse a napfolt tevékenységet. Valahogy védje le a lemezeit a sugarak elől.
- Hogyan? Csomagoljam alufóliába?
- NE!!!! Az alufólia a legrosszabb a világon! Tudja, hogy mit csinál a mikróban, nem?
- De…
- Na látja. Akkor ne azt használjon. Csak egy dolog mentheti meg a lemezeit a napsugaraktól… A mágnes. Csomagolja a lemezeit egy mágnesekkel megrakott zacskóba, a napfoltok azt ugyanis nagyon utálják.
- Wow! Köszönöm!
- Nem gond, szívesen.

7. nap

Végre el tudok menni egy pár órácskát ebédelni, de mivel nem hagyhatom az asztalomat gazdátlanul, előrángatom a takarítót, hogy figyeljen oda, nehogy véletlenül lerakja valaki a telefont. Beleegyezik, ezért el is megyek.

Első megálló a bank. Felváltom az ötven dolcsimat negyeddollárosokra, aztán megkérdezem, hogy mennyi van a számlámon. Aztán észrevétlenül kitépem a termináljából a tápot. Naná, hogy lepusztul. Természetesen sietek, ezért követelem az igazgatót.

úgy gurul ide, mint egy túlméretezett úthenger, és megkérdezi, hogy mi a gond. Mondom neki, hogy csak a számlámról akarok egy kimutatást. Keresztbe fonom az ujjaimat. IGEN! A megtalálja a kihúzott vezetéket, bedugja, majd az IGAZGATóI loginnal lép be!!! Végre itt az alkalom - gyorsan odacsapom magam a pulthoz, és az a rengeteg pénz szétfröccsen a pulton, meg körülötte. A diri nem néz oda, de a pénztárosok mindnyájan buknak az apróra. Tehát innentől kezdve minden figyelemtől megszabadulva, nyugodtan nézhetem, mit ír az a pacák az észveszejtő percenkénti egy karakteres tempójával. Ennyi erővel akár milliomos is lehetnék itt… befejezi. „MONEY”. Wow! De okos! Na mindegy. Legalább ma este gondot viselhetek a jelzálogomra.

Hirtelen egy olyan felhasználót látok meg, amelyiket valamikor még '89-ben töröltem. Azt hiszem beszélni akar velem. Még a bankigazgató is rázza a fejét. De már késő. A pacák idejön.

- Um, elnézést, meg tudná mondani, hogy melyik a legjobb számítógép arra, hogy a diplomamunkámat megírjam rajta?

?????!!!! Iiiigeeeen…

- Hallott már a C64-ről? - kérdem.
- Igen?…
- Na azt kerülje, mint a leprát! Nem sok ember tudja, de a számítógépek nem arra készültek, hogy ennyi memóriát kezeljenek tudja, néha 64000 dolog is egyszerre benne van. Ez egyenesen katasztrofális tud lenni néhány esetben!
- ó!
- Próbáljon ki mást, ami sokkal biztonságosabbnak bizonyult eddig. Egy ZX81 duplakazettás egységgel, az a jó, már ha tud szerezni. Az 1K-s modell. írja fel. Nehogy véletlenül diszket vegyen hozzá - maga is tudja milyen megbízhatatlanok, de a hagyományos audió kazetta örökké tart.
- Hé! Köszönöm!
- Nincs mit. Mi is volt a maga loginneve?

Megmondja. Ezt idén is törölni kéne. Az ember igazán azt hinné, hogy tanulnak a dolgokból.

Visszatérek a melóba. A takarító ott alszik a terminálnál. Megkérdezem, hogy itt akar-e dolgozni, de azt mondja, hogy ő jobb szereti rátépkedni az emberekre a vécé ajtót.

Visszarakom a telefont a helyére, és az egyből csörögni is kezd. Utálom, mikor ezt teszi, hiszen így hetekbe telik, míg fel tudom tenni a fejemre a fejhallgatót.

Ez a legnagyobb duda, akivel eddig találkoztam, és éppen számítógépes problémája van. Imádom!

- Mi is a loginneved? - kérdem.

Megmondja (mintha nem tudnám már rég…)

Amilyen gyorsan csak tudom, végignézem a postáját (Elég unalmas anyag), aztán megnézem, hogy ki írogat neki levelet. Senki. Kiváló!

- Mi a probléma? - kérdem mosolyogva, édesen.
- Nem tudom elmenteni a szövegemet, és valamit a helyről dumál gép.
- Már nem sokáig! - mondom, és gyorsan letörölök mindenki mást, aki azon a lemezen dolgozik. - Mostanra már rendben kell lennie…
- Köszönöm szépen! - búgja nekem itt a kagylóba.

Meg is jegyzem magamnak, hogy holnap is kéne valamit tenni a könyvtárában.

- Nincs mit. A felhasználókért vagyunk…

A telefon szinte azonnal csöng, amint leteszem.

- A könyvtáram kiürült! - sikolt rám egy hang.
- Mikor történt az eset? - kérdem.
- épp az előbb… - hallatszik a könnyeken keresztül.
- Látom. Hát, én nem aggódnék a helyedben. Még három nap van hátra a szemeszterből. Ha éjjel nappal dolgozol, talán futja még egy kettesre…

Még csuklik egy párat, aztán lerakja. A hülye.

A TELEFON úJRA CSöRöG!!!

- A számítógépem képernyője nagyon homályos. nem kéne vajon tekernem a fényerő szabályzón?
- NEHOGY! - sikoltok fel - Hozzá ne nyúljon! Tudja mekkora sugárzást okoz azzal, hogy feltekeri a fényerőt???!!!
- Nos, én… - mondja teljesen bizonytalanul.
- Fogadja meg a tanácsom. Csak egy módon lehet meggyógyítani, és az a módszer a meghajtók sokkterápiája.

Azok a szavak, hogy meghajtó, meg hogy sokkterápia így együtt, valószínűleg készületlenül érték. Az emberek, amikor valami ilyesmiket hallanak, tisztára kikapcsolnak, annyira, hogy bármit megtennének, amit mondok nekik. Ha azt mondanám neki, hogy fusson körbe az udvaron egy szál 220-as vezetékbe öltözve, akár még azt is megtenné… Hmm…

- Nincs véletlenül egy felesleges 220-as kábele?
- Nincs…
- Hm, na mindegy. Akkor mégis csak a sokkterápia… Oké. Tehát, amilyen gyorsan csak tudja, kapcsolja be és ki a gépet egymás után harmincszor.
- Kivegyem a diszkeket?
- NE! El akarja az összes adatát veszteni??!
- ó, nem… oké, kezdem…

Figyelmesen hallgatózom.. ..

…clicky..clicky…clicky.. .. .. …clicky. …clicky..

. . BOOM!

Csodálatos, majdnem huszonhét - pedig a táp általában tizenötnél összeszarja magát…

- A SZáMíTóGéPEM FELROBBANT!!!
- Tényleg? Akkor biztos a tápegység volt a hibás. Még szerencse, hogy rájöttünk. Garanciális még a gép?
- Nem!
- Ajjaj. Na mindegy. Azért meg kéne javíttatni… Lementette a dolgait?
- Igen. Még tegnap. A nagygépre, de a mai munkám már elveszett.
- Ajjaj. Mi is volt a loginneve? Megnézem, hogy sikeres volt-e a mentés?

Megmondja…

8. nap

Az asztalomnál ülök, mint rendesen, mikor egy felhasználó telefonál.

- Helló, Számítógépterem, Simon vagyok, mit segíthetek? - mondom.
- Nem tudok bejelentkezni! - nyögi kétségbeesetten egy felhasználó.
- Mi is a loginneve, kérem? - kérdem tőle.

Megadja.

- Nem gond, mindjárt megnézem. Semmi baj, csak egy rosszul megírt login fájl. Meg is csináltam, akár már be is léphet.
- Köszönöm!
- Semmi gond, mihamarabbi viszonthallásra!

MI EZ??? kérdezhetik maguktól. Talán a pokoli operátor megtért? Megőrült? Netán szerelmes?

Nem, nem. Egyik sem. A pokoli operátor tevékenységét naplófájlba irányítják. és ha már ez történik, akkor én is be vagyok poloskázva. Tehát, amíg meg nem találom a bogarat, addig kedves vagyok. Nem tart sokáig. Ezt én mondom…

Aha! Egyet találtam a telefonkagylóban. Alapvető. De tudom, hogy a főnök egy trükkös fazon, ezért tovább keresek. Igen! Egy a telefon alján, és egy a billentyűzeten. Ideje egy kis kávéfröcskölésnek. Elég nagy adagnak kell lennie, ezért az egész kávés edényt idehozom, és egy szemtanúra várok. A rendszergazda jön be.

- Hol van a nyomtatásom? - kérdi savanyúan - biztos mérges, hogy még nem kompromittáltam magam. Oké, bűnös azonosítva. Mint azt a pokoli operátor (azaz én) kimondja, „nincs a világon akkora probléma, amit ne lehetne megoldani egy felhasználó kiölésével, a fájljaik letörlésével, loginjuk megszüntetésével, valamint a VALóDI keresetük adóhatósághoz való bejelentésével.”

Kihúzom a nyomtatását a kávé alól, ahová tettem, és naná, hogy a kávé végigfröccsen a telefonon és a billentyűzeten, amik valahogy egymásra keveredtek.

- Hoppacsek… - mondom, rémülettel arcomon. A rendszergazda arca elárulja, hogy okfejtésem helytálló volt.
- Ne hidd, hogy ezzel megúsztad! - röffen rám, és elrobog.

átkapcsolok a hálózati figyelőre, és nézem, hogy mi jön ki az ürge PC-jéből.

Aha! Egy kis feljegyzés, hogy engem függesszenek fel, épp igyekszik a diri lézerprinterére. Teszek egy-két változtatást bele, majd engedem tovább. Gyorsan még elindítom egyik kis programkámat, amire a nagy gép összeszarja magát.

Később, miközben a rendszer egyfelhasználós módban bootol, kitörlöm azt a naplófile-os dolgot.

Ezután átmegyek a kommunikációs részlegbe, és rákapcsolódom a főnök irodájában lévő RS232-es csatimra. Csodálatos, hogy milyen könnyen le lehet hallgatni embereket, ha már egyszer adatkábel megy be az irodájukba…

Igazgató: - Biztos benne?
RendszerGazda: - PERSZE!
I: - Nem akarja meggondolni magát?
R: - SOHA!
I: - Rendben, akkor faxolom a személyügyiseknek…
R: - CSODáLATOS!!

Két perc múlva a rendszergazda begörög hozzám, mosolyogva.

- Hát, azt hiszem hiányozni fogsz nekünk, Simon… - mondja, eltelve magától.
- ó! - mondom neki, édesen, csöpögve a kedvességtől -és hová megy?
- Nem Simon, - vigyorogja az arcomba - TE fogsz elmenni.
- ELőLéPTETéS! - kiáltok fel. - Végre megírta azt a levelet a főnöknek, amiben talpnyaló vén banditának hívja, és hogy kilép a cégtől?
- Nem…
- Biztos benne? Pedig sokkal jobban hangzik, mint az, amit a kirúgásomról írt…
- T… - kerekednek el a szemei.

Mintha egy fókát csapkodnék halálra egy fürdőkefével. Odarohan, hogy leállítsa a faxot, de mivel most rúgták ki, >clicky clicky< a kártyája nem működik többé.

Amatőrök…

A telefon csöng. Ugyanaz a fickó, aki az előbb.

- Most már be tudok jelentkezni, de kifogytam a helyből.
- Egy pill, mindjárt megnézem.

>clicccky<

rm -r * …