5.nap Valami eszméletlenül unatkozom ma, úgyhogy a felhasználók leveleiben csemegézem. Hát mit ne mondjak, valami nagyon unalmas a mai nap, egy darab szaftos levél, vagy ilyesmi. Legalább egy-két hasznos információt elvárna az ember, de semmi. Ki a fenét érdekelnek a szokásos családi nyavalygások, meg az, hogy milyen idő van itt-ott a világban meg effélék. Hogy megszüntessem az unatkozást, átmásolok egy parti meghívást az egyik usertől, és a küldő nevében feladom az alt.singles.with.severe.social..dysfunctions területre és feljegyzem magamnak a címet, időpontot, hogy ott legyek egy videó kamerával. Micsoda buli lesz! A következő dolgom, hogy végignézem az online orvosi nyilvántartást, amelyikben a dokik a vállalat egészségügyi feljegyzéseit tárolják. Kiválogatom belőle azokat, ahol a herpesz, vagy valami nemi betegség van feljegyezve, majd az eredményt eladom egyik helyi szennylapnak. Hogy elfedjem a nyomaimat, az egyik orvos számlái közé berakom azt a bejegyzést, hogy 100.000 Ft, Orv. feljegy. az újságnak”. Azt hiszem ez elég lesz. Néhány szalagot átrakok a polcról a kocsira, hogy úgy látsszon dolgozom, majd keresek egy olyan internet címet, ahol pornóképek vannak. Találok egyet, úgyhogy elindítom az egyik user nevében a letöltést. Csinálok egy kis helyet nála magamnak azzal, hogy letörlöm azokat a file-okat, amik nekem nem kellenek. Ilyen hülyeségek, mint Doktorátusi Vizsga Feladat meg ilyesmi. úgyis olyan sok helyet foglalnak az utóbbi hetekben. Már éppen megint visszakavarnék a levelek közé, mikor elmegy az áram. Szinte másodperceken belül csöng a telefon. - Igen? - mondom idegesen, mert a farkas már épp készült elfogni a gyalogkakukkot. - Mikor lesz a szá… Lecsapom a telefont, hiszen ez most itt élet-halál kérdése. Amilyen gyorsan csak tudom kitépem a számítógép kábelét az UPS-ből, majd bedugom a helyére a TV-t. A francba. Ez a hülye farkas megint elhibázta. Menet közben minden riasztás megszólal, hogy a fő számítógép haldoklik, meg, hogy a lemezek leállnak, de sebaj mert az én gépem külön rá van kötve az UPS-re minden eshetőséggel számolva. Különben is. Egész jól állok a DOOM-ban. A telefon csöng, úgyhogy annak is kivágom már a biztosítékát gyorsan. Hogy úgy nézzek ki, mint aki dolgozik, elkezdek körbe-körbe rohangálni a szalagos kocsival. A megfigyelő ablakból minimum olyan effektívnek látszom majd, mint mindig… 10 perccel később visszajön az áram, itt meg két lemez le van állva. De a fenébe is! Egy életet sem veszettem, és különben is az utolsó pályán vagyok! A telefon csöng. Egy felhasználó (micsoda meglepetés) - Számítógépszoba - mondom fontoskodóan. - Haló! Mikor lesz a számí… Gyorsan lerakom. Elég jól haladok, már csak azt a két nyavalyás rakétavetőst kell kinyírnom, és már bent is vagyok. A telefon megint csöng. Lerúgom, hogy ne kelljen a kezeimet használni. - Számítógépterem - üvöltöm, elmélyülve a játékban. - Elvesztettem a file-jaimat - hallom a felhasználó vinnyogását. - Na ebben már biztos lehetsz… - mondom, mert emiatt a barom miatt eltévesztettem, és lelőtt egy szörny. - Mi is a loginneved? - kérdem, hangom csöpög a kedvességtől. Megmondja, megnézem, és tényleg. A rohadt… és még csak nem is én tettem. Na, azért, hogy én se maradjak le, gyorsan átirányítom a login shelljét a null device-ra, az ösvényét "."-ra veszem, majd a news” parancsára írok egy scriptet, ami szennyes üzeneteket küldözget a főnökének, majd törli magát. Na ezt próbálja meg a rendszer lefölözni!! … 6.nap Ma péntek van, úgyhogy ma korán jövök melóba. Még ebéd előtt! A telefon csöng. Affene… Fellapozom a kifogás naptáramat. A Napfolttevékenység” bámul vissza rám. Hmmm, ebben érdemes elmélyedni. Két perc múlva felveszem a kagylót. - Igen? - mondom. - HOL A FéSZKESBEN VOLT??? REGGEL óTA PROBáLOM ELéRNI! Utálom, hogy ha velem kora reggel üvöltöznek. Ettől csak rossz kedvem lesz. Asszem sejthető, hogy milyen… - Ja, persze. Ma reggel nagyon erős a napfolt tevékenység. Tudja, ez mindig megzavarja az elektronikát… - mondom édesen, mint a mézes cián. - Huh? Hiszen reggel kitűnően tudtam beszélni a barátaimmal! - Igen, ez teljességgel lehetséges. A napfolt tevékenység ugyanis nagyon kiszámíthatatlan időben és helyen csap le. Például múlt héten is; volt itt egy fickó, akinek a file-jai aközben törlődtek, hogy ő velük dolgozott. - Tényleg? Ez borzasztó! - Ugye? Hé, tudja mit? Megnézzem a könyvtárát? - ó legyen szíves. Van egy-két nagyon fontos dolgom ott! - Oké. Mi is a loginneve? Megmondja. Az igazat megvallva ez arra hasonlít, mint amikor az ember egy halat akar lelőni egy hordóban. Kétszer. Elefántlövő puskával. Fejbe. (Kell még nekem mondanom azt a clikety-click” dolgot? Azt hiszem nem..) - Hány file is van a könyvtárában? - Umm, hát van ugye az elméletem kidolgozása, ami kb. 20, akkor ott vannak az adatok, az szintén 20, aztán még kb. 10 a könyvemből amit most írok. - Hmmm, azt hiszem időben elkaptuk. Még van két file a könyvtárában… valami .cshrc, meg valami .login … - AAAAAAAAAAAAAAAAAAAaaaaaaaaggggggggghhhh! Hallom, hogy a könnyei csobognak a telefonba - pfujj, felfordul a gyomrom. - Most akkor mit tegyek??? - szipogja. - Sebaj. Le van mentve a cucc floppyra? - Igen, de az már több hetes! Begyújtom a lemágnesező egységet… - Oké. Mi van akkor, ha leugrom érte, aztán majd felrakjuk a rendszerre, hogy nyugodtan tovább dolgozhasson? - Nagyszerű lenne, de sajnos otthon van. Azt hiszem majd bejövök este, és én majd egyedül felrakom. - Persze, nyugodtan. De aztán ne felejtse a napfolt tevékenységet. Valahogy védje le a lemezeit a sugarak elől. - Hogyan? Csomagoljam alufóliába? - NE!!!! Az alufólia a legrosszabb a világon! Tudja, hogy mit csinál a mikróban, nem? - De… - Na látja. Akkor ne azt használjon. Csak egy dolog mentheti meg a lemezeit a napsugaraktól… A mágnes. Csomagolja a lemezeit egy mágnesekkel megrakott zacskóba, a napfoltok azt ugyanis nagyon utálják. - Wow! Köszönöm! - Nem gond, szívesen. 7. nap Végre el tudok menni egy pár órácskát ebédelni, de mivel nem hagyhatom az asztalomat gazdátlanul, előrángatom a takarítót, hogy figyeljen oda, nehogy véletlenül lerakja valaki a telefont. Beleegyezik, ezért el is megyek. Első megálló a bank. Felváltom az ötven dolcsimat negyeddollárosokra, aztán megkérdezem, hogy mennyi van a számlámon. Aztán észrevétlenül kitépem a termináljából a tápot. Naná, hogy lepusztul. Természetesen sietek, ezért követelem az igazgatót. úgy gurul ide, mint egy túlméretezett úthenger, és megkérdezi, hogy mi a gond. Mondom neki, hogy csak a számlámról akarok egy kimutatást. Keresztbe fonom az ujjaimat. IGEN! A megtalálja a kihúzott vezetéket, bedugja, majd az IGAZGATóI loginnal lép be!!! Végre itt az alkalom - gyorsan odacsapom magam a pulthoz, és az a rengeteg pénz szétfröccsen a pulton, meg körülötte. A diri nem néz oda, de a pénztárosok mindnyájan buknak az apróra. Tehát innentől kezdve minden figyelemtől megszabadulva, nyugodtan nézhetem, mit ír az a pacák az észveszejtő percenkénti egy karakteres tempójával. Ennyi erővel akár milliomos is lehetnék itt… befejezi. MONEY”. Wow! De okos! Na mindegy. Legalább ma este gondot viselhetek a jelzálogomra. Hirtelen egy olyan felhasználót látok meg, amelyiket valamikor még '89-ben töröltem. Azt hiszem beszélni akar velem. Még a bankigazgató is rázza a fejét. De már késő. A pacák idejön. - Um, elnézést, meg tudná mondani, hogy melyik a legjobb számítógép arra, hogy a diplomamunkámat megírjam rajta? ?????!!!! Iiiigeeeen… - Hallott már a C64-ről? - kérdem. - Igen?… - Na azt kerülje, mint a leprát! Nem sok ember tudja, de a számítógépek nem arra készültek, hogy ennyi memóriát kezeljenek tudja, néha 64000 dolog is egyszerre benne van. Ez egyenesen katasztrofális tud lenni néhány esetben! - ó! - Próbáljon ki mást, ami sokkal biztonságosabbnak bizonyult eddig. Egy ZX81 duplakazettás egységgel, az a jó, már ha tud szerezni. Az 1K-s modell. írja fel. Nehogy véletlenül diszket vegyen hozzá - maga is tudja milyen megbízhatatlanok, de a hagyományos audió kazetta örökké tart. - Hé! Köszönöm! - Nincs mit. Mi is volt a maga loginneve? Megmondja. Ezt idén is törölni kéne. Az ember igazán azt hinné, hogy tanulnak a dolgokból. Visszatérek a melóba. A takarító ott alszik a terminálnál. Megkérdezem, hogy itt akar-e dolgozni, de azt mondja, hogy ő jobb szereti rátépkedni az emberekre a vécé ajtót. Visszarakom a telefont a helyére, és az egyből csörögni is kezd. Utálom, mikor ezt teszi, hiszen így hetekbe telik, míg fel tudom tenni a fejemre a fejhallgatót. Ez a legnagyobb duda, akivel eddig találkoztam, és éppen számítógépes problémája van. Imádom! - Mi is a loginneved? - kérdem. Megmondja (mintha nem tudnám már rég…) Amilyen gyorsan csak tudom, végignézem a postáját (Elég unalmas anyag), aztán megnézem, hogy ki írogat neki levelet. Senki. Kiváló! - Mi a probléma? - kérdem mosolyogva, édesen. - Nem tudom elmenteni a szövegemet, és valamit a helyről dumál gép. - Már nem sokáig! - mondom, és gyorsan letörölök mindenki mást, aki azon a lemezen dolgozik. - Mostanra már rendben kell lennie… - Köszönöm szépen! - búgja nekem itt a kagylóba. Meg is jegyzem magamnak, hogy holnap is kéne valamit tenni a könyvtárában. - Nincs mit. A felhasználókért vagyunk… A telefon szinte azonnal csöng, amint leteszem. - A könyvtáram kiürült! - sikolt rám egy hang. - Mikor történt az eset? - kérdem. - épp az előbb… - hallatszik a könnyeken keresztül. - Látom. Hát, én nem aggódnék a helyedben. Még három nap van hátra a szemeszterből. Ha éjjel nappal dolgozol, talán futja még egy kettesre… Még csuklik egy párat, aztán lerakja. A hülye. A TELEFON úJRA CSöRöG!!! - A számítógépem képernyője nagyon homályos. nem kéne vajon tekernem a fényerő szabályzón? - NEHOGY! - sikoltok fel - Hozzá ne nyúljon! Tudja mekkora sugárzást okoz azzal, hogy feltekeri a fényerőt???!!! - Nos, én… - mondja teljesen bizonytalanul. - Fogadja meg a tanácsom. Csak egy módon lehet meggyógyítani, és az a módszer a meghajtók sokkterápiája. Azok a szavak, hogy meghajtó, meg hogy sokkterápia így együtt, valószínűleg készületlenül érték. Az emberek, amikor valami ilyesmiket hallanak, tisztára kikapcsolnak, annyira, hogy bármit megtennének, amit mondok nekik. Ha azt mondanám neki, hogy fusson körbe az udvaron egy szál 220-as vezetékbe öltözve, akár még azt is megtenné… Hmm… - Nincs véletlenül egy felesleges 220-as kábele? - Nincs… - Hm, na mindegy. Akkor mégis csak a sokkterápia… Oké. Tehát, amilyen gyorsan csak tudja, kapcsolja be és ki a gépet egymás után harmincszor. - Kivegyem a diszkeket? - NE! El akarja az összes adatát veszteni??! - ó, nem… oké, kezdem… Figyelmesen hallgatózom.. .. …clicky..clicky…clicky.. .. .. …clicky. …clicky.. . . BOOM! Csodálatos, majdnem huszonhét - pedig a táp általában tizenötnél összeszarja magát… - A SZáMíTóGéPEM FELROBBANT!!! - Tényleg? Akkor biztos a tápegység volt a hibás. Még szerencse, hogy rájöttünk. Garanciális még a gép? - Nem! - Ajjaj. Na mindegy. Azért meg kéne javíttatni… Lementette a dolgait? - Igen. Még tegnap. A nagygépre, de a mai munkám már elveszett. - Ajjaj. Mi is volt a loginneve? Megnézem, hogy sikeres volt-e a mentés? Megmondja… 8. nap Az asztalomnál ülök, mint rendesen, mikor egy felhasználó telefonál. - Helló, Számítógépterem, Simon vagyok, mit segíthetek? - mondom. - Nem tudok bejelentkezni! - nyögi kétségbeesetten egy felhasználó. - Mi is a loginneve, kérem? - kérdem tőle. Megadja. - Nem gond, mindjárt megnézem. Semmi baj, csak egy rosszul megírt login fájl. Meg is csináltam, akár már be is léphet. - Köszönöm! - Semmi gond, mihamarabbi viszonthallásra! MI EZ??? kérdezhetik maguktól. Talán a pokoli operátor megtért? Megőrült? Netán szerelmes? Nem, nem. Egyik sem. A pokoli operátor tevékenységét naplófájlba irányítják. és ha már ez történik, akkor én is be vagyok poloskázva. Tehát, amíg meg nem találom a bogarat, addig kedves vagyok. Nem tart sokáig. Ezt én mondom… Aha! Egyet találtam a telefonkagylóban. Alapvető. De tudom, hogy a főnök egy trükkös fazon, ezért tovább keresek. Igen! Egy a telefon alján, és egy a billentyűzeten. Ideje egy kis kávéfröcskölésnek. Elég nagy adagnak kell lennie, ezért az egész kávés edényt idehozom, és egy szemtanúra várok. A rendszergazda jön be. - Hol van a nyomtatásom? - kérdi savanyúan - biztos mérges, hogy még nem kompromittáltam magam. Oké, bűnös azonosítva. Mint azt a pokoli operátor (azaz én) kimondja, nincs a világon akkora probléma, amit ne lehetne megoldani egy felhasználó kiölésével, a fájljaik letörlésével, loginjuk megszüntetésével, valamint a VALóDI keresetük adóhatósághoz való bejelentésével.” Kihúzom a nyomtatását a kávé alól, ahová tettem, és naná, hogy a kávé végigfröccsen a telefonon és a billentyűzeten, amik valahogy egymásra keveredtek. - Hoppacsek… - mondom, rémülettel arcomon. A rendszergazda arca elárulja, hogy okfejtésem helytálló volt. - Ne hidd, hogy ezzel megúsztad! - röffen rám, és elrobog. átkapcsolok a hálózati figyelőre, és nézem, hogy mi jön ki az ürge PC-jéből. Aha! Egy kis feljegyzés, hogy engem függesszenek fel, épp igyekszik a diri lézerprinterére. Teszek egy-két változtatást bele, majd engedem tovább. Gyorsan még elindítom egyik kis programkámat, amire a nagy gép összeszarja magát. Később, miközben a rendszer egyfelhasználós módban bootol, kitörlöm azt a naplófile-os dolgot. Ezután átmegyek a kommunikációs részlegbe, és rákapcsolódom a főnök irodájában lévő RS232-es csatimra. Csodálatos, hogy milyen könnyen le lehet hallgatni embereket, ha már egyszer adatkábel megy be az irodájukba… Igazgató: - Biztos benne? RendszerGazda: - PERSZE! I: - Nem akarja meggondolni magát? R: - SOHA! I: - Rendben, akkor faxolom a személyügyiseknek… R: - CSODáLATOS!! Két perc múlva a rendszergazda begörög hozzám, mosolyogva. - Hát, azt hiszem hiányozni fogsz nekünk, Simon… - mondja, eltelve magától. - ó! - mondom neki, édesen, csöpögve a kedvességtől -és hová megy? - Nem Simon, - vigyorogja az arcomba - TE fogsz elmenni. - ELőLéPTETéS! - kiáltok fel. - Végre megírta azt a levelet a főnöknek, amiben talpnyaló vén banditának hívja, és hogy kilép a cégtől? - Nem… - Biztos benne? Pedig sokkal jobban hangzik, mint az, amit a kirúgásomról írt… - T… - kerekednek el a szemei. Mintha egy fókát csapkodnék halálra egy fürdőkefével. Odarohan, hogy leállítsa a faxot, de mivel most rúgták ki, >clicky clicky< a kártyája nem működik többé. Amatőrök… A telefon csöng. Ugyanaz a fickó, aki az előbb. - Most már be tudok jelentkezni, de kifogytam a helyből. - Egy pill, mindjárt megnézem. >clicccky< rm -r * …
Büdös egy forró nap ez a mai. Itt ülök az én kis nem-légkondícionált szobámban és ideges vagyok. Az ilyenre szokták mondani eléggé elítélhetően, hogy vörös az idegtől. A helyes szín persze a fehér. Beloginolok az accountomra, ahol három segélykérő levél árválkodik. A sorsuk előbb-utóbb a kiöregedés lesz, majd újra elküldik őket, majd megint, majd írnak utána egy másik levelet, aztán azt is elküldik újra, aztán a harmadikat is, majd megpróbálnak egyszer-kétszer telefonálni, aztán újabb levél, utána már sűrűbb hívások, majd végül, szomorú, de az erőszak következik. Ami nem olyan szomorú, hogy én előbb jutok el idáig…és ezt ők is tudják. Mivel azelőtt én voltam a… POKOLRóL SZALAJTOTT OPERáTOR !!! …aztán meg néha esténként rámjönnek ezek a rángatózások. Mint néha a hullákra (Vagy ahogyan a kifejezést én jobban kedvelem: a tökéletes felhasználókra). Néha reggel is elkap. Pl. amikor a telefon csöng. Meg e-mail-t kapok. Meg amikor valaki hozzám szól. MEG amikor egyesek hörgetik azt a rohadt kávéfőzőt, hogy habos legyen a kávéjuk. De azért kigyógyítottak. Egy új ember vagyok. Elmosolyodom a gondolatra és elérzékenyülve nézek végig múltam maradványain. Egy pár 8mm-es backup szalag, amin rajzfilmek vannak, 23 köszönőlevél, amiért részt vettem azokon a temetéseken ahol a számítógépközpont emberei voltak a főszereplők. Aztán azon a kis vicces 220-as kábelen, aminek a végére az ethernet csatlakozót buheráltam. Ezt még ki sem tudtam próbálni, úgyhogy azt sem tudom mit csinálna ha… Unatkozom. Bizony. Abszolúte, rohadtul, MEGáLLíTHATATLANUL unatkozom. Felkelek és egy ujjlenyomatmentes mágnest teszek a fölé a piros kapcsoló fölé amit a Főnök szereltetett fel amíg odavoltam szabin, majd kifeszítem az üvegajtót egy csavarhúzóval. Amennyire tudom, a kapcsolónak az a feladata, hogy beindítson egy riasztót, amennyiben nyitva van az ajtó. Ezerszer elmondtam, de mintha soha nem hallották volna – „Az olcsó megoldás nem megoldás.” Kinyitom az ajtót és felharsan a … csend. Na jó, a csend és John Lee Hooker „Mr. Lucky”-ja a CD-mből. Felmarkolom az előbb említett ethergyilkosomat, elsétálok a folyosó végére, és miután ott is felrakok egy kis mágnest, halkan kinyitom a kapcsolószekrényt. Egy dolog hiányzik ebből a társadalomból manapság. A bizalom. Kiszedem a tárgyaló biztosítékát, majd sétálgatok egy kicsit és bedugom az ethergyilkost egy olcsó időzítőbe, amit mostantól számított 5 percre állítok. Miközben haladok visszafelé, már kezdem hallani a mormogást, amiből a „csomagok ütközése” hallatszik ki. Bedugom jogvédetlen szögbiztosítékomat (kb. 200-300 A a tűréshatár) egy igen jól leszigetelt kombinált fogóval, majd elcsoszogok a teázóba és elkezdem a kávéfőzést. A gép csak félig jut, mikor leáll. Na EZ az amit én csomag ütközésnek neveznék. Vadul körbepillantok, ahogy körülöttem kitör a pánik, egy fél kávéval kezemben. Kilépek a folyosóra, ami a pokol előszobájává vált. Két programozó harcol a poroltóért, azon igyekezve, hogy kioltsák lángokban álló termináljaikat. Elsétálok a fülkémhez, ahol az a trágya X terminálom az utolsó lángokat eregeti, majd letargikusan hamukupacba omlik. – A fülkém!! – kiáltok fel rémülten, majd hallom hogy a poroltóért folyó harc hirtelen véget ér, és a két izgatott programozó a vállam fölött bámul a helyiségbe. Nem sokkal később a főnök is odaér. – Hát ez a mágnes meg mit keres itt? – kérdem, miközben felkapom és hallom, hogy a messzeségben megszólal egy csengő. – Te gazember! – nyögi az egyik programozó. – Tessék? – fordulok hozzá. – TE tetted, ugye? – Mit? A betörést? De hát nekem van kulcsom… Ez a pokoli dolog, hogy mindig alibit akarnak – ebben a mai világban mindig kéznél kell, hogy legyen egy hihető mentség. Befut egy hír miszerint az egyik fickó a hálózati PC-jük CD-jét szokta hallgatni fejhallgatón. Többé már nem. Hirtelen van egy szabad hely az osztályon. Szerintem az Ethernet specifikáció az oka az egésznek. Majd biztos 3 kV… Mielőtt kimondhatnák, hogy „Válaszolna egy pár kérdésünkre”, már válaszolok is a rendőrök kérdéseire. – Mi ez? Meg tudná mondani? – kérdezi egy göndör zsaru, kezében a mágnessel, amit az arcomba nyom. – Egy mágnes. Volt egy a fülkében is! – sikkantom. – Igen. és honnan szerezte őket? – ragadja magához az irányítást… …majd elveszti. – Hát a fülkében! Most mondtam! – Nem, nem ezt. A többit. Hol szerezte őket? – Többit? Milyen többet? Azt mondja hogy nem csak ez volt amit én találtam? Hogyhogy??! (A hülyeséget akár örökké is folytathatjuk, nem véletlenül tanultam évekig a luserektől.) Más csapást próbál. – Mi is mondott honnan szerezte? – Hát a fülkéről! Mondtam, nem? Az előbb vettem le… és azt hiszem, egy csengő is megszólalt akkor valahol… … .. . Pár óra múlva ismét ott ülök Mr. Lucky mellett, vádak nélkül. Bezárom a fülkét, végre boldogsággal eltelve oly hosszú idő után. Aztán egyszer csak megcsörren a telefon…
A Pokoli operátor megszületik, 1. rész. Még mindig unatkozom. De legalább a rádió már nem megy. Lelőttem, mivel már 12-szer ismételte meg a wildfire”-t. Ezen a héten. Pedig még csak kedd van. No gyorsan letisztogatom a szerelőről az ujjlenyomataimat majd valamikor visszaküldöm a FedEx-el, és nekiülök várni a következőt. Mivel a második szerelőnek már nem kell négy órán belül kiérnie, ráadásul ezért nem is ítélhetik halálra (bár gondolkozom a rendelet bevezettetésén), el kell valahogy csapnom az időt. Ez a szerelő már szakember lesz; az a fajta, akinek gyűrött a nyakkendője, mivel néhány évvel ezelőtt bekapta a sornyomtató, ami 3000-res fordulattal kavart. Az arcán még ott lesznek a csíkok, amik azt jelzik, hogy nem tudta időben felnyitni a rácsot… Ismerem a fajtájukat… Szóval el kell töltenem egy pár órácskát. Kiirtok néhány lusert, letörlöm a file-jaikat, aztán várom a hívásukat… - öö, nem találom a file-jaimat - nyafog az egyik nyavalyás. - File-ok? Milyen file-ok? - A könyvtáramban. Az elméleteim, a kutatásom - mind eltűnt! - Eltűnt, he? Mi is a loginneve? - RANCO. - RAKO? Mint a koton? - Nem, RANCO. R-A-N… - ó! Ranco, mint RONGY, csak ANCO van az ONGY helyett… értem. Várjon. Kattogó zajokat keltek a halott szerelő ujjaival a billentyűzeten. - Hmm-hmmm <áthúz-visszahúz> - Aha!… - Nincsenek file-ok a könyvtárában! - TUDOM! - Akkor meg minek hív fel ENGEM? Mi nem csináljuk azokat az adatokat tudja, csak felügyelünk rájuk. és ahogy elnézem, egy pár nap múlva le is kellene adnia a dolgozatait… Lerakom. úgyis vissza fog hívni. Addig is felcsapom a VMS POKSI OPSI KéZIKöNYVET” és megkeresem benne azt a cikket amit még én írtam arról, hogy miként szabaduljunk meg a problémás felhasználóktól: …Aztán változtassuk a luser jelszó hossz minimumát hatról 32-re, adjunk neki 1 napos élettartamot, állítsuk be úgy, hogy mindenféleképpen a jelszó generáló programot kelljen használnia (így a jelszó valami iszonyatosan nehezen megjegyezhető marhaság lesz), állítsunk be egy második jelszót is az előző feltételekkel, írjuk át a CLI táblázatukat úgy, hogy az egyetlen működő parancs a DELETE legyen, és minden más parancs erre mutasson…” Gyönyörű. Néha meghatódom milyen jó is vagyok… Visszahív. - MINDEN FILE ELTűNT! - sikítja. - Volt backupja? - kérdem édesen mint az almáslepény. - De hát azt ti szoktátok csinálni! - nyüfögi. - Na ja - de aztán áttértünk azokra a 8mm-es szalagokra, és azok meg pont jók a videómba, ezért inkább a szomszédom szex kalandjait filmeztem rájuk… Hallom ahogy elsül a revolver. De a francba is, már délután 5 van, és ez amúgy sem az én problémám… A Pokoli Operátor még mindig születik (2. rész) Hát, előkerült a második szerelő, de a FedEx-es emberke már lement, úgyhogy lekéste a csatlakozást. Ez a ficere is techno (látszik a nyakkendőn), de okos is mellé (nincsenek az arcán rácsnyomok), ezért óvatosnak kell lennem. - No mi a gond? - kérdezi mindjárt a lényegre térve. - A hármas modell - válaszolom (végül is legutóbb bevált a dolog) - Mi a fasz az a hármas modell? - kérdi zavartan. Lehet ám, hogy csak próbálkozik, de azért elhatározom, hogy végigviszem a dolgot. Csak nem veszi észre. Kacsázunk egy pár percig ide-oda, majd megmutatom neki a terminált, amibe a vasreszeléket szórtam. - Egyszer csak lehalt! - mondom. (Persze a vasreszeléket már az előbb kiporszívóztam - nem faszfej a nevem, hanem Simon). No mindegy, nekiáll a melónak, lecsavarozza a burkolatot, és olyan hangokat ad ki, mintha az alaplapot cserélné ki. úgy döntök segítek és rámutatok egy elszállt biztosítékra a tápegységnél. - ó, sajnos ahhoz nincs semmi alkatrészem, csak egy csere alaplap van nálam - mondja kissé szégyenkezve. Melyik is az a biztosíték? Megmutatom. - Nahát! Mit is csinál ez a vacak? Tudja már 6 éve dolgozom ezen a helyen de ilyen biztosíték micsodát még nem láttam. Csodálatos miket nem tanul az ember, nem? - Mi is a beosztása? - kérdem, sejtve már a választ. - Főmérnök. Tudtam. - Mondja csak, ért a rezsókhoz? - Egy kicsit… Click Fzzzzzzeeet! Plotty… 29
Beérek az irodámba, és mivel ez az első napom – szeretnék jó benyomást kelteni – a bejövő leveleimet kidobom a kukába. Na, ez az, amit én hatékonyságnak nevezek. Felhív a nagyfőnök és közli, hogy mostanában nagyon sok a panasz a gyakorló pokoli operátorra. Megkérem, hogy az összes hívást továbbítsa nekem, majd én foglalkozom az üggyel. Felhívom az operátort, hogy sürgősen jelenjen meg az irodámban. Két héttel később előkerül, mikor is megmutatom neki az eddig felgyülemlett bejelentéseket. – Hetvenhárom panasz az első három hét alatt! – üvöltöm. – Ez persze jó – de NEM ELéG jó! Naponta legalább tíz panaszt akarok hallani rólad – LEGALáBB. Na, most akkor hadd lássam, mit csinálsz rosszul. Ha felhív egy felhasználó – mit teszel? – Kiölöm? – kérdi a PO. – NEM! Hogyan ölhetnéd ki, ha egyszer nem tudod a loginnevét. Az első feladat: megszerezni a loginnevet. Aztán mit csinálsz? – Kiölöm? – NEM! Először meg kell kérdezni, hogy mi a problémájuk. – Miért? – Mert akkor később hivatkozhatsz arra, hogy nem magyarázták el rendesen. Nagyszerűen véd – mindig bejön. Teszem azt, egy felhasználó felhív, hogy panaszkodjon. én meghallgatom a problémájukat, majd azt mondom: „ó, én azt hittem, hogy mikor azt mondta a PC-je nem működik, azt gondolta, hogy miként tehetné meg a PC-jével azt, hogy az soha többé ne dolgozzon, és az összes adatát is letörölje.”. Mindig ez történik. Aztán mikor vinnyog, csak megmondom neki, hogy nagyon sajnáljuk, majd ha végeztem, hamisítok neki egy kis CPU használati időt, hozzácsapom a számlájához, hogy az ne legyen kisebb, mint a perui nemzeti adósság. Tehát, miután meghallgattad a problémájukat, mit teszel? – Kiölöm? – NEM! Ezután ki kell találni valami kifogást. Van kifogásnaptárad? – ó, nincs… – Uram atyám, és még ez mondja, hogy képesített operátor! Jobb lesz, ha mihamarabb beszerzel egyet. Addig is, itt az enyém. – Odaadom a sajátom, miközben felcsapom az első lapot – „ENTRóPIA”… Ezt nagyon szeretem. – Tehát, miután elmondtad a kreténnek a kifogást, mit teszel? – Kilövöm? – IGEN! – (Azt hiszem ennek rögeszméje van) – és azután? – Lerakom a telefont? – NEM! Akkor mindig vissza fognak hívni, amint a probléma újra fellép. A te feladatod az, hogy féljenek a telefontól. Miként tudnál dolgozni, ha állandóan hívnak. Tehát, meg kell fizetniük a telefonért. Mit tennél ezek után? – Letörlöm a dolgaikat? – Igen, kezdetnek nem rossz, de akkor meg azért hívnának, hogy újabb dolgokat rakjál fel nekik. Te azt akarod, hogy többé ne hívjanak. Mit teszel? – Szidom az anyjukat? – Nem. Azt hiszem bemutatót kell tartanom. Van nálad tollbetét? – Igen. – Látod azt a fali csatlakozót? Dugd bele a betétet. – De áram van benne! – Azt hiszed, hogy bedugatnám veled, ha lenne benne? – ó – >fiddle< >fiddle< >BZZZZZZZEEEEERT!< Hát persze, hogy be. Nem volt jó semmire a figura. Második feljegyzés Ma hallgatom meg az új operátori állásra jelentkezőket, s mivel én vagyok a Pokoli Rendszer adminisztrátor, magasak az igényeim. és mint Ex-Pokoli Operátor, az igényeim még magasabbak. Behívom az első jelentkezőt. – Oké – mondom. –Akkor most felteszek néhány kérdést, hogy felmérjem a tudásod a számítógépek és a hálózatok terén, különös tekintettel a gyakorlatra. – Persze. – Rendben. Első kérdés. Hogyan tudod megakadályozni, hogy valaki a levelezésbe csúnya leveleket juttasson be? – Lezárom az accountjukat. – Jó. Részletesebben? – Kiürítem a könyvtárukat, megváltoztatom a jelszavukat, és az összes mentésüket letörlöm. – Kiváló. Mi az a killfile? – Hmm. Ez egy olyan lista, amiben loginnevek, levél tárgyak, news címek vannak feltüntetve, amit az olvasó program automatikusan átugrik, így nem kell szemetet olvasnom. – Nem. Emlékezz vissza, engem a gyakorlati oldal érdekel. A killfile arra szolgál, hogy a kiölendő loginneveket tárold. – ó, persze, bocsánat. – Sebaj. Mi a DCE? – Delete, Close, Erase. – Jó! Mi a DTR? – Don't Try to Ring. Az operátorok jelszava. – Nagyszerű. DBMS? – Don't Bug My Supervisor. Talán az egyik legfontosabb rövidítésünk. – Naná, hogy az. Oké. Egy felhasználó felhív, és arra panaszkodik, hogy egy másik felhasználó szexuális indíttatású leveleket írogat neki. Mit teszel? – Lementem a leveleket, törlöm a panaszkodó loginját (véletlenül), majd megzsarolom a küldőt azzal, hogy elküldöm őket a szüleinek. – Jó, azt hiszem meg fogsz felelni. Fogd csak meg ezt a drótot! – Köszönöm, inkább nem. – Kiváló. átmentél a vizsgán. Holnap kezdhetsz is. Légyszíves azon az ajtón menj ki, hogy ne zavard a többi jelentkezőt. BZZZZZEEEERETTT! áram a kilincsben. Erre mindig ráfutnak. Talán a „Panasziroda” felirat vonzza őket mint a lepkéket a lámpa… Kilököm a hullát az ablakon. – KöVETKEZő…
Első nap -------- Mivel ma mentési nap van, eléggé tele van a hócipőm. De sebaj, elvégre én lennek ugye a pokoli operator, ezért azt hiszem igazan kellemes a helyzetem. A szalagos egységet null-ra irányítom - így sokkal gazdaságosabb minden szempontomból: nem kell a szalagokat ötpercenként cserélgetni, ráadásul meg gyorsítja is a mentési folyamatot, tehát csak jó lehet. Hirtelen egy felhasználó rámcsörrenti a telefont. - Nem tudja, miért ilyen lassú a rendszer? - kérdi. - Talán... - gyorsan megnézem a mai napra rendelt kifogást - az órajel lehet a bűnös. - Oh! - (ha nem tudják miről beszelek, mindig megnyugodnak) - Nem tudja, mikorra fog rendbe jönni? - Rendbe??? 275 user van a rendszerben és ezek közül egy vagy te! Ne legyél ilyen önző! Lépj ki, és szerezd meg a többieknek az örömet, hogy gyorsul a rendszer! - De hát a kutatási eredményeimet ma kell leadnom és csak egy nyomtatásra lenne szükségem! - (Nana, mindegyik ezt mondja.) Tudod mit? Mondogasd csak magadnak! Ezzel lerakom. Fujj. Igazan megtanulhatnák már, hogy ne hívjanak állandóan... A telefon ismét csöng. Aha, ez megint ő lesz, érzem. Tisztara kikészít! Felveszem a legszívélyesebb hangon. - Igen? Beszerzési osztály... - O, bocsi, mellé ment - IiiIiIIgeEEn???? Na mi is a neved pajtikám? Tudod, hogy az ilyen elpocsékolt telefonok mennyi pénzébe kerülnek a vállalatnak? HE??? Le is fogom vonatni a fizetésedből a hívás árát! Naná, hogy le! Mire ezt itt befejezzük, komoly pénzekkel fogsz nekünk lógni! Mi is a neved figura? De nehogy hazudj! Tudjuk a login nevedet! Hallom, ahogy a telefon kiesik a kezéből, és futólépésben elmenekül. Fogadni mernek, a dékánhoz megy, hogy legyen alibije arra az esetre ha valami történne. Gyorsan megnézem a login-nevét és megkeresem a részleget. Fel is hívom a dékán titkárnőjét. - Igen? - mondja a nő. - Hali! Az Operator vagyok. Figyelj! Mikor az a fickó kb. 10 mp múlva berohan az irodádba, átadnál neki egy üzenetet? - Hááát, nem is tudooom... - Na, rendben. Mondd meg neki: lehet, hogy elfuthat, de elbújni nem tud! - üm. Oké. - Ja, és ne felejtsd el, nem szeretnek senkinek beszelni arról a fájlról, amiben a meghamisított vizsgaeredményeket tartod... Hallom, ahogy elkezdene gépelni a terminálján. - Ne aggódj, van másolatom. Légy csak jó kislány és add át azt az üzenetet! Hümmög valamit, mikor lerakom. A vicces az egészben, hogy a hamis cuccról csak blöfföltem. No mindegy, ha már így alakult, akkor le is másolhatom ennyi erővel. Talán jó lesz meg valamikor elolvasni. Ezalatt a backup be is fejezte. Rekordidő! 2.03 perc. Hogy mi mindenre jó ez a mai technika! Egy másik felhasználó. - Több helyre van szükségem! - kezdi. - Igen? Költözz az Alföldre! - Nem, nem! A gépen mondom te bolond! Bolond?!?... ooo! - O, nagyon sajnálom! - mondom olyan udvariasan, mint Rozsa Gyuri a show-jaiban - Felreértettem. Mit is mondtál? Szinte szagolható a félelem a vonalban, de már késő. Ezt már elveszítette, és ezt ő is tudja. - Um, Azt mondtam, hogy több helyet szeretnek a gépen. *Kéérem!* - ó! Persze, semmi akadálya. Egy pill! Hallom, hogy megnyugodva sóhajt, bar letakarta a kagylót. - Meg is van. Most mar rengeteg helyed van. - Mennyi? Na neeeee! Ez már aztán tényleg sok! Nem elég, hogy ugráltat, meg azt is akarja, hogy leellenőrizzem, és ha neki nem elég, meg adjak? Na azt azért már mégsem engedhetem! Nemhogy elég lenne neki amit kap! Ismét Rózsa Gyuri stílus. - Hadd lám csak! Van 4 megád! - Wow! Akkor az összesen nyolc mega! Szupi! Köszi! - mondja, és fogadni merek, hogy oda van magáért, hogy ennyire tud alkudni. - Nem, nem! - szakítom felbe negédesen - összesen 4 mega! - Hogyan??? De hát már négyet elhasználtam. Hogy lehet, hogy csak 4? Nem is mondok semmit... Majd eszébe jut. - "AaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaarrrrgggggghhhhhH!" Jujj, de piszok vagyok. Az már egyszer biztos. Második nap ----------- épp az asztalomnál ülve szaggatom az x-tankot, mikor valami szívtelen bestia megcsörrenti a telefonomat. Felveszem. - Igen? - kérdem. - Ki van ott? - kérdi a valaki. - Hát, azt hiszem én - mondom neki, merthogy én telefonos tárgyalásokban is otthon vagyok ám! - Na de ki az az én? - Mi van? Nem elég, hogy én vagyok? - kérdem tőle, miközben megpróbálom visszafogni magam. OOOPSZ! Késő! Ennek a pacáknak vége. Most aztán igazan tele a pumpa! - Mit tehetek önért? - kérdem udvariasan (ez egyike a legfontosabb figyelmeztető jeleknek) - Nos, csak azt szeretnem megkérdezni, hogy egy program rajta van-e a rendszeren... - Melyikre kíváncsi? - őőő, a neve B-A-S-I-C clickety clickety click d-e-l b-a-s-i-c.e-x-e< - Sajna nincs meg. Pedig úgy emlékeztem, hogy igen... - No mindegy. Ja, és meg azt szerettem volna megkérdezni, hogy le lehetne-e menteni a loginom alatt található dolgokat szalagra, arra az esetre, hogyha netán megtörténne a legrosszabb? - A legrosszabb??? - Hat tudja, letörlődne, vagy miegymás... - LETöRLőDNE??? ó, ne aggódjon emiatt egy cseppet se, vannak biztonsági menteseink. (Hú, de pocsék alak vagyok) - Mi is a login-neve? Megadja. (A kis butus!) >clickety click< - De hát nincs egy fájl sem a könyvtárában! - mondom, a meglepettség felhangjaival hangszálaimon. - De igenis van! Biztos rossz helyen keresi! Aha! Először tönkrevágja az x-tank játszmámat, most meg hazugnak nevez! >clickety click< - ó, tényleg, hibát követtem el. - mondom neki. Vajon azt mormogta ez a bajsza alatt, hogy "tipikus"? Medve anyám! - Azt akartam mondani, hogy ez a login név nem is létezik! - Hogyan? - hatalmas nyeles - De hiszen ma reggel használtam! - Aha! Ez lehet a probléma; reggel szabadult el ugyanis aaa... aaa... De Vinci Vírus, amelyik minden user-t, aki be van jelentkezve, kitöröl. - De hat ez lehetetlen, a barátnőm is be volt jelentkezve, és én most is az ő neve alatt dolgozom! - Mi is a login név? Megmondja (Hmm, egyes emberek soha nem tanulnak!) - Látom, ő épp akkor lépett be, mikor felfedeztük a vírust. >clickety click< ő csak a fájlokat vesztette el a könyvtárából. - De hiszeeen... - Ne aggódjon, minden megvan szalagon. - Hála az égnek! - Papírszalagon. Hozzon magával nagyítót meg ceruzát. Viszlát a gépteremben!!!!! NYAHAHAHAHAHA! Hát nem vagyok rossz? Harmadik nap Megint itt dolgozom, annyi a meló, hogy alig van időm beugrani a városba megnézni egy filmet, mielőtt azt mondanám itt az embereknek, hogy várjanak, míg megkapjak a nyomtatásaikat. A sor valami baromi hosszú, túl hosszú ahhoz, hogy én mindnyájukat egyszerre csináljam, rendezzem, kiadjam. A legegyszerűbbnek azt latom, hogy kilövöldözöm a kisebb taszkokat, hogy csak kettő maradjon, amit aztán mindjárt könnyebben tudok rendezgetni; szinte pillanatok alatt. Aztán, mikor mozi után (tudják, az a Bertolucci féle, amiben három órát vesz igénybe, hogy kinyírják a főhőst valami vizuális orgazmus keretében), visszajövök, hogy letisztázzam ezeket a nyavalyás printeléseket. Kb. 50 ember álldogál odakint, nekem meg van két nyomtatásom. Ez már majdnem el is éri a szokásos átlagomat. Bar azt hiszem, most egy kicsit többet lőttem ki. Mindegy. Kirakom a papírokat, majd szép lassan besétálok, kezemben a dossziéval, amire az van írva nagy betűkkel: "TöRLENDő LOGINOK". Valahogy mindenki csöndben van. Mint mindig. . . . éppen hátul üldögélek az operátori főnökszékben, nézem a géptermi zártláncú TV hálózat adását, ami rá van kötve a gépem video-grabber kártyájára, (ami valamikor '93-ban került ide javításra), mikor csorog a telefon. Ma már talán másodjára, ezért eléggé fel is idegesít. - Igen? - mondom, miközben leállítom a képet. - Véletlenül letöröltem az önéletrajzomat! - sírja a másik oldalon a hang. - Igen? Mi a login-neved? Megmondja. Mi a szösz! Kezd unalmassá válni a tag. - áá, dehogyis, nem te törölted, én voltam az! - Micsoda??? - én töröltem. Tele volt mindenfele hazugsággal! Még csak négyesed sem volt egy tantárgyból se! - Huh? - No meg az az átverés, hogy külföldön tanultál. Az a barátnőd volt te barbár, és ezt mindketten tudjuk! - Huh?!! - Ja, és az akadémiai feljegyzéseid?! Leellenőriztem. Hazudtál!!! - Hogy me... - majd hirtelen kapcsol - NEEE! Ugye nem! Ugye nem a POKOLI OPERATOR vagy ???!?!?!!!! - Teljes valóságában, és tövig a könyvtáradban.... Azt hiszem nem kellett volna megadnod a login nevedet... >clickety click< Ráadásul azt a levelet sem kellett volna megírnod, amit a rendszergazdának szántál, amiben látványosan megmondod neki, hogy mit gondolsz rólam. - De hát nem is küldtem semm... >clickety click< - Naná, hogy nem. De hát ki a fene tudja ezt a mai világban. De ne aggódj, hamar vége lesz. NAGYON hamar! >clickety click< ...na vissza is állítom a login nevemet, és már... - D-d-d.. - dadogja, mint akinél megakadt a tű. - Visszhall... - mondom neki szívélyesen - Egy csomó cuccot kell meg összepakolnod, és az új életed is el kell kezdened. Szia! Aztán lerakom. Két másodperc múlva csorog a piros telefon. Felkapom. A főnök. Bemondja az előbbi pacák login nevét, majd mondd valamit egy fura E-mail-ről, aztán azt mondja nekem "UGYE tudod mit kell tenned...", tudják, a pontokkal meg a nagybetűkkel meg mindennel. Aztán, mikor később szerencsétlen alak villanyszámláját megtoldom néhány nullával, elgondolkozom azon, hogy mi a fenének kell ezeknek mindig telefonálni. Majd amikor a fényképet belerakom az FBI online "élve, vagy halva, fegyveres és veszélyes" bűnöző listájára, rájövök, hogy már soha nem fogom megérteni az indítékaikat. De sebaj! Az élet megy tovább. Aztán mikor pár óra múlva az FBI kocsijai a lakása előtt leparkolnak, elgondolkozom rajta, hogy sajna nem mindenkinek. De ez mar a következő nap története. Negyedik nap Csütörtök van, fizetésnap, emiatt ma jó kedvem van. Azt hiszem szóba fogok állni a telefonálókkal. Helyére is rakom a kagylót. Szinte azonnal csörög. - Mar órák óta próbálom elérni! - sikoltozik a másik végén egy hang. - Neeem, nem lehet órák óta - mondom, miközben egy pillantást vetek a Szárnyas Fejvadász borítójára, "maximum 114 perc lehetett. Tudja épp a főnökkel beszélgettem, hogy maguknak, felhasználóknak beszerezhessek egy pár új programot! Nyelés, sóhajtás, nyelés... - ó, bocsánat. - Semmi gond, értem én - bár azért megjegyzem magamban, hogy a napokban nem ártana a tag jelszavat lecserélni valami furfangosra. - Szóval, azt szeretnem tudni, hogy hogyan kell egy file-t átnevezni? Medve anyám! Na várjunk csak, ma van fizu nem? Ma jó kedvem van. - Persze! Csak annyit kell beírnia, hogy 'rn' és a file neve! - á, köszönöm! - Semmi gond. (Most már teljesen jó a kedvem. Igazán meg kéne már csinálnom azt a scriptet, ami lehetetlenné teszi a mentest. Már régóta tervezem!) A telefon megint csörög. - Halló? - üdvözlet! - mondom neki. - Az operátorral beszélek? - Naná! - mondom, édesen mint egy málnatorta, amiben csörgőkígyók fészkelnek. - Megkaphatnám a nyomtatásaimat, kérem? Nagyon sürgős lenne, és már öt perce elküldtem. - Login-neve? Megmondja, amit le is írok, hátha jó lesz meg valamikor. - Semmi gond! - mondom neki, és mar megyek is a printerhez. Hat ott valami IRRRRRRDATLAN nagy kupac papír van, de azért 90 százalék, hogy az övé van felül. Magamhoz veszem, a többit kidobom, erre meg öntök egy kis szennyezett tisztító alkoholt, néhányszor rácsapkodom a printer ajtaját, no meg egy párszor át is megyek rajta a szalagszállító kocsival. Gyönyörű. - Itt a printelése - mondom neki - Bocs, hogy késtem, de volt egy kis printer problémánk! Ránéz, majd összepiszkítja magát. - Kinyomtathatnám még egyszer? - kérdi aggodva. - Persze, persze, de nem ígérhetek semmit, ma valahogy piszkoskodik a printer. - Hát, nem is tudom. Talán akkor a lézer? Az működik? - Persze, de az meg pénzbe kerül! - Mondom, miközben mindenféle pofákat vágok. - Nem érdekes! Fizetem, DE SüRGőS! Visszavonszolom magam a printerekhez, majd behelyezem azt a festékkazettát amit különleges alkalmakra tartogatunk. Azt, amelyik azokat az aranyos kis fekete vonalakat húzogatja keresztbe a lapon, meg olyan halványra csinálja a nyomtatás egyik felét. Elég sokáig tartott, mire ilyen pipecre meg tudtam csinálni. A printelés pillanatokon belül átrohan a nyomtaton, magamhoz ragadom és mar rohanok is. Ezt ugyebár nem akarom kihagyni... - D-D-d-d-d-de hát mi történt már megint? - gagyogja a képembe. Még jó, hogy leírtam a login-nevét! Igazán; mintha kezdene kifejlődni bennem egy kis érzék a kínzásokhoz... - Tulajdonkeppen semmi. Igaz egy kicsit furán néz ki, de hát ez a kazetta már negyvenhétezer lapot szolgált ki, és már tizenhétszer volt újratöltve. Bár némelyik kazettához képest ez maga a gyönyör. A fickó kiborul és elkezd nyüszögni. - Na, ne sírjon már! Van magánál egy diszk, amin a munkája van? Odaad nekem egy doboz lemezt; visszamegyek a gépterembe, gyorsan lemágnesezem, majd visszajövök. - Bocs, most jutott eszembe, hogy a gépünk is kifeküdt. át kell vinnie az egyetem másik gépéhez. Nekik van tutti friss kazettájuk, majd szépen kinyomtatják. - Nagyszerű! Köszönöm! - Nincs mit. Ja, és az odaúton tartsa a feje fölé a lemezeket. Ma valahogy nagyon erős a Föld mágnesessége! - Huh? - Ne vitatkozzon, csak csinálja! Aztán csak figyelem, ahogy elhúzza magát, kezeit a feje fölé emelve. A mindenségit, hogy néha én mennyire utalom magam...