Elegem van. A dolog után keserű íz maradt a számban, és a gyomromra ment a dolog. úgy érzem, hogy nekem már csak a kemény dolgok jutnak, és most hogy ez a csúnya dolog kiszivárgott, nekem vágnak mindent az arcomba. Nem akarok senkit eláztatni tele szájjal, úgyhogy inkább nyelek, de bizony bánt a merevség, amellyel szemben találom magam. és ugyan belátom, hogy van ami engem is térdre kényszerít, de még így is bátran szembenézek azzal ami a szemem előtt lebeg. Az az igazság, hogy minél csúnyább dolgot fognak rám, annál ádázabbul nyelvelek vissza. Remélem, előbb-utóbb kibújik a szög a zsákból, és megpuhulnak azok is, akik kukoricáznak velem, még akkor is, ha a dolog egyenlőre rajtam szárad.

Egy fiatal fiú, Bernie vidékre költözött és vett egy szamarat egy idős parasztbácsitól 100 dollárért. A parasztbácsi megígérte, hogy másnap elviszi neki a szamarat. A következő nap el is ment Berniehez és azt mondta:
"Fiam, rossz hírem van. A szamár megdöglött."
Bernie így válaszolt: "Na jó, akkor add viza a pénzem!"
A parasztbácsi vállát vonogatva mondta: "Nem megy. Már elköltöttem."
Erre Bernie: "Rendben, de azért hagyd itt a szamarat!"
A parasztbácsi azt kérdezte: "Mit fogsz csinálni vele?"
"Sorsjegyeket fogok kibocsátani, és kihúzom a nyertest."
"Hülyeség", gondolta a parasztbácsi.
"Nem lehet egy döglött szamarat kisorsolni."
"Persze hogy lehet" - felelte Bernie hetykén.
Egy hónappal később újra találkozott az öreg bácsi Bernie-vel és azt kérdezte: "Na mit csináltál a döglött szamárral?"
- "Kisorsoltam. Eladtam 500 darab sorsjegyet darabonként 2 $-ért és az összes sorsjegy 2 $-os költsége mellett 998 $ nyereséget értem el. A döglött szamár 100 $-os veszteségét természetesen leírtam."
"és nem reklamált senki?" - kíváncsiskodott a parasztbácsi.
"Dehogynem. Az, aki megnyerte a szamarat. Visszaadtam neki a két dollárját." ..... és Bernie felnőtt, és talán ő lett a Worldcom vagy az Enron vezetője.

Két hete volt a 45. születésnapom. Egyébként sem éreztem magam valami
fényesen. Lementem reggelizni. A feleségem azt sem mondta: Jó reggelt,
nemhogy Isten éltessen. A gyerekek sem mondtak semmit, teljesen hidegen
hagytam őket. úton az irodába már teljesen levert voltam.
Bementem az ajtón és Janet, a titkárnőm felállt és így szólt: Isten éltesse
sokáig, főnök! Na, ettől egy kicsit mindjárt jobban lettem. Legalább egy
valaki nem felejtett el! Délig dolgoztam. Pontban 12-kor Janet bekopogott az
ajtómon és azt
mondta:
- Főnök, ma van a születésnapja. Menjünk el ebédelni, csak mi ketten! Nem a
szokásos étterembe mentünk, hanem egy hangulatos kis falusi lokálba, hogy
egy kicsit magunk lehessünk. Ittunk két Martinit és elégedettek voltunk a
kiváló ételekkel. A visszaúton Janet azt mondta:
- Tudja, olyan szép ez a mai nap, és ma van a születésnapja. Ne menjünk
vissza az irodába! Menjünk fel hozzám és igyuk meg ott a délutáni kávét! így
felmentünk a lakására és kávé helyett megittunk még két Martinit és
kényelmesen elszívtunk egy-egy cigarettát. Egy idő után Janet így szólt:
- Ha önt nem zavarja, felveszek valami kényelmesebbet. Csak beszaladok a
hálóba, azonnal itt vagyok. Néhány perc múlva valóban jött is. A kezében egy
születésnapi torta volt és őt követték: a feleségem, a gyerekeim és a
közelebbi munkatársaink és a Happy Birthday-t énekelték.
és én ott ültem a heverőn, és ....... a zoknimon kívül semmi nem volt
rajtam!

A frankfurti repülőtér német légiforgalmi irányítói kissé kimértek; elvárják tőled nemcsak azt, hogy tudd hol van a gépállóhelyed, hanem azt is, hogy tudd, hogyan juthatsz el oda; de a világért sem segítenének.

így szórakoztató volt hallani a következő beszélgetést a frankfurti földi irányítás és egy British Airways 747-es (Speedbird) között. Speedbird:
"Jó reggelt, Frankfurt, Speedbird 206 készen áll."
Föld: "Guten morgen, guruljon a kapujához."
... A BA 747-es kigurul a fő gurulóútra, és megáll.
Föld: "Speedbird, tudja, hogy merre megy?!"
Speedbird: "Várjon, föld, most keresem a kaput."
Föld (tipikus német türelemmel): "Speedbird, még sohasem volt Frankfurtban ezelőtt?!"
Speedbird (hűvösen): "De igen, 1944-ben, de akkor nem szálltam le.."