Két hete volt a 45. születésnapom. Egyébként sem éreztem magam valami
fényesen. Lementem reggelizni. A feleségem azt sem mondta: Jó reggelt,
nemhogy Isten éltessen. A gyerekek sem mondtak semmit, teljesen hidegen
hagytam őket. úton az irodába már teljesen levert voltam.
Bementem az ajtón és Janet, a titkárnőm felállt és így szólt: Isten éltesse
sokáig, főnök! Na, ettől egy kicsit mindjárt jobban lettem. Legalább egy
valaki nem felejtett el! Délig dolgoztam. Pontban 12-kor Janet bekopogott az
ajtómon és azt
mondta:
- Főnök, ma van a születésnapja. Menjünk el ebédelni, csak mi ketten! Nem a
szokásos étterembe mentünk, hanem egy hangulatos kis falusi lokálba, hogy
egy kicsit magunk lehessünk. Ittunk két Martinit és elégedettek voltunk a
kiváló ételekkel. A visszaúton Janet azt mondta:
- Tudja, olyan szép ez a mai nap, és ma van a születésnapja. Ne menjünk
vissza az irodába! Menjünk fel hozzám és igyuk meg ott a délutáni kávét! így
felmentünk a lakására és kávé helyett megittunk még két Martinit és
kényelmesen elszívtunk egy-egy cigarettát. Egy idő után Janet így szólt:
- Ha önt nem zavarja, felveszek valami kényelmesebbet. Csak beszaladok a
hálóba, azonnal itt vagyok. Néhány perc múlva valóban jött is. A kezében egy
születésnapi torta volt és őt követték: a feleségem, a gyerekeim és a
közelebbi munkatársaink és a Happy Birthday-t énekelték.
és én ott ültem a heverőn, és ....... a zoknimon kívül semmi nem volt
rajtam!