Egypercesek 146. oldal • KecskeFészek

Ha Ádám és Éva kínaiak lettek volna, akkor megeszik a kígyót, az almát meg hagyták volna a picsába.

A konyhafőnök ajánlata Címkék Bejelentkezés
KecskeFaceek Poénkereső

8 dolog, amivel elüthetjük időnket munkahelyünkön

A bűvös nyolcas Kedvencekhez Ser

1. Húzzuk át minden aktában az István vagy Norbert nevű ügyfeleket fehér kihúzóval.
2. Küldjünk egy faxot bármelyik minisztérium központi faxszámára azzal a szöveggel, hogy Kati, imádom a bugyid illatát, majd küldjünk egy másikat, hogy téves. Idegen helyről küldött fax, helyesbítés nélkül még viccesebb.
3. A teljesen automata, darálós kávéfőzőbe a kávészemek közé helyezzünk egy húszforintost, és várjuk izgatottan az eredményt.
4. Készítsünk a gémkapcsokból négy méter hosszú láncot, és egyik végét helyezzük az orrunkba, majd ha jönnek, gyorsan vegyük ki.
5. Tegyünk a közös nyomtatópapírok közé öt darab A4-es, kinyomtatott szoftp***ó képet. Hosszabb nyomtatásnál még a postázóig is eljuthat.
6. Fénymásoljuk le minden irat üres oldalát is.
7. Ha telefont kapcsolnak, próbáljuk utánozni a Fővárosi Temetkezési vállalat üzenetrögzítőjét, ha pedig ott dolgozunk, akkor a Vidámparkét.
8. öntsünk művért az iratmegsemmisítőbe

A 8 legrosszabb dolog, egy magyar ünnepen(by akosfive)

A bűvös nyolcas Kedvencekhez Ser

A 8 legrosszabb dolog, ami egy magyar ünnepen történhet!

Habár családi kiruccanást terveztél a hónap egyetlen plusz szabadnapján, mégis a rendőrőrsön kötsz ki csoportos garázdaság miatt.
Bár az utcádból nem tudsz kihajtani a tüntetők által emelt barikád miatt, de legalább elmondhatod: 0 fok feletti időjárásban is láttál hókotrót.
Hirtelen azon veszed észre magad, hogy a HírTV-nek nyilatkozol.
A Kőszívű ember fiait akarod megnézetni a gyerekeddel, ám a Magyar Televízió képernyőjéről csak Baló György pislog megszeppenve.
Bár iszonyatos a szmog a felétek terelt forgalom miatt, ám szerencsére ezt a könnygáz szaga elnyomja.
Habár eltűnt a házad elől az összes útpadka, de legalább most már könnyedén be tudsz parkolni a letaposott virágágyásba.
Hétfőre eltűnik az állvány a szomszéd házról, ami már hónapok óta árnyékolta a nappalit.
Gyereked azzal védekezik mikor a rendőrségre mész érte, hogy azt hitte, hogy ez még mindig a Budapest Parádé…

írta: Tajthy ákos

8 dolog, amit egy képviselőnek tudnia kell

A bűvös nyolcas Kedvencekhez Ser

1. Sose higgyél magadnak, mert lelkiismeret-furdalásod lesz...
2. Csak olyat ígérj meg, amit utólag cáfolni tudsz.
3. Ha bonyolult kérdéssel találkozol, állj hozzá korruptan.
4. A gyerek- és nyugdíjas simogatás ingyen van, de csak tanúk jelenlétében csináld!
5. Mindegy, melyik párt tagja vagy, ha át is ülsz egy másikba, ugyanaz marad a munkahelyed.
6. Ha tévéközvetítés van, vegyél feltűnő nyakkendőt, hogy felismerjenek a választókörzetedben. Ha nem mutat a kamera, kiabálj be valami csúnya szót, hogy rád menjen.
7. Csak olyan témához szólj hozzá, ami nem igényel szakértelmet, viszont lehet benne személyeskedni.
8. Nem elég tisztességesnek látszani, négy év alatt valahogy a családról is gondoskodni kell.

Londoni metrósok

Cégek, szakmák Kedvencekhez Ser

Válogatás a londoni metróvezetők hangszóróba bemondott közleményeiből

"Högyeim és Uraim! Elnézésüket kérem a késedelemért. Tudom, mindenki szeretne mielőbb hazaérni. Hacsak nem az én ex-feleségemmel házasodtak össze, mert akkor biztos, hogy inkább átszállnának a következő megállóban, és ellenkező irányba mennének tovább."

"A szerelvény sajnos késik, mert megbetegedett a kalauz, nem tudja megkülönböztetni a könyökét a hátától. Ha további információkhoz jutok, tájékoztatom önöket."

"Kedves Utasok! A jó hírt vagy a rosszat mondjam először? A jó az, hogy pénteken volt a születésnapom, és egy jót buliztam. A rossz hír pedig, hogy Stratford és East Ham között meghibásodott valami, így nem megyünk a végállomásig."

"Hölgyeim és Uraim! Elnézésüket kérjük a késésért, de a Viktória állomásnál biztonsági ellenőrzés folyik, ezért sajnos egy darabig itt kell várakoznunk. Addig is töltsük el az időt kellemesen. Akkor rajta, mindenki együtt, hogy: "Tíz zöld üveg..."!

"Kéregetők vannak a szerelvényen. Kérem önöket, hogy ne bátorítsák őket. Hogyha van felesleges aprópénzük, inkább fordítsák egyéb jótékony célra, vagy adják ide nekem."

Az egyik metróvonalon egy különösen meleg napon a vezető a következőt mondta be, nyugat-indiai tájszólással: "Kérem, szálljanak be a szaunába, Hölgyeim és Uraim! Sajnos, törölközővel nem szolgálhatunk!"

"Kérem, szíveskedjenek észrevenni, hogy a sípoló hang azt jelzi, hogy az ajtók záródnak. Nem azt, hogy dobják magukat vagy a táskájukat az ajtóba!"

"Nem tudunk elindulni, mert valami idióta berakta a kezét az ajtónyílásba!"

"Felhívom a figyelmüket, hogy a kocsikban tilos a dohányzás! Ha pedig valaki jointot szív, akkor az lenne becsületes, hogy körbeadja a többi utasnak is!"11