Mikulás 3. oldal « Egypercesek • KecskeFészek

Szegénynek lenni sokba kerül.

A konyhafőnök ajánlata Címkék Bejelentkezés
KecskeFaceek Poénkereső

A Mikulás levele(by akosfive)

Mikulás Kedvencekhez Ser

Kedves olvasóink! A következő levelet juttatta el a magyar felsőoktatási intézményekbe – így a Miskolci Egyetemre is – a Mikulás.



Kedves hallgatók!



Na idefigyeljetek! Elegem van belőletek. Elegem van, hogy egész évben felém sem szagoltok, egész évben azt tanítjátok gyerekeiteknek, rokonaitoknak, hogy Mikulás márpedig nincsen, ugyanakkor novembertől mindig elkezdtek kérni tőlem mikulás napra, és karácsonyra, jobb gyakjegyet, legalább kettes vizsgát, és mindenféle idióta mütyürt a kedveseiteknek. Ennek vége!


Tisztázzunk egy-két dolgot:

18 éves korotok után nem vagyok köteles nemhogy kiszolgálni az idióta kéréseiteket, de meghallgatni sem. Nekem a kisgyerekekre kell koncentrálnom, akik még hisznek bennem, akik nem törnek hullarészegen buszmegállókat, akik nem hányják össze a város minden négyzetcentiméterét, nem tiszteletlenek, nem zajonganak.
Magyarországon az 1830/4-es Jézuska és Mikulás között megkötött szerződés értelmében a Jézuska köteles az ajándékot szolgáltatni, így bármennyire is szeretném – amúgy nem is szeretném – nem tudok egy karácsonyi kívánságot teljesíteni. Elég nekem a világ többi táján lesni mindenki hülye kívánságait. Azon kívül van fogalmatok micsoda pénz átküldeni a leveleket a Jézuskának? Nem vagyok én sem milliomos b***zameg!
Mikulás napra idétlen romantikus hülyeségeket nem szállítok, elég nekem minden Valentin napkor Télanyó miatt bemenni egy ilyen ajándékboltba. Ezeket oldjátok meg magatok. Lábatok van, húzzatok be a Happy Boxba és szenvedjetek kicsit ti is!
Jobb jegyet sem én, sem a Jézuska, nem tudunk szállítani, sőt egyes források szerint még az ő apja sem. épp ezért üljetek le és seggeljétek be az anyagot, ha már órára nem tudtátok bedugni a képeteket, mert máskülönben megint megbuktok, mint a huzat.

Csak a miheztartás végett közlöm ezeket veletek. Tehát idén ne is várjatok, se otthon se a kollégiumokban, mert nem megyek. Hozzáteszem nagyon nem is vártok, hisz olyan kolit nem láttam volna, ahol van kémény! Tudjátok milyen nehéz azokon a k***a gáz kivezetőkön lemászni? Na szóval, idén ne várjatok, nincs értelme!


üdvözlettel:

A Mikulás


írta: Tajthy ákos

Levelek a télapóhoz

Mikulás Kedvencekhez Ser

Kedves Télapó!
Szeretnék egy hajós Barbiet, egy autós Barbiet, egy síelős Barbiet, egy repülőgépes Barbiet, egy motoros Barbiet és egy diszkós Barbiet! Mást nem.
Köszi: Kati

Kedves Kati!
Eszedbe jutott már, hogy diplomás Barbie miért nem létezik? Javaslom, inkább tanulj, ahelyett, hogy babázol, mert anyádat elnézve te nem leszel olyan szép, mint Barbie, és akkor cseszheted, hogy bárki is eltartson.
A Télapó

---

Kedves Télapó!
Egy olyan G.I. Joe-t hozzál, ami tud úszni a víz alatt, és van szigonypuskája, és jó nagy kése, és ki van képezve gerilla harcmodorból, és simán megöli bármelyik ellenséget!
Gergő

Kedves Gergő!
Kissé agresszív vagy, fiam. Belőled vagy terrorista lesz, vagy bérgyilkos, és tulajdonképpen egyik sem sokkal jobb a másiknál. Mit szólnál inkább egy kanna benzinhez, és egy doboz gyufához? Van egy érdekes kísérlet ezzel kapcsolatban, majd mellékelem a leírást.
A Télapó

----

Kedves Télapó!
Már tavaly is kistesót kértem, és tavaly sem azt kaptam. Légy szíves, ezúttal ne valami hülyeséget hozz, hanem amit kérek! Kistesót akarok!
Ádám

Kedves Ádám!
Apád már tavaly is impotens volt, és még most is az. Az ólomkatona pedig nem hülyeség. Dugd fel a seggedbe, meglátod, milyen jó lesz.
A Télapó

---

Kedves Télapó!
Te hány kiló vagy? Nem gondolkodtál még rajta, hogy fogyókúrázz? Mi van, ha egyszer beszorulsz a kéménybe?
Bence

Kedves Bence!
Nem gondolkodtál még rajta, hogy kicsit visszafogd magad, és ne kérdezz hülyeségeket? Mi van ha egyszer bepöccenek, és taposóaknát viszek neked karácsonyra?
A Télapó

----

Kedves Télapó!
Hoznál nekem egy virágos kifestőt, ha szépen megkérlek?
Ölel: Vili

Kedves Vili!
Engem te csak ne ölelgessél rendben, kis köcsög? Persze, virágos kifestőt, hát hogyne. Elmész te anyádba...
A Télapó

----

Kedves Télapó!
Miniszoknyát szeretnék karácsonyra, mert a nővéremnek is olyan van, és mindig egy csomó fiúnak tetszik, és én is sok fiúnak akarok tetszeni. Miniszoknyát hozz, de rövid legyen ám, hogy jól látszódjanak a lábaim, mert mindenki azt mondja, hogy nagyon csinosak a lábaim.
Emma

Kedves Emma.
Télapó visz neked csinos szoknyácskát, de a Télapó bácsi nagyon fáradt lesz ám, mire hozzátok ér, ugye behívsz majd egy kis tejecskére és sütikére a szobácskádba?
A Télapó

----

Kedves Télapó!
Tudnál hozni olyan legót, amiben van elektromos felszerelés is, és hozzá lehetne kötni egy soros kapcsoláshoz, és némi átalakítgatás után csatlakoztatni egy központi magas feszültséghez, és összeépítgetni egy hidraulikus forgóturbinával, meg ilyenek?
Pisti

Kedves Pisti!
Szoktál járni focizni a térre, vagy mesét nézni, vagy meghúzni a lányok haját, meg ilyenek? Én a helyedben kufircolnék azért egy jót, mielőtt agyonvág a kettőhúsz, lúzerkém!
A Télapó

---

Kedves Télapó!
Mit szeretnek enni a rénszarvasaid? Csak azért kérdezem, mert gondoltam, ők is elfáradnak, és megéheznek, és gondoltam nekik is kedveskedek majd valami harapnivalóval.
Áron

Kedves Áron!
Ezzel az undorító benyalással semmit nem fogsz elérni nálam. Idén egyébként újítottam, és nem rénszarvasokkal érkezem, hanem grizli medvékkel. Kötözd ki magad a gesztenyefátokhoz, ha kedveskedni akarsz nekik.
A Télapó

---

Kedves Télapó!
én a kisfiam nevében írok neked, tudod, ő még nem tud írni. Azt üzeni neked, hogy valamilyen kreatív kis társasjátékot hozzál, amivel tud játszani az egész család!
Köszönettel: Vargáné Kiss Erzsébet

Kedves Erzsébet!
Valami kreatív társasjátékot? Rendben. Mit szólnál mondjuk a "Simi humi nyali falihoz"? Ja, nem, bocs, azt a férjed már megrendelte. Ja, bocs, nem is neked, hanem az új titkárnőjének.
A Télapó

---

Kedves Télapó!
Eddig egyszer sem hoztál nekem virgácsot, remélem ezúttal sem fogsz! Tudod, én mindig jó kisfiú vagyok. Idén azt hiszem, egy hifi toronynak örülnék a legjobban.
Ervin

Kedves Ervin!
Nem, eddig valóban nem hoztam neked virgácsot. Viszont ha nem tűnt volna fel, akkor mást sem. Tudod, a javítóintézetbe nem jár a Mikulás.
A Télapó

---

Kedves Télapó!
Szeretnék egy robogót, egy új számítógépet, egy új szobát, egy nyaralót a Balcsira, amihez csak nekem van kulcsom, egy pénzzel teli bankkártyát, egy új mobiltelefont (kamera is legyen rajta!), és egy dévédé lejátszó sem ártana. Várlak!
Tomi

Kedves Tomi!
Várjál csak, ha nagyon nincs jobb dolgod.
A Télapó

---

Kedves Télapó!
Akármit is hozol, örülni fogok neki, csak ne felejtsd, ugye tudod? Elköltözünk! Arany János utca 7!
Imike

Kedves Imike!
Se térképész, se futár nem vagyok. Egyébként is későn szóltál, már megszerveztem, betábláztam, és elrendeztem a szállítmányozási ütemtervemet. és ugye az a ház, ahova költöztetek, már évek óta üresen állt...
A Télapó

---

Kedves Télapó!
Mi az msn címed? Dumálhatnánk majd valamikor.
- Peti

Kedves Peti!
A Télapó bácsi csak nénikkel emesenezik, azok közül is csak olyanokkal, akiknek web kamerájuk van, erkölcseik azonban nincsenek. Menj oda szépen anyukádhoz, és kérdezd meg tőle, hogy ez mit jelent.
A Télapó

----

Kedves Télapó!
Te tényleg létezel, vagy ez csak átverés?Van feleséged? Miért nem ő hozza az ajándékokat? Unokáid vannak? Mit kapok idén?
- Erika

Kedves Erika!
Létezem. Nincs. Mert nincs. Nincsenek. Lóf**zt.
A Télapó

---

Kedves Télapó!
Egy hiper szuper mankót kérek, tudod, eltörtem a lábam, és amit a doktor bácsi adott, az tök snassz, és ronda, és nem tetszik. Olyat hozzál, amivel lehet repülni is! Amúgy nem rossz érzés, hogy mindenki a meleg otthonában vár téged, te meg csak gürizel egész éjjel? - Gáborka

Kedves Gáborka!
Kattanj le a témáról. Már eleve az erkélyről sem kellett volna leugranod, és akkor most tudnál járni, észkombájn! Amúgy nem rossz érzés, hogy az összes barátod megy majd hógolyózni, síelni meg szánkózni, te meg egész télen otthon bicegsz majd a mankóddal a négy fal között?
A Télapó

1 2 3