Szőke nő naplója 17.
Túlélőtúra, szőr vájverek. Ez kellett nekem!
Sajna nem találkozhattam a betyárok betyárjával, aki mivel nem tudott eljönni, hagyott magáról a bejáratnál egy fafaragásos szobrot, hogy lefotózhassuk magunkat vele. Kaptam egy karszalagot a bejáratnál és azt mondták, korlátlanul lóghatok, mászhatok, csünghetek, csúszhatok, korlátlanul? Ajjaj, és mi lesz, ha nincsen korlát és le fogok esni? A csúszástól féltem is, mert a Slájdersz c. filmben úgy elcsúsznak a szereplők, hogy aztán más dimenziókból nem találnak haza.Ennek meg az én Mókucim nem örülne.
Első feladatom célba lövés volt. Kaptam egy lékpuskát, de nem volt jég a tón, hogy léket lőjek, ezért lufipuska lett belőle. Le is lőttem egy lilát, egy sárgát, és egy kéket, de egyiket sem kaptam meg, még lyukasan sem.Utána lőttem 4 vaskacsát. Eddig még csak a vasmacskáról hallottam, de azokat a víz alá dugják, és akkor nem úszik el a hajó. Ez volt a bemelegítés.
Aztán találkoztunk egy hiú sziú fiúval. Érdekesen sápadt arcúnak becézett minket, pedig rajtam még smink is volt. Lehet az lepte meg, hogy az ország egyik legnagyobb cowboyának a társasgágában voltam ezen a kalandtúráson! Kaptunk tőle íjvesszőt meg nyilat, és aztán megmutatta, hogy csípjem oda az ujjaimat, hogy aztán a táblát eltaláljam nagy fájdalmak között. Lőttem egy kék és két piros kört, de ezeket sem vihettem haza.
Aztán mentünk lézerharcolni. Sajnos lézerkard nem volt, csak puska. A fejünkre tették az érzékelőt, kezünkbe a puskát és mehettünk a fák közé a rejtekhelyekre, és aztán lőttünk, piff-puff egymásra. Döntetlenre nyertem a meccset. 10 életet pazaroltam erre.
Utána mentünk felcsatolni a beülőt, meg kaptunk hozzá karajbinert, meg csigabigát és egy ronda zöld műanyag bukósapkát is. Kioktattak, hogy mit hova, hogyan csatoljunk. Pl. a fejmagasságú kötélre a csigát, a mellmagasságura meg a karajbinert, vagy mit. Szegény nagyi, akinek a melle a bokájáig ér, hogyan fog dönteni?
Kezdődhetett a túlélés. Érdekes délutánnak néztünk elébe. Mert ha mindenki kapott védelmi felszerelést, mert ugye kapott, akkor miért kellett aláírni, hogy a saját felelősségemre megyek fel? És akkor miért hívják túlélő túrának? Semmi rizikó nincsen benne!
No mindegy.
Elkezdődött a nagy kalandparki parti. Ennyi drótkötelet még életemben nem láttam. Remélem túlélték azok is, akik felrakosgatták oda őket. Megismerkedtem őseik életével, mert elsőre a majom pályára mentünk fel. Láttam életemben mozgólépcsőt, mozgójárdát, mozgó tejfogat, de még mozgó-lógó-korhadt gerendát sosem. Szerencsére már a héten letörtek a műkörmeim, amikor leestem a függőágyról, mert hasra akartam fordulni, szóval azok legalább nem zavartak. Egy görög félisten ment előttem, ő volt az előkóstolóm, mindig bemondta az erősségi fokot nekem. Pl. paprika, bors, csili, Fekete Laci.
És amit ő megcsinált, azt én is. Szerencsére a vízen járást ő sem próbálta ki. Voltak kötelező kötelek, amiken le kellett csúszni, és közben ordítani kellett, legalábbis a Görög azt tette én meg utánoztam. Időnként olyan könnyűnek ítélte meg a feladatomat, hogy mikor átért, akkor nekem nehezítésképpen meg is mozgatta pl. a lógóját. Akarom mondani a függőhidat.
Volt mozgó kötéltáncolás, indákon lógás, és amilyen még sohasem: ott sem volt a Mókucim, és falra másztam tőle... illetve magamtól. Na, ez volt a legnehezebb. A görög szerint 10-ből 8 -as fokozatot kapott az erőssége. Tehát Csili alatt kettővel... őőőő Erős Pista. De én legyőztem őt is. Utána volt még cirkuszi karika, csak ez nem tüzes volt, hanem lógatott, ezért ki-be kellett neki akasztani, hogy átbújhassunk rajta.
3 órán keresztül kalandoztunk. Egy amerikai filmben ennyi idő alatt bejárják a fél Epelecs hegységet, vagy átmásznak egész Colorádón, és van közötte 3 kaja és 2 tamponreklám, valamint 4 filmajánló másnapra, itt meg ugyanoda jutottunk, ahonnan elindultunk. A kezem szürke volt a drótkötéltől, szomjas voltam, és mehetnékem is volt.
Aztán még kitaláltuk, hogy keveset csúsztunk, és elmentünk egy 14 kötelességre. Csúsztunk, kiáltottunk, csúsztunk, jihháztunk. Ez is megvolt.
Jah, a csúszások landolása kicsit viccesre sikeredett az elején. Mert a fák törzsére érdekes tornaterem-szőnyeget növesztettek, és abba kellett becsapódni. Csak a második után jöttem rá, hogy nem KELL... hanem én landoltam rosszul, és vissza is pattantam. És akkor már jó volt az is!
Végül is kiélveztem minden pillanatát. A többi táborozóhoz inkább körbekerültünk egy mosogató szélességű patakot, minthogy - egy rajta lévő vágódeszka szélességű gerendán, - ami a víz felett sámli magasságban futott - átegyensúlyozzunk, a miért? mert nem volt biztosítókötél, mint odafent 20-30 méter magasan. Megszabadultunk a felszereléstől, és csatlakoztunk a normális emberek táborához! Utána meg még 3 napig az az izmom is fájt, amiről nem is tudtam, hogy létezik!
Gabca