A jó pálinka olyan mint az anyós halála. A szemet megkönnyezteti, de belülről k***a jól esik!
1. Az elterelések miatt a munkások sem tudnak a helyszínre jutni, ezért közülük sokan unalmukban a kerülőutakon kezdenek dolgozni.
2. Mivel a gázvezetékek közelében tilos a dohányzás, ezért egy cigarettaszünet fél óráig tart.
3. A régészek minden nap találnak egy kivitelezőt, aki közbeszerzés nélkül, nyílt borítékos, zárt meghívásos, pályázatos vagy éppen baráti alapon kezdte meg a felújítást, aztán ottfelejtették.
4. Az ünnepélyes átadások, állófogadások és sajtótájékoztatók miatt állandóan le vannak zárva a munkaterületek.
5. Az építéskor a fővárosban figyelembe kell venni, hogy az egyes főpolgármester jelöltek választási ígéreteinek megfelelően egy, kettő vagy három metró fog haladni az út alatt, autópályánál pedig azt, hogy melyik az a három irány, amelybe másnap folytatódhat az építés.
6. Nem lehet a munkagödörben a hetes buszra várakozóktól hozzáférni a szerszámokhoz.
7. Ha csak egyszerűen a lapátra támaszkodunk, négyből négyszer nem megy bele a földbe.
8. Nehéz a légkalapácsolásra kiválasztani azt a napi négy órát, amikor az összes környéken lakót egyszerre zavarja
Megtekintve: 2197 alkalommal
Értékelés: 1.2 az ötből 43 vélemény alapján
Elkedvencelte: Gabyca
Copyright © 2000 - 2012 KecskeFészek.hu - Poénból készül. Hajszálpontosan 17683 db poén van az oldalon és ez nem vicc. Minőségét megőrzi: korlátlan ideig.