Az élet igazságai 2. oldal « Egypercesek • KecskeFészek

Egy hangya elbírja a testsúlya ötvenszeresét, tehát 10 gramm hangyát elküldhetünk egy sörért.

A konyhafőnök ajánlata Címkék Bejelentkezés
KecskeFaceek Poénkereső

Tanmese az állam működéséről (mindenkor igaz)

Az élet igazságai Kedvencekhez Ser

Nemrégiben egy magyar és egy japán cég nyolcevezős versenyt rendezett a Dunán.

A verseny előtt mindkét csapat keményen edzett, hogy a lehető legjobb teljesítményt érjék el. Amikor eljött a nagy nap mindkét csapat tagjai nagyon jó formában voltak, mégis a japánok nyertek 1 km-es előnnyel.

A vereség igen érzékenyen érintette a magyar csapatot, teljesen mélypontra kerültek.

A felső vezetés ezért úgy döntött, feltétlenül kideríti a megsemmisítő vereség okát, ezért rögtön alkottak is hát egy team-et, akik ezen a projekten dolgoztak. Feladatuk az volt, hogy alaposan kivizsgálják az ügyet és megfelelő segítséget nyújtsanak.

A sok vizsgálat után kiderítették, hogy a japánoknál heten eveztek, és egy ember kormányzott, míg a magyar csapatnál egy ember evezett és heten kormányoztak. A felső vezetés erre rögtön igénybe vette egy tanácsadó cég szolgálatait, és arra kérte őket, készítsenek tanulmányt a magyar csapat struktúrájáról.

Jelentős költségek kifizetése után néhány hónap múlva a tanácsadó cég arra a következtetésre jutott, hogy a magyar csapatban túl sokan kormányoztak és túl kevesen eveztek.

A japánokkal szembeni következő vereséget elkerülendő, megváltoztatták a csapat felépítését. Most négy kormányos volt, két főkormányos, egy kormányigazgató és egy ember evezett. Ezen kívül teljesítmény-értékelési rendszert vezettek be az evezősnél, hogy nagyobb teljesítményre ösztönözzék.

"Bővítenünk kell evezősünk feladatait és hát nagyobb felelősséggel kell felruházni a kormányigazgatót." mondták.

A következő évben a japánok nyertek, immáron 2 km-es előnnyel.

A vezetés elbocsátotta az evezőst rossz teljesítménye miatt, eladták a csónakot is és leállították mindenféle beruházást az evezést illetően. A tanácsadó céget dicsérettel illették, a megtakarított pénzt pedig szétosztották a menedzsment tagjai között...

A nők által használt 9 halálos kifejezés

Az élet igazságai Kedvencekhez Ser

A nők által használt 9 halálos kifejezés

1) RENDBEN: Ez az a szó, amit a nők egy vita lezárására használnak, ekkor igazuk van, te pedig elhallgatsz.

2) ÖT PERC: Ha épp öltözködik, akkor fél óra. Az öt perc csak abban az esetben öt perc, ha még öt percet kaptál a meccset nézni házimunka előtt.
... ...
3) SEMMI: A vihar előtti csend. Ez jelent valamit, és jobb, ha készen állsz. A viták, amelyek 'Semmi'-vel kezdődnek, általában 'Rendben'-el fejeződnek be.

4) CSAK NYUGODTAN: Ez kihívás, nem engedély. Nehogy megtedd!

5) HANGOS SÓHAJ: Ez nem egy konkrét szó, hanem egy nem-verbális kifejezés, amit a férfiak gyakran félreértenek. A hangos sóhaj azt jelenti, hogy szerinteidióta vagy, és miért pazarolod az idejét azzal, hogy vele vitatkozol a semmiről. (Lásd a 3. pontot a semmi jelentéséről)

6) SEMMI GOND: Az egyik legveszélyesebb kifejezés. Ez annyit jelent, hogy hosszan el fog gondolkodni arról, hogy milyen módon fizetsz majd meg a hibádért.

7) KÖSZÖNÖM: Ha egy nő megköszön valamit, ne kérdőjelezd meg vagy ájulj el. Mondj egyszerűen annyit, hogy szívesen. (egy zárójeles megjegyzés: ez mindaddig igaz, amíg nem azt mondja, hogy 'Nagyon köszönöm.' - ez tömény szarkazmus, ekkor nem köszön meg semmit, és ne merészeld azt mondani, hogy szívesen, mert abból 'Tökmindegy' lesz)

8) TÖKMINDEGY: Ez a női változata annak hogy b.... meg!

9) NE AGGÓDJ MEGOLDOM: Egy újabb veszélyes kifejezés, azt jelenti, hogy valamit a nő már többször elmondott a férfinek, és most megcsinálja helyette. Ennek folyománya lesz az, hogy a férfi megkérdezi: 'Mi a gond?' - amire a 3.) lesz a válasz.

Külföldi sportriporter Best of

Az élet igazságai Kedvencekhez Ser

Az alábbi idézetek külföldi futball közvetítéseken hangzottak el:
1. Liverpool, Ipswich 2:0. Ha az eredmény nem változik a meccs végéig, azt hiszem, a Liverpoolnak komoly esélye van a győzelemre.
2. Bármeddig képes megtartani a labdát, de most túl sokáig tartotta magánál.
3. Most hiányzik belőlük a képesség, hogy túlszárnyalják az előző, 100%-os rekordjukat.
4. A meccs utolsó rúgásaként egy gólt f...ejelt.
5. Egy csodálatos, színes kaleidoszkópot láthatunk: majdnem az összes brazil sárga mezt visel.
6. Ha bemegy, biztos gól lett volna.
7. Howard Wilkinson csapatkapitány nincs ma itt, ami azt sugallja, hogy máshol van.
8. Én hiszek abban, hogy ha az egyik csapat szerez egy gólt, akkor a másiknak kettőt kell lőnie a győzelemhez.
9. Ha az egyik csapat korán lő gólt, korai vezetéshez jut.
10. Megszámlálhatatlan átadással hozták fel a labdát, egész pontosan nyolccal.

A részegség öt foka

Az élet igazságai Kedvencekhez Ser

A részegség öt klasszikus foka...te meddig jutottál már el?

1. fok - BÖLCS
Hirtelen szakértõje leszel minden témának, ami felvetõdhet az egész Univerzumban. Tudod, hogy mindent tudsz, és azt a tudást át akarod adni mindenkinek, aki meghallgat. Ilyenkor mindig IGAZAD van. Természetesen mindenki, akivel beszélsz, TÉVED. Ez érdekes vitához vezet olyan esetekben, amikor mindkét vitapartner BÖLCS.

2. fok - JÓKÉPÛ
Ilyenkor döbbensz rá, hogy Te vagy a LEGJÓKÉPÛBB személy az egész kocsmában és tetszel az embereknek. Odamehetsz minden vadidegenhez, mert tudod, hogy tetszel neki, és beszélgetni akar veled. Tartsd eszedben, hogy még mindig BÖLCS vagy, és így ezzel az idegennel bármirõl el tudsz beszélgetni.

3. fok - GAZDAG
Hirtelen tudatára ébredsz, hogy te vagy a világ LEGGAZDAGABB embere. Meghívhatod egy italra az egész kocsmát, mert egy páncélautó, tele pénzzel vár rád a parkolóban. Fogadhatsz is, mert még mindig BÖLCS vagy, így minden fogadást megnyersz. Bármilyen összegben fogadhatsz, mert Te vagy a LEGGAZDAGABB.

4. fok - GOLYÓÁLLÓ
Kész vagy megküzdeni akárkivel, különösen azokkal, akikkel fogadtál vagy vitatkozol. Senki sem tud megsebezni. Odamehetsz bárkihez, akik természetesen, szeretnek Téged, és kihívhatod oket, akár tudáspróbára, akár fogadásra, akár verekedésre. Nem kell félned, hogy veszítesz, mert BÖLCS vagy, mert GAZDAG vagy, mint Dáriusz, és mert JÓKÉPÛBB vagy bárki másnál.

5. fok - LÁTHATATLAN
Ez a részegség utolsó foka. Ilyenkor bármit megtehetsz, mert egyszerûen SENKI SEM LÁT. Táncolhatsz az asztalok tetején, hogy lenyûgözd azokat, akik tetszenek neked, mert a többiek úgysem látnak. Láthatatlan vagy azzal szemben is, aki meg akar Téged verni. Sétálhatsz az utcán, és énekelhetsz torkodszakadtából, mert senki nem lát és hall, és mert még mindig Te vagy a LEGBÖLCSEBB a világon

1 2 3 4 5 6